Orbán Attila a megyei alelnök 2019.10.30

Orbán Attilát választotta alelnökké a Tolna Megyei Közgyűlés szerdai ülésén. A grémium a bizottságok összetételéről is döntött, valamint a Megyei Fejlesztéspolitikai Tanácsos személyéről. Utóbbi tisztséget ismét Süli János miniszter tölti be.
Megalakultak a megyei nemzetiségi közgyűlések 2019.10.25

A választásokat követő alakuló ülések időszakában a nemzetiségi önkormányzatok megyei közgyűlései is megalakultak. Október 22-én a német, míg 25-én a roma testületek ültek össze, s megválasztották elnökeiket. A Tolna Megyei Német Nemzetiségi Önkormányzat Közgyűlésének elnöke Féhr György maradt, a Tolna Megyei Roma Nemzetiségi Önkormányzat Közgyűlésének pedig Orsós István lett a vezetője.
Fehérvári Tamás az új megyei közgyűlés elnöke 2019.10.23

A Tolna Megyei Önkormányzat új Közgyűlése alakult meg a 2019-es önkormányzati választások eredményeinek tükrében. Az alakuló ülésre október 23-án, Dombóváron került sor. Elnöknek ismét Fehérvári Tamást, a FIDESZ-KDNP megyei listavezetőjét választotta meg a grémium. A kormánypárt a tizenöt fős testületben tíz mandátumot szerzett, míg az ellenzéki pártok közül a DK kettő, a JOBBIK, a MOMENTUM és az MSZP egy-egy taggal képviselteti magát a megyei közgyűlésben.
Európai tanulmányutakkal az agrár és élelmiszeripar digitalizálásáért 2019.10.18

Jó gyakorlatok Finnországban és Andalúziában
Az információs technológia térhódítása, az ipari folyamatok teljes digitalizációja és automatizációja új dimenziókat jelent az élelmiszergazdaságban is. A REGIONS 4FOOD projekt az innovációs lánc mentén az agrár-élelmiszeripari cégekre koncentrál, és azok információs-kommunikációs termék és szolgáltatás-fejlesztéseit igyekszik támogatni az egyes regionális/nemzeti operatív programok befolyásolása révén, valamint a „big data” alkalmazások elterjesztését segíti.
2,4 milliárdnyi gazdaságfejlesztési TOP forrás 2019.10.10

A kormányzati célokkal összhangban határozott úgy Tolna megye is, hogy kiemelt figyelmet fordít a gazdaságfejlesztésre. Így is történt: 2,4 milliárd forint jutott erre a területre.
Faddon Egészségházat avattak 2019.10.09

Süli János miniszter és Fülöp János polgármester társaságában vágta át a nemzetiszínű szalagot a faddi egészségház-átadó ünnepségen Fehérvári Tamás. A Tolna Megyei Közgyűlés elnöke hangsúlyozta, hogy a színvonalas szolgáltatások növelik a települések népességmegtartó erejét. A beruházás mintegy 100 millió forintos TOP (Terület- és Településfejlesztési Operatív Program) forrás segítségével valósult meg.
Tolna megye gyarapodott - VIDEÓ 2019.10.07

Fehérvári Tamás, a Tolna Megyei Közgyűlés elnökének gondolatai a megyei önkormányzat elmúlt éveinek eredményeiről. Mind a települések fejlesztése, mind pedig az értékőr mozgalom igazi sikertörténetnek számít.
Már nem okoz problémát a csapadékvíz Váralján 2019.10.07

Korszerűsítették a váraljai vízelvezetési rendszert a TOP (Terület- és Településfejlesztési Operatív Program) mintegy 200 milliós forrásának köszönhetően. A víztározók mellett, a Váraljai Parkerdőben tartott az önkormányzat ünnepélyes projektzáró rendezvényt, amelyen Potápi Árpád János államtitkár és Fehérvári Tamás megyei közgyűlési elnök is felszólalt. Sziebert Éva polgármester köszönetét fejezte ki a támogatásért, mely révén már nem okozhat gondot a csapadékvíz a településen.
Aradi Vértanúk Emléknapja alkalmából tisztelgett az elnök 2019.10.07

Bonyhádon járt pénteken Fehérvári Tamás, a Közgyűlés elnöke. A megye nevében helyezett el emlékszalagot a Kálvária-dombon, mellyel az Aradi Vértanúk hősiessége előtt tisztelgett.
A ciklus utolsó közgyűlése 2019.10.03

A Tolna Megyei Önkormányzat Közgyűlése október 3-án – tíz nappal a ciklust záró önkormányzati választások előtt – tartotta meg utolsó ülését.
Fehérvári Tamás elnök megköszönte a grémium öt éves munkáját. Mint elmondta: a közgyűlési döntések a megye fejlődését segítették. Több mint 30 milliárdnyi TOP (Terület- és Településfejlesztési Operatív Program) forrásból gyarapodik a megye, és az értékőr mozgalomnak köszönhetően erősödtek identitásukban településeink – foglalta össze az eredményeket Fehérvári Tamás. A napirendre vettek, és zárt ülésen vitattak meg újabb TOP-os pályázatokat.