A Tolna Megyei Önkormányzat Integrált Szociális Intézményének összes tagintézménye képviseltette magát a tengelici Csilla Otthon és az Alsótengelici Alapítvány által szervezett kulturális seregszemlén. A rendezvényt dr. Puskás Imre, az intézményt fenntartó önkormányzat elnöke nyitotta meg. Szerinte az ilyen rendezvények azért fontosak, mert már hetekkel az esemény előtt készülni kell a produkciókra, ez a munka pedig összekovácsolja a résztvevőket, tehát az esemény közösségépítő jellege vitathatatlan.
A rendezvényen elsőként a házigazdák mutatták be szirtaki táncukat. A produkcióban 13-an vettek részt. Őket a bonyhádiak angolkeringője követte, majd a borús időben mintegy esőűzőként adták elő a belecskaiak a „Táncoló esernyők” című produciót. A rendezvényen összesen 18 előadást láthatott a nagyérdemű.
ótós-wessely