TOLNA VÁRMEGYE hivatalos lapja
Itthon Tolnában!
2025. május 5.,
Györgyi
BEMUTATKOZÁS FEJLESZTŐ MEGYE ÉRTÉKEINK VÁLASZTÁS
PÁLYÁZATOK KÖZGYŰLÉS HIVATAL PARTNEREINK KÖZÉRDEKŰ ADATOK

Pályázatok

Elnöki köszöntő

Hírek

Vármegyei támogatások

Településeink

Galériák

Eseménynaptár:

Nincs szükség hitelre 2012.02.20


Idei első ülésén elfogadta a költségvetést a Tolna Megyei Önkormányzat Közgyűlése. Mint ismeretes, az önkormányzat új , a területfejlesztéssel kapcsolatos feladatok elé néz, ennek megfelelően döntöttek a képviselők a szükséges módosításokról.

Idén 218 millió forintból gazdálkodik a Tolna Megyei Önkormányzat. Dr. Puskás Imre, a közgyűlés elnöke hangsúlyozta több mint tíz éve nem fordult elő, hogy hitelfelvétel nélkül maradjon egyensúlyban a költségvetés. Most előállt ez a helyzet, ráadásul a megyének nincs adóssága.

Az ellenzék ettől függetlenül elszomorítónak tartja az összeget.
 
 
Dr. Puskás Imre
Frankné Dr. Kovács Szilvia
 
– Tartalékaink reményeink szerint lehetővé teszik azt, hogy a területfejlesztés valóságos útján elindulva előkészítsük a fejlesztési koncepciókat. Nem azon kell tehát keseregnünk, hogy a költségvetés milyen szép nagy szám volt eddig: mert ami volt, az kevés volt. Most nem olyan nagy ez a szám, de az összeg lehetővé teszi azt, amire készen állunk – hangsúlyozta az elnök.
A testület végül elfogadta a költségvetést.

A képviselők döntöttek a bizottságok átalakításáról is. A közgyűlés a megszüntetett humán-, illetve pénzügyi bizottság helyett létrehozta a pénzügyi és monitoring-, valamint a területfejlesztési és koordinációs bizottságot, a jogi és ügyrendi bizottság összetételét pedig módosította.

wj
Fejlesztő Megye
Törvényi változások Területfejlesztés Vidékfejlesztés Koordinációs és szakmai kapcsolatrendszer Partnerségi terv Projektlista Itthon Tolnában ÁROP pályázat ITP Rendezési tervek
Választás
Választási szervek Választási ügyintézés 2024. évi általános választások Korábbi választások
Értékeink
Tolna megye értékei Tolna Vármegyei Értéktár Bizottság Védett természeti értékeink Védett műemlékeink Kincses Tolna Megye Applikáció Gasztromegye receptkönyv
Közgyűlés
Köszöntő Tisztségviselők Képviselők Bizottságok Hatályos rendeletek Döntések Ülések A Tolna Vármegye Önkormányzata Közgyűlésének szervezeti struktúrája Elnöki beszédek
Hivatal
Feladat- és hatásköre A Tolna Vármegyei Önkormányzati Hivatal alaptevékenységének kormányzati funkció szerinti megjelölése: A Tolna Vármegyei Önkormányzati Hivatal vezetői Köztisztviselők Szervezeti egységek Szervezeti és Mûködési szabályzat Állásajánlatok Kiadványok Tolna Megyei Klímairoda
Partnereink
Nemzetközi kapcsolatok Nemzetközi szervezetek Europe Direct Megyei Önkormányzatok Országos Szövetsége Tolna Vármegyei Nemzetiségi Önkormányzatok Tolna Megyei Bűnmegelőzési Tanács TMFÜ Nonprofit Kft. Tolnáért Nonprofit Közhasznú Kft.
Közérdekű adatok
Közzétételi lista Közbeszerzések ÁSZ jelentések Éves összefoglaló jelentések Letölthető nyomtatványok Archívum Közérdekű adatok igénylése Szerződések Bírósági ülnökválasztás