Pályázat nemzeti értékeink gyűjtésének, népszerűsítésének támogatására 2015.10.27
Megjelent a HUNG-2015 nyílt pályázati felhívás, amelyet a Földművelésügyi Minisztérium és a Hungarikum Bizottság a nemzeti értékek és hungarikumok gyűjtésének, népszerűsítésének, megismertetésének, megőrzésének és gondozásának támogatására hirdet.
Stratégiai együttműködés a kormány és a megyék között 2015.10.27
Fehérvári Tamás, a Megyei Önkormányzatok Országos Szövetségének (MÖOSZ) elnökeként, Szita Károly pedig a Megyei Jogú Városok Szövetségének (MJVSZ) elnökeként írt alá stratégiai együttműködési megállapodást Varga Mihály nemzetgazdasági miniszterrel. A kormány a Terület- és Településfejlesztési Operatív Programon, illetve a Versenyképes Közép-Magyarország Operatív Programon keresztül több mint 1500 milliárd forinttal támogatja a magyarországi települések fejlesztéseit.
1956 hitet és erőt ad 2015.10.23
1956 a magyarok bátorságságára emlékeztet, hitet és erőt ad a nehéz időkben is – hangoztatta beszédében Fehérvári Tamás Bonyhádon. A megyei közgyűlés elnöke és Filóné Ferencz Ibolya polgármester fáklyás felvonulás keretében tisztelegtek a forradalom hősei előtt. A rendezvényen koszorúzással, gyertyagyújtással és ünnepi műsorral emlékeztek meg a szabadságharcra.
Elhunyt Takács Zoltán 2015.10.22
Október 21-én elhunyt Takács Zoltán dunaföldvári önkormányzati képviselő, aki a Tolna Megyei Önkormányzat Közgyűlésében is szolgálta a megye érdekét. 2006-tól két önkormányzati cikluson keresztül közgyűlési tagként, a jelenlegi időszakban pedig a Jogi és Ügyrendi Bizottság külsős tagjaként munkálkodott. A Tolna Megyei Önkormányzat gyászolja Takács Zoltánt, halálának hírét megrendüléssel fogadta. Köszönettel tartozunk a képviselőnek, akit emberségéről és szakértelméről egyaránt megismerhettünk. Takács Zoltán elveszítésével hozzátartozói, a helyi társadalom és a megye is veszítettek.
Eredményes év áll a megyei önkormányzat mögött 2015.10.21
Fehérvári Tamás, a közgyűlés elnöke tekintett vissza a megyei önkormányzat munkájára, ugyanis idén októberben egy éves az új testület. – Előrelépésnek nevezhetjük az önkormányzati ciklus kezdő évét, mely során konstruktív együttműködést valósítottunk meg a településekkel, állami szervekkel és civilekkel egyaránt – kezdte összefoglalóját az elnök.
Két újabb érték a megyei értéktárban 2015.10.16
A Tolna Megyei Értéktár Bizottság soros ülésén döntött a beérkezett felterjesztésekről. A bizottság döntése értelmében a megyei értéktárba került a dombóvári Gábor Sándor cukrász Magyar Rapszódia desszert családja, valamint a gyönki Kiss József német nemzetiségi néprajzi magángyűjteménye. A megyei értéktárban jelenleg 295 érték szerepel.
A megye is egyfajta kilátó 2015.10.09
Felavatták Lengyel-Annafürdőn a Sasfészek-kilátót, amelyhez lombkorona ösvény és erdei játszótér is épült. Gőbölös Péter, a Gyulaj Zrt. vezérigazgatója szerint az új építmény sok örömöt fog nyújtani a gyermekeknek, hiszen a három szintes kilátóra vezető 30 méteres ösvény segít megismerni az erdő szintezettségét, és a lombkorona élővilágát. A Tolna Megyei Közgyűlés elnöke, Fehérvári Tamás köszöntőbeszédet mondott az ünnepélyes átadáson.
Munkahelyteremtő fejlesztés Várdombon 2015.10.07
A várdombi GEO-BE-KE Kft. telephelyének fejlesztésével járul hozzá a munkahelyteremtéshez, amelyet a beruházás ünnepélyes átadásán Csepreghy Nándor helyettes államtitkár és Fehérvári Tamás elnök is üdvözölt.
A gimnázium emberré nevel 2015.10.06
A Paksi Vak Bottyán Gimnázium fennállásának 70. évfordulóját ünnepelte pénteki rendezvényén, amelyen a Tolna Megyei Közgyűlés elnöke, Fehérvári Tamás mondott ünnepi beszédet. A jubileumi esemény az egykori tanulók munkáiból nyílt képzőművészeti kiállítással vette kezdetét.
Tolna megye az OMÉK-on 2015.09.28
A múlt héten 77. alkalommal rendezték meg Budapesten az ország legnagyobb és legelismertebb mezőgazdasági seregszemléjét, az Országos Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Kiállítás és Vásárt (OMÉK). A látogatók megismerkedhettek a hungarikummá válás folyamatával, valamint bemutatkozott számtalan hungarikum is: többek között harci Brill pálinkák is.









