TOLNA VÁRMEGYE hivatalos lapja
Itthon Tolnában!
2025. május 5.,
Györgyi
BEMUTATKOZÁS FEJLESZTŐ MEGYE ÉRTÉKEINK VÁLASZTÁS
PÁLYÁZATOK KÖZGYŰLÉS HIVATAL PARTNEREINK KÖZÉRDEKŰ ADATOK

Pályázatok

Elnöki köszöntő

Hírek

Vármegyei támogatások

Településeink

Galériák

Eseménynaptár:

Összefogásra és megelőzésre van szükség 2010.03.04


Magyarország árvízi veszélyeztetettsége Európában a legnagyobb. Az ország területének 23 százaléka ár-tér. A 2006-os tavaszi árvíz elleni védekezés költségei elérték a 37,5 milliárd forintot.



Település, környezet és víz kapcsolatáról szólt az a szakmai
konferencia, melyet a Tolna Megyei Védelmi Bizottság szervezett a megye
polgármestereinek, jegyzőinek és vízügyi feladatokban érintett
szervezeteknek március 4-én, a Vármegyeházán.

Dr. Puskás Imre, a Tolna Megyei Önkormányzat Közgyűlésének elnöke megnyitó beszédében a vízről, mint az élet forrásáról beszélt, mely nemcsak védekezési feladatokat ró ránk a veszélyhelyzetekben, de a rekreációs hatása is fontos. Összekötő elem gazdasági, társadalmi és kulturális értelemben is. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint, hogy az Európai Unió Duna-medencével foglalkozó stratégiát dolgoz ki, hogy növelje a térség biztonságát, fejlessze a gazdaságot, és erősítse az e térségben élők identitását és együttműködését.
 Összefogásra és megelőzésre van szükség  Összefogásra és megelőzésre van szükség
A konferencián Dr. Szlávik Lajos, az Eötvös József Főiskola Vízépítési és Vízgazdálkodási Tanszékének vezetője a vízkincs megóvásának globális problémáiról szólt. Felhívta a figyelmet azokra az egész földet érintő változásokra, melyek kedvezőtlen hatásait már érezhetjük: az ugrásszerű népességnövekedés és elvárosiasodás, a trópusi őserdők csökkenése, természeti katasztrófák növekvő száma, árvízszintek emelkedése mind-mind felhívják a figyelmet a világméretű összefogás és a megelőző intézkedések fontosságára. A problémák természetesen nemcsak a vízkészleteket érintik, komplex problémamegoldásra van szükség.
Göncz Benedek, a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium főosztályvezetője a hazai vízkárelhárítás helyzetéről beszélt. Kiemelte, európai viszonylatban kimagasló hazánk árvíztől védett területeinek nagysága, ennek ellenére folytatni kell a védelmi rendszer kiépítését, csökkenteni az árvízszintet, növelni a társadalmi tudatosságot és egy kockázati alapot létrehozni katasztrófa helyzetekre. Uniós pályázati forrásokból 149 milliárd forintot fordítanak állami árvízvédelmi fejlesztésekre.
Dr. Csehóné Dr. Szilasi Rita a KÖDU KÖTEVIFE igazgatója a hatósági engedélyeztetéssel és környezetvédelemmel kapcsolatos jogi hátteret mutatta be a résztvevőknek, Dr. Csonki István igazgató pedig a Tolna megyei helyzetről tartott tájékoztatást. A megyénkben tervezett fejlesztésekről elmondta, hogy a Duna projekt keretében 4 és fél milliárd forint értékben 19 km-en erősítik meg a töltéseket, kerékpárút építést és a védelmi központok kiépítését tervezik. A Szekszárd – Bátai főcsatorna vízrendezésére pályázaton nyertek 600 millió forintot, a szerződés aláírására nemrég került sor.
A konferencia szünetében a résztvevők a Lankóci Vízügyi Kiállítóhely eszközeit és régi térképeit is megtekinthették.
ór
Fejlesztő Megye
Törvényi változások Területfejlesztés Vidékfejlesztés Koordinációs és szakmai kapcsolatrendszer Partnerségi terv Projektlista Itthon Tolnában ÁROP pályázat ITP Rendezési tervek
Választás
Választási szervek Választási ügyintézés 2024. évi általános választások Korábbi választások
Értékeink
Tolna megye értékei Tolna Vármegyei Értéktár Bizottság Védett természeti értékeink Védett műemlékeink Kincses Tolna Megye Applikáció Gasztromegye receptkönyv
Közgyűlés
Köszöntő Tisztségviselők Képviselők Bizottságok Hatályos rendeletek Döntések Ülések A Tolna Vármegye Önkormányzata Közgyűlésének szervezeti struktúrája Elnöki beszédek
Hivatal
Feladat- és hatásköre A Tolna Vármegyei Önkormányzati Hivatal alaptevékenységének kormányzati funkció szerinti megjelölése: A Tolna Vármegyei Önkormányzati Hivatal vezetői Köztisztviselők Szervezeti egységek Szervezeti és Mûködési szabályzat Állásajánlatok Kiadványok Tolna Megyei Klímairoda
Partnereink
Nemzetközi kapcsolatok Nemzetközi szervezetek Europe Direct Megyei Önkormányzatok Országos Szövetsége Tolna Vármegyei Nemzetiségi Önkormányzatok Tolna Megyei Bűnmegelőzési Tanács TMFÜ Nonprofit Kft. Tolnáért Nonprofit Közhasznú Kft.
Közérdekű adatok
Közzétételi lista Közbeszerzések ÁSZ jelentések Éves összefoglaló jelentések Letölthető nyomtatványok Archívum Közérdekű adatok igénylése Szerződések Bírósági ülnökválasztás