Tolna megye hosszú évek óta áll kapcsolatban a németországi Bautzennel. A partnermegye delegációja ezúttal négy napot töltött a térségben.
Látogatásuk során jártak a paksi atomerőműben, a dunaföldvári várban. Bemutatót láthattak a kiemelkedő paksi sportágakból. Az Atomerőmű SE csarnokában Kovács Antal fogadta a 40 fős delegációt. A képviselők ezen kívül ellátogattak az ozorai várban, ahol korhű hangulat fogadta a csoportot, köszönhetően a színvonalas kiállításnak és a Szekszárdi Gitárkvartett barokk és reneszánsz zeneművekből összeállított előadásának. A képviselők ezután a tamási fürdőt is megtekintették, majd a térség erdőiben tettek rövidebb kirándulást.

A partnermegye képviselői Szekszárdon is megfordultak. A csoport néhány tagja ellátogatott a Wunderland Óvodába. Az intézmény udvarán található Bautzenland elnevezésű mesevárra már ráfér a felújítás. A bautzeni küldöttség környezetbarát festéket hozott az óvodának.
A teljes delegációt aztán a megyei önkormányzat hivatalában fogadta dr. Puskás Imre.A megyei önkormányzat közgyűlésének elnöke a közigazgatás átalakításáról tájékoztatta a német küldöttséget, majd számtalan szakmai kérdésre válaszolt.
Michael Harig, a német delegáció vezetője hangsúlyozta, figyelemmel kísérik a magyarországi változásokat.

wj