Jelenleg egy 10 ágyas sürgősségi osztály működik a Balassa János Kórházban. A részleg ugyan korszerű, de nem a legmodernebb. A kórház fenntartója, a Tolna Megyei Önkormányzat pályázatot nyert, ennek köszönhetően a Balassában olyan sürgősségi osztályt alakítanak ki, amilyen csak az országban néhány nagyobb városában van. A 674millió forint összértékű fejlesztés nyáron kezdődhet meg. 450 millió forintból épül fel az új sürgősségi osztály. A műtőblokkhoz egy új, egyszintes épületet csatolnak. Az osztály összesen 600 négyzetméter lesz, 10-ről 15-re növekszik az ágyak száma. További 110 millió forintot korszerű eszközök beszerzésére fordítnak. A többi között lélegeztető- és altatógéppel bővül az eszközpark, továbbá figyelőmonitorokat, oxigénpalackokat is vásárolnak. Magyarországon a sürgősségi betegellátás az úgynevezett „amerikai modell” szerint működik, aminek lényege, hogy a beteg minél előbb szakszerű segítséget kapjon, ennek köszönhetően például a stroke-ban elhunytak száma jelentősen csökkenhet.
Ha megépül az új sürgősségi osztály, akkor az eddigi SO2-es besorolásból SO1-be kerül, ami tulajdonképpen az osztály korszerűségét jelzi. Ehhez mérten a részleg szakember igénye is nagyobb lesz. Egy műszakban 3-4 orvos, illetve 15-18 ápoló dolgozik majd. Az osztály úgy készül, hogy 70-80 beteget kell ellátniuk egy nap alatt. A beruházás várhatóan 2011. októberére készül el. Remélhetőleg addig egy másik korszerűsítés is megkezdődik az intézményben. Már beadták az úgynevezett kórháztömbösítési pályázatot. Ha nyernek, akkor a nővérszálló eltűnik a föld színéről, helyére egy L alakú épület kerül, amit a műtőblokk most épülő sürgősségi osztályához csatolnak. A szakszemélyzet természetesen nem marad szállás nélkül, számukra máshol alakítanak ki helyet. A még elbírálásra váró pályázatban az eszközpark korszerűsítése is szerepel, ha pozitív válasz érkezik, akkor - többek között - egy MR készülékkel is gazdagodik a kórház. A válaszra azonban még várni kell. Egy biztos, az új sürgősségi osztály építése még idén nyáron megkezdődhet.