TOLNA VÁRMEGYE hivatalos lapja
Itthon Tolnában!
2025. május 5.,
Györgyi
BEMUTATKOZÁS FEJLESZTŐ MEGYE ÉRTÉKEINK VÁLASZTÁS
PÁLYÁZATOK KÖZGYŰLÉS HIVATAL PARTNEREINK KÖZÉRDEKŰ ADATOK

Pályázatok

Elnöki köszöntő

Hírek

Vármegyei támogatások

Településeink

Galériák

Eseménynaptár:

Készül a tavaszi áradásra a védelmi bizottság 2011.01.27


Egyelőre még nincs közvetlen árvízveszély Tolna megyében, azért, hogy ne is legyen, már most meg kell kezdeni a felkészülést. A katasztrófavédelmi igazgatóság a folyamatos helyzetelemzés mellett a védekezéshez szükséges eszközök beszerzését is megkezdte.

Készül a tavaszi áradásra a Tolna Megyei Védelmi Bizottság. Dr. Puskás Imre, a testület elnöke, Tóth Ferenc, a megyei kormánymegbízott, valamint Mácsai Antal, a Tolna Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság vezetője közösen járta be a megye olyan területeit, ahol most is gondot okoz a belvíz. Ezek nagy része szántóföld, sok esetben ártér, ahol megpróbálkoztak a növénygazdálkodással. Hiába, a víz visszaveszi, ami az övé. Jelenleg lakóterületet nem veszélyeztet a belvíz.
Idén sem számíthatunk kevesebb vízre, mint tavaly, így a lehető legkorábban meg kell kezdeni a védekezést – mondta a védelmi bizottság elnöke. A folyók áradása, a magas vízszint akkor okozhat gondot, ha a tavaszi – egyébként aranyat érő - esővel együtt érkezik emelte ki Mácsai Antal. Bátaszék térségében, Paks környékén, Dombóvár mellett kell fokozottan készülni, amit a katasztrófavédelmi igazgatóság már most megkezdett: jelenleg 80 ezer homokzsák van a raktáraikban, mintegy 200 ezer a vízügyi szerveknél, illetve a védekezéshez szükséges egyéb eszközök beszerzése is folyamatban van. Az utóbbi időben erre nem fordítottak elég gondot az önkormányzatok, érintett szervezetek, ez azonban most változik – állítja az igazgató. Ebben az Európai Unió segítségét is várják a katasztrófavédők. A szakemberek számítanak a lakosság együttműködésére is: a lakóházak előtti árkok tisztántartásában úgy, mint áradás esetén a közvetlen védekezésben.

ótós-wesselyj

Fejlesztő Megye
Törvényi változások Területfejlesztés Vidékfejlesztés Koordinációs és szakmai kapcsolatrendszer Partnerségi terv Projektlista Itthon Tolnában ÁROP pályázat ITP Rendezési tervek
Választás
Választási szervek Választási ügyintézés 2024. évi általános választások Korábbi választások
Értékeink
Tolna megye értékei Tolna Vármegyei Értéktár Bizottság Védett természeti értékeink Védett műemlékeink Kincses Tolna Megye Applikáció Gasztromegye receptkönyv
Közgyűlés
Köszöntő Tisztségviselők Képviselők Bizottságok Hatályos rendeletek Döntések Ülések A Tolna Vármegye Önkormányzata Közgyűlésének szervezeti struktúrája Elnöki beszédek
Hivatal
Feladat- és hatásköre A Tolna Vármegyei Önkormányzati Hivatal alaptevékenységének kormányzati funkció szerinti megjelölése: A Tolna Vármegyei Önkormányzati Hivatal vezetői Köztisztviselők Szervezeti egységek Szervezeti és Mûködési szabályzat Állásajánlatok Kiadványok Tolna Megyei Klímairoda
Partnereink
Nemzetközi kapcsolatok Nemzetközi szervezetek Europe Direct Megyei Önkormányzatok Országos Szövetsége Tolna Vármegyei Nemzetiségi Önkormányzatok Tolna Megyei Bűnmegelőzési Tanács TMFÜ Nonprofit Kft. Tolnáért Nonprofit Közhasznú Kft.
Közérdekű adatok
Közzétételi lista Közbeszerzések ÁSZ jelentések Éves összefoglaló jelentések Letölthető nyomtatványok Archívum Közérdekű adatok igénylése Szerződések Bírósági ülnökválasztás