TOLNA VÁRMEGYE hivatalos lapja
Itthon Tolnában!
2025. május 5.,
Györgyi
BEMUTATKOZÁS FEJLESZTŐ MEGYE ÉRTÉKEINK VÁLASZTÁS
PÁLYÁZATOK KÖZGYŰLÉS HIVATAL PARTNEREINK KÖZÉRDEKŰ ADATOK

Pályázatok

Elnöki köszöntő

Hírek

Vármegyei támogatások

Településeink

Galériák

Eseménynaptár:

Fehér Bot Napja 2010.10.18


A látássérültek nemzetközi napját ünnepelte a Vakok és Gyengénlátók Tolna Megyei Egyesülete. Ilyenkor hagyományosan elismeréseket adnak át az arra érdemeseknek. Idén dr. Puskás Imre tevékenységét is jutalmazták.

A Fehér Bot Napját 1974 óta tartják számon. Tolna megyében ilyenkor kitüntető díjakat adnak át a látássérültek azoknak az embereknek, akik a vak és gyengénlátó emberek érdekében cselekednek. Idén a látássérült fiatalok javaslatára „Jó Fej Vagy" elismerő címet vehetett át Király Balázs, a Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársa, Hortobágyi Attila, a Szekszárdi Rendőrkapitányság rendőre, valamint a faddi Soponyai Mihály és Soponyai Mihályné.  Átadták a Dr. Thész László Emlékérmet is. Dr. Puskás Imre, a Tolna Megye Önkormányzata Közgyűlésének elnöke, a Pannon Varázs Kft. és Venter Marianna, a Tolnai Népújság újságírója kapta az elismerést. A díjat 1996-ban alapította a Vakok és Gyengénlátók Tolna Megyei Szervezete, azért, hogy elismerje a látássérültek érdekében végzett kimagasló munkát.
A fogyatékkal élők érdekeinek érvényesítésén dolgozik a kormány – hangsúlyozta a díjátadó után dr. Szűcs László a Nemzeti Erőforrás Minisztérium Fogyatékosságügyi Főosztályának vezetője. A cél nyilván találkozik az érdekvédelmi szervek elképzeléseivel, a szervezetek tagjai pedig bizakodnak, hogy most végre változik helyzetük.

ótós-wessely

Fejlesztő Megye
Törvényi változások Területfejlesztés Vidékfejlesztés Koordinációs és szakmai kapcsolatrendszer Partnerségi terv Projektlista Itthon Tolnában ÁROP pályázat ITP Rendezési tervek
Választás
Választási szervek Választási ügyintézés 2024. évi általános választások Korábbi választások
Értékeink
Tolna megye értékei Tolna Vármegyei Értéktár Bizottság Védett természeti értékeink Védett műemlékeink Kincses Tolna Megye Applikáció Gasztromegye receptkönyv
Közgyűlés
Köszöntő Tisztségviselők Képviselők Bizottságok Hatályos rendeletek Döntések Ülések A Tolna Vármegye Önkormányzata Közgyűlésének szervezeti struktúrája Elnöki beszédek
Hivatal
Feladat- és hatásköre A Tolna Vármegyei Önkormányzati Hivatal alaptevékenységének kormányzati funkció szerinti megjelölése: A Tolna Vármegyei Önkormányzati Hivatal vezetői Köztisztviselők Szervezeti egységek Szervezeti és Mûködési szabályzat Állásajánlatok Kiadványok Tolna Megyei Klímairoda
Partnereink
Nemzetközi kapcsolatok Nemzetközi szervezetek Europe Direct Megyei Önkormányzatok Országos Szövetsége Tolna Vármegyei Nemzetiségi Önkormányzatok Tolna Megyei Bűnmegelőzési Tanács TMFÜ Nonprofit Kft. Tolnáért Nonprofit Közhasznú Kft.
Közérdekű adatok
Közzétételi lista Közbeszerzések ÁSZ jelentések Éves összefoglaló jelentések Letölthető nyomtatványok Archívum Közérdekű adatok igénylése Szerződések Bírósági ülnökválasztás