TOLNA VÁRMEGYE hivatalos lapja
Itthon Tolnában!
2025. május 5.,
Györgyi
BEMUTATKOZÁS FEJLESZTŐ MEGYE ÉRTÉKEINK VÁLASZTÁS
PÁLYÁZATOK KÖZGYŰLÉS HIVATAL PARTNEREINK KÖZÉRDEKŰ ADATOK

Pályázatok

Elnöki köszöntő

Hírek

Vármegyei támogatások

Településeink

Galériák

Eseménynaptár:

Igazgatót választottak 2011.05.06


Ezúttal Tamásiban ülésezett a Tolna Megyei Önkormányzat Közgyűlése. A képviselők a tanácskozás előtt bejárták az önkormányzat Szent László Szakképző Iskolájának Vályi Péter Tagintézményét. Az ülésnek aztán a helyi városháza adott otthon.

Tolna megye köz- illetve közlekedésbiztonsági helyzete kielégítő, a megye rendőrei szakszerűen végzik munkájukat, annak ellenére, hogy létszám, felszereltség tekintetében vannak hiányosságok. A nyomozások eredményességét illetően az országos átlag felett teljesítettek a megyei rendőrök – derül ki a Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság beszámolójából. Míg ez az eredményességi mutató országosan alig több mint 46 százalék, addig Tolna megyében 57, 6 százalék. A közbiztonsági helyzetről az ülésen dr. Soczó László rendőrfőkapitány tájékoztatta a képviselőket. A rendőrök munkáját segítik a megye polgárőrei, akik csaknem 80 településen teljesítenek szolgálatot Tolnában. A mintegy 2000 polgárőr munkája nélkülözhetetlen. Tavalyi tevékenységükről a Tolna Megyei Polgárőr Szervezetek Szövetségének elnöke Széles János beszélt az ülésen.
A közgyűlés új igazgatót választott a Wosinsky Mór Megyei Múzeum élére. Hárman pályáztak a posztra, ám egyikük visszalépett, így az igazgatói szék végül Ódor János Gáboré lett dr. Gere Lászlóné dr. Vizi Mártával szemben. Ódor János Gábor május elsejétől vezeti a megyei múzeumot. Megbízatása 2016. április 30-ig szól. A leköszönő vezetőnek, dr. Gaál Attilának - aki 17 esztendőt töltött a múzeum élén - a közgyűlés címzetes igazgató címet adományozott.
wesselyj
Fejlesztő Megye
Törvényi változások Területfejlesztés Vidékfejlesztés Koordinációs és szakmai kapcsolatrendszer Partnerségi terv Projektlista Itthon Tolnában ÁROP pályázat ITP Rendezési tervek
Választás
Választási szervek Választási ügyintézés 2024. évi általános választások Korábbi választások
Értékeink
Tolna megye értékei Tolna Vármegyei Értéktár Bizottság Védett természeti értékeink Védett műemlékeink Kincses Tolna Megye Applikáció Gasztromegye receptkönyv
Közgyűlés
Köszöntő Tisztségviselők Képviselők Bizottságok Hatályos rendeletek Döntések Ülések A Tolna Vármegye Önkormányzata Közgyűlésének szervezeti struktúrája Elnöki beszédek
Hivatal
Feladat- és hatásköre A Tolna Vármegyei Önkormányzati Hivatal alaptevékenységének kormányzati funkció szerinti megjelölése: A Tolna Vármegyei Önkormányzati Hivatal vezetői Köztisztviselők Szervezeti egységek Szervezeti és Mûködési szabályzat Állásajánlatok Kiadványok Tolna Megyei Klímairoda
Partnereink
Nemzetközi kapcsolatok Nemzetközi szervezetek Europe Direct Megyei Önkormányzatok Országos Szövetsége Tolna Vármegyei Nemzetiségi Önkormányzatok Tolna Megyei Bűnmegelőzési Tanács TMFÜ Nonprofit Kft. Tolnáért Nonprofit Közhasznú Kft.
Közérdekű adatok
Közzétételi lista Közbeszerzések ÁSZ jelentések Éves összefoglaló jelentések Letölthető nyomtatványok Archívum Közérdekű adatok igénylése Szerződések Bírósági ülnökválasztás