Nyolc újabb vármegyei kitüntető díjast üdvözölhetünk 2023.09.04
![Nyolc újabb vármegyei kitüntető díjast üdvözölhetünk Nyolc újabb vármegyei kitüntető díjast üdvözölhetünk](https://www.tolnamegye.hu/files/9/CV/xg/_670c0.jpg)
Idén Tamásiban ünnepeltük a Vármegyenapot, amelynek köztudottan a 324 éve elnyert pecséthasználati jog képezi a fundamentumát. Fehérvári Tamás elnök, Porga Ferenc polgármester és Süli János országgyűlési képviselő ünnepi beszédet, míg Széles András alpolgármester pohárköszöntőt tartott. A díjazottak nevében hagyományosan elhangzó köszönő beszédet ezúttal dr. Horváth Kálmán főispántól hallhattuk, aki a Tolna Vármegyéért Díj idei birtokosa lett. További hét vármegyei kitüntető díj talált gazdára Tolna Vármegye Önkormányzatának ünnepi közgyűlésén, ahol a német nemzetiségi közösség is átadta nívódíját.
Honismeret és fiatalok 2023.08.15
![Honismeret és fiatalok Honismeret és fiatalok](https://www.tolnamegye.hu/files/W/sn/9d/_670c0.jpg)
Az ország számos pontjáról érkeztek a „Völgység fővárosába”, ahol először rendeztek Honismereti Akadémiát. Öt nap áll rendelkezésre, hogy élményeket és tudást szerezzenek a fiatalok, akiket az első napjukon Fehérvári Tamás elnök üdvözölt a Petőfi gimnázium kollégiumának dísztermében. Tolna Vármegye Önkormányzata nevében hangsúlyozta, hogy szűkebb pátriánk mindig jó helyszín, ha az értékek megőrzéséről van szó. Az elnök elárulta: maga is kedveli a népmondákat, – ami az idei ifjúsági honismereti akadémia témája – hiszen azok örökérvényű tanulságokat rejtenek.
Zajlanak a csapadékvíz-elvezető rendszer felújítási munkái Faddon 2023.06.30
![Zajlanak a csapadékvíz-elvezető rendszer felújítási munkái Faddon Zajlanak a csapadékvíz-elvezető rendszer felújítási munkái Faddon](https://www.tolnamegye.hu/files/R/IB/7O/_670c0.jpg)
200 millió forintos TOP (Terület- és Településfejlesztési Operatív Program) forrásnak köszönhetően újul meg a csapadékvíz-elvezető hálózat Faddon.
Döntöttek a megyei kitüntető díjakról 2023.06.29
![Döntöttek a megyei kitüntető díjakról Döntöttek a megyei kitüntető díjakról](https://www.tolnamegye.hu/files/a/L0/hF/_670c0.jpg)
A Vármegyeházán tartotta meg ülését Tolna Vármegye Önkormányzatának Közgyűlése szerdán. A „nyári szünet” előtti utolsó soros ülés témája volt például a megyei kitüntető díjak odaítélése is. Idén Tamásiban kerül megrendezésre a hagyományos, szeptember elsején esedékes Megyenap, amelyen az arra érdemesek – a közgyűlés döntése nyomán – vehetik át elismeréseiket.
Tégláról téglára 2023.06.23
![Tégláról téglára Tégláról téglára](https://www.tolnamegye.hu/files/j/Nq/H6/_670c0.jpg)
Fehérvári Tamás, a vármegyei közgyűlés elnöke látogatott pénteken Tamásiba, ahol Kólya József, a TAM-BAU Kft. ügyvezetője fejezte ki örömét, hogy a gépkezelőtől az építőmesterig mindenki részt vesz a cég fennállásának 30. évfordulós ünnepségén. Süli János, a térség országgyűlési képviselője is jelen volt, ahogy Porga Ferenc polgármester is – mindketten beszédet mondtak.
Már zajlik a csapadékvíz-elvezető rendszer kiépítése Újiregen 2023.06.12
![Már zajlik a csapadékvíz-elvezető rendszer kiépítése Újiregen Már zajlik a csapadékvíz-elvezető rendszer kiépítése Újiregen](https://www.tolnamegye.hu/files/q/IH/MK/_670c0.jpg)
380 millió forintos TOP (Terület- és Településfejlesztési Operatív Program) forrásnak köszönhetően valósul meg a csapadékvíz rendezés Újireg község teljes belterületén. A kivitelezés 2023. március elején indult és még idén ősszel be is fejeződik.
Nevelőszülők gyermekeihez kerülnek a Kincses Kamra értékei 2023.06.07
![Nevelőszülők gyermekeihez kerülnek a Kincses Kamra értékei Nevelőszülők gyermekeihez kerülnek a Kincses Kamra értékei](https://www.tolnamegye.hu/files/z/L6/wB/_670c0.jpg)
A IX. „Vár a megye” – Tolna Vármegyei Értékek Napján felállított Kincses Kamrában gyűlt össze az a jelentős mennyiségű adomány, amelyet a vármegyei önkormányzat a településekkel karöltve gyűjtött össze Simontornyán. A kincseket – melyek főként helyi termékekből, élelmiszerekből, illetve könyvekből és egyéb értékekből tevődnek össze – Fehérvári Tamás, Tolna Vármegye Közgyűlésének elnöke adta át a Szent Ágota Gyermekvédelmi Szolgáltató általános főigazgató-helyettesének, András Katalinnak, valamint Szakter Máriának, a Tolna vármegyei nevelőszülői hálózat szakmai vezetőjének.
A vármegye biztonsága került napirendre 2023.05.30
![A vármegye biztonsága került napirendre A vármegye biztonsága került napirendre](https://www.tolnamegye.hu/files/t/kU/tw/_670c0.jpg)
Valamennyi napirendi pontot elfogadtak a vármegyei közgyűlés legutóbbi ülésén, amelyen Tolna vármegye biztonsága is fókuszba került a rendőrség és katasztrófavédelem vezetőinek beszámolói által.
Földárverés - Több Tolna vármegyei települést érint 2023.05.25
![Földárverés - Több Tolna vármegyei települést érint Földárverés - Több Tolna vármegyei települést érint](https://www.tolnamegye.hu/files/H/Qm/5t/_670c0.jpg)
Újabb állami földterületek, ezúttal a 10 hektárt meghaladó földrészletek kerülhetnek a gazdálkodókhoz. Az árverések keretében mintegy 22 ezer hektár állami földterületet hirdetnek meg több ütemben. Az árverések lebonyolítására június 22. és július 14. napja között kerül sor.
VÁRaMEGYE 2023 – Értékfesztivál és Várnap 2023.05.23
![VÁRaMEGYE 2023 – Értékfesztivál és Várnap VÁRaMEGYE 2023 – Értékfesztivál és Várnap](https://www.tolnamegye.hu/files/Z/WR/Fb/_670c0.jpg)
Még az időjárás is kedvezett az idén kilencedik alkalommal megrendezett „Vár a megye” – Tolna Vármegyei Értékek Napjának, péntek reggelre ugyanis Simontornya felett kiderült az ég és a déli órákra a résztvevők fohászait meghallgatva pedig a nap is kisütött, bár ennek még csütörtökön sem adtunk volna sok esélyt. A délelőtt fél 10 órási kezdésre csaknem 60 település küldöttei érkeztek meg a program helyszínére, a simontornyai vár tövébe, hogy feldíszítsék standjaikat kézműves hagyományaik, gasztronómiájuk legjellemzőbb különlegességeivel.