Szóljon a harang Gulágon elhunytak emlékére! 2010.12.13
Halkan szól a harang Nagydorogon….A katolikus templomban két kis méretű harang van jelenleg, amelyek hangja nem hallatszik el a temetőig. A hívek szeretnének egy nagyobbat, egyikük pedig felvetette: állítson emléket az új harang a gulágon elhunytaknak.
Újabb sanyargató év elé néz a Tolna Megyei Önkormányzat 2010.12.13
Nem lesz könnyebb az idei év sem: 2011-ben is 2 milliárd forintos hiány tátong a Tolna Megyei Önkormányzat költségvetésében – áll a koncepcióban. Az önkormányzat és intézményei újabb sanyargató év elé néznek – derült ki a közgyűlés ez évi utolsó tanácskozásán.
Erre csörög a dió 2010.12.11
Vajon milyen lehet az élet, ha
csak a hallásunkra, tapintásunkra támaszkodhatunk? Ez a kérdés merülhetett fel
azokban a kisdiákokban, akik ellátogattak a Vakok és Gyengénlátók Tolna Megyei Egyesületének
„Erre csörög a dió” című érzékenyítő órájára.
Nagy tettek egy kisvárosban 2010.12.07
Egykori bányászok és fiatal, most végzett bányamérnökök állnak bizakodva a didergős hidegben a nagymányoki dombtetőn. A bányászok himnuszát éneklik. A hangulat a jégbe fagyott fák, bokrok ellenére sem fagyos, sőt inkább szívmelengető: december 4-én, Borbála, a bányászok védőszentjének napján jelképesen megnyitották az 1965-ben bezárt bányát, áldásukat adták rá a keresztény egyházak képviselői is. Úgy tűnik, rövidesen elindulhat a fekete gyémánt kitermelése, ezzel pedig remélhetőleg enyhül az a szorító gazdasági hanyatlás, ami jellemző volt a bányák korábbi bezárása után a térségre.
Adj esélyt nekem is! 2010.12.06
Adj esélyt nekem is! – ez volt a címe annak a rendezvénynek, amit a Pécsi Tudományegyetem Illyés Gyula Karának harmadéves szociális munkás hallgatói szerveztek, az intézmény aulájában, Szekszárdon november végén. Az akcióval a megyei kórház gyermekosztályának akartak segíteni. Egyre több a segítő a kórházban: Mözsi Szabó István, festőművész, egy festményt adományozott a gyermekosztálynak, december 6-án.
Hatékony a holland modell 2010.11.30
A Szent László Szakképző Iskola célja, hogy tanulóit - minden szempontból - felkészítse a munka világára, és egyidejűleg kiváló szakembereket képezzen. A cél megvalósításhoz minden adott: működik a 2007-ben létrehozott, 7 tagiskolát tömörítő intézmény, a nyertes pályázatoknak köszönhetően pedig nemcsak a tanuláshoz használható eszközpark újult meg, hanem a pedagógusok továbbképzése is megvalósult. Mindez 2 év alatt, 1, 4 milliárd forintból – hangzott el a projektek záró rendezvényén, Bonyhádon.
Tehetségek Tolnában 2010.11.25
Idén is átadták a Tolna Megye Talentuma díjakat. Mintegy száz általános és középiskolás tanuló teljesítményét ismerte el ilyen formán a Bonyhádi Petőfi Sándor Evangélikus Gimnázium és az Eötvös József Pedagógiai Szolgáltató Központ a Tolna Megyei Önkormányzattal közösen.
Soron kívül 2010.11.22
Soron kívüli ülést tartott a Tolna Megyei Önkormányzat Közgyűlése. A tanácskozást – többek között - a kórház sürgősségi osztályának fejlesztése miatt kellett összehívni.
Darvak visznek egészséget a gyerekeknek 2010.11.16
A legenda szerint, aki meghajtogat ezer darut, annak teljesül egy kívánsága, ugyanis a japán mitológiában az ezer évig élő daru a becsület, a hűség és a béke jelképe. Egy hirosimai kislány két éves volt, mikor szülővárosára atombombát dobott az amerikai hadsereg. Tíz évvel később leukémiát állapítottak meg nála az orvosok. A kórházban egyik barátnője elmesélt Szadakónak az ősi japán legendát. A kislány élni akart, a papírhajtogatást a kórházi kezelés nyolc hónapja alatt egy napra sem hagyta abba, 644 darumadarat tudott csak elkészíteni…
A szociális szakember a társadalom lelkiismerete 2010.11.12
A Szociális Munkások Nemzetközi Szervezete 1997. november 12-én tartotta - egyszeri alkalommal - a Szociális Akció Nemzetközi Napját, amelynek fő témája a kirekesztés elleni harc volt. A nemzetközi akciónap miatt született az a javaslat, hogy Magyarországon minden évben november 12-e legyen a Szociális Munka Napja. Először Nógrád megyében tartották a rendezvényt, felhívásukra 1999-ben több önkormányzat – köztük a Tolna megyei is - csatlakozott a mozgalomhoz, amely hivatalosan 2002-ben vált országossá. Ilyenkor országszerte elismerésekkel jutalmazzák, köszönik meg a szociális segítők munkáját.









