TOLNA VÁRMEGYE hivatalos lapja
Itthon Tolnában!
2025. május 5.,
Györgyi
BEMUTATKOZÁS FEJLESZTŐ MEGYE ÉRTÉKEINK VÁLASZTÁS
PÁLYÁZATOK KÖZGYŰLÉS HIVATAL PARTNEREINK KÖZÉRDEKŰ ADATOK

Pályázatok

Elnöki köszöntő

Hírek

Vármegyei támogatások

Településeink

Galériák

Eseménynaptár:

Évszázados városi rang 2010.05.27


Tolna várossá avatását ünnepelték a helyiek a napokban. A rendezvényt évek óta május végén rendezik, azért, mert a fennmaradt írásos forrásokból az derül ki, hogy 1424. május 25-én említették először városként a települést.

A helyiek úgy tudják, Tolna 1453-ban, V. Lászlótól kapott a várost „megnemesítő" címeradományozó oklevelet, amit II. Ulászló 1515 körül megerősített. Állítólag az erről szóló eredeti dokumentum nincs meg. Az idei város napi ünnepi testületi ülést a mözsi Bartók Béla Női kar nyitotta meg. Minden évben ezen a napon adják át a Tolna Városért, a Tolna Város Sportjáért, valamint a Jó Tanuló, Jó Sportoló kitüntető díjakat.
Idén társadalmi- és közéleti tevékenységéért a Tolna Városért Kitüntető Díjat Dr. Pálos Miklós, a Tolna Megyei Közgyűlés alelnöke vehette át, aki itt nyitotta meg ügyvédi irodáját, valamint kiemelkedő szerepe volt abban, hogy az egyházi ingatlanok kárpótlása idején az akkori 1. sz. Általános Iskola megváltásaként 178 millió Ft-ot juttatott a Magyar Kormány a városnak, amelyből egy új gimnáziumot alakítottak ki a volt laktanya területén.
Tolna Városért Kitüntető Díjat kapott továbbá Bajor László és Koncz Ákos, akik még tavaly készítették el a város jelképének számító haltartó bárkát.
Tolna Város Sportjáért Emlékérmet Gállfy Dezsőnek ítélte a testület, aki másfél évtizedes gyűjtőmunka után írta meg a „Tolna sportjának története” című 7 kötetes gyűjteményt.
Díjazták Széles Ferencet is, aki 16 éves korától hódolt a labdarúgásnak, ő a város abszolút gólkirálya.
Az ünnepségen átadták Tolna Város Jó Tanulója-Jó Sportolója Díjakat is, idén öt fiatal kapta az elismerést.
ótós-wessely
Fejlesztő Megye
Törvényi változások Területfejlesztés Vidékfejlesztés Koordinációs és szakmai kapcsolatrendszer Partnerségi terv Projektlista Itthon Tolnában ÁROP pályázat ITP Rendezési tervek
Választás
Választási szervek Választási ügyintézés 2024. évi általános választások Korábbi választások
Értékeink
Tolna megye értékei Tolna Vármegyei Értéktár Bizottság Védett természeti értékeink Védett műemlékeink Kincses Tolna Megye Applikáció Gasztromegye receptkönyv
Közgyűlés
Köszöntő Tisztségviselők Képviselők Bizottságok Hatályos rendeletek Döntések Ülések A Tolna Vármegye Önkormányzata Közgyűlésének szervezeti struktúrája Elnöki beszédek
Hivatal
Feladat- és hatásköre A Tolna Vármegyei Önkormányzati Hivatal alaptevékenységének kormányzati funkció szerinti megjelölése: A Tolna Vármegyei Önkormányzati Hivatal vezetői Köztisztviselők Szervezeti egységek Szervezeti és Mûködési szabályzat Állásajánlatok Kiadványok Tolna Megyei Klímairoda
Partnereink
Nemzetközi kapcsolatok Nemzetközi szervezetek Europe Direct Megyei Önkormányzatok Országos Szövetsége Tolna Vármegyei Nemzetiségi Önkormányzatok Tolna Megyei Bűnmegelőzési Tanács TMFÜ Nonprofit Kft. Tolnáért Nonprofit Közhasznú Kft.
Közérdekű adatok
Közzétételi lista Közbeszerzések ÁSZ jelentések Éves összefoglaló jelentések Letölthető nyomtatványok Archívum Közérdekű adatok igénylése Szerződések Bírósági ülnökválasztás