DR. PUSKÁS IMRE, A TOLNA MEGYEI ÖNKORMÁYZAT KÖZGYÛLÉSE ELNÖKÉNEK A MEGYENAPON ELHANGZOTT ÜNNEPI BESZÉDE
„Temetni jöttem Caesart, nem dicsérni.”
Tisztelt Ünneplő Egybegyűltek, Tisztelt Hölgyeim és Uraim!
A fenti idézetet Antonius szájába adta Shakespeare, Julius Caesar című drámájában. Mit is mondhatott volna Antonius a Caesart búcsúztató halotti beszédében olyan hallgatóság előtt, amelyben ott volt Brutus és a többi merénylő is.
Ha már Shakespeare kitalálta ezt a mondatot, nekem alkalmasnak tűnt arra, hogy felkeltsem vele saját gondolataim iránt az Önök érdeklődését.
Jobb esetben van Önökben némi várakozás az ünnepi beszéd iránt.
A várakozást talán növeli az a körülmény, hogy az utóbbi hónapokban már nem csak az érintetteket, hanem a széles nyilvánosságot is egyre jobban foglalkoztatja az önkormányzati rendszer átalakítása, és az ezzel együtt járó intézményfenntartói szerepek változása. Ebben a teremben pedig többségében olyanok ülnek, akik nem médiafogyasztóként foglakoznak ezekkel a kérdésekkel. Talán még kíváncsiak is arra, hogy Tolna megye legnagyobb költségvetésű, legtöbb embernek szolgáltatást nyújtó, legtöbb közalkalmazottat foglalkoztató önkormányzatának vezetője milyen várakozásokkal tekint a következő hónapok, esetleg évek elé.
Ilyen feltételezésekkel kezdtem gondolataim megfogalmazásába. Nem tagadom, vannak bennem további előítéletek a hallgatósággal kapcsolatban. Biztosra veszem, hogy – hozzám hasonlóan – vadásszák azokat a cikkeket, interjúkat, amelyek eligazíthatnak a jövőt illetően. Az így megszerzett tudás hamar veszíti értékét, ugyanis az új magyar önkormányzati rendszer még formálódik, sok az eldöntetlen kérdés. Egy dolog azonban már-már biztosnak látszik: a megyei önkormányzatok átadják valamennyi intézményüket az államnak, illetve más önkormányzatnak. Ennek a szándéknak bizonyára Önök is ismerői.
Ezért éreztem találónak az idézetet: „Temetni jöttem Caesart, nem dicsérni”.
Az előbb sorolt feltételezéseim helytállósága esetén ennél a mondatnál felkapják fejüket. Még, ha csak képletesen is. Mert ezt nem követheti más, mint az hogy a szónok kiönti szíve keserűségét, bártan nekimegy a tervezett koncepciónak, talán már a lemondását is felolvassa, mielőtt elhagyja a pulpitust. Nem lesz ez a szokványos panelekre épülő ünnepi beszéd.
A szónokban valóban van keserűség. Bennem nem csak Tolna megye iránt van érzelmi elkötelezettség, hanem a Tolna Megyei Önkormányzat iránt is. Képviselőként, vagy hivatalnokként 1994 óta részese vagyok annak a tevékenységnek, amelynek végpontjain az egészségügyi, szociális, oktatási, gyermekvédelmi, közművelődési intézményeink állnak. Amely intézményekben több ezer embert gyógyítanak, ápolnak, gondoznak, oktatnak, nevelnek, nyújtanak számára művelődési lehetőséget.
Ismerem az igazgatókat, a helyetteseket, a gazdasági vezetőket, sok tanárt, ápolót, régészt, és sorolhatnám a szakmákat.
Ismerem az állomásait annak, hogyan lett a csaknem negyven intézményből mára tizenhárom. Az ezzel kapcsolatos legtöbb döntésnek részese voltam az elmúlt másfél évtizedben előkészítőként, kezdeményezőként, végrehajtóként, vagy éppen zászlóvivőként. Mint ahogy részese lehettem a fizikai változásoknak is.
A húsz év alatt épült, új idősek otthona Bátaszéken, de a régiek is megújultak szinte egytől egyig. A szakképzésben sem csak szervezeti átalakulás történt a Szent László TISZK létrehozásával, hanem szebbek, használhatóbbak lettek az iskolaépületek, tanműhelyek Szekszárdon, Bonyhádon, Tamásiban. Szerencsére az állami gondoskodásban részesülő gyerekek sem vaságyas kaszárnyákban élnek már, hanem családi házakban, vagy barátságos lakásotthonokban.
A legjelentősebb fejlesztések, természetesen a Balassa János Kórházhoz kötődnek. Örömünket csak részben rontja el az, hogy a műtőblokk 12 év alatt készült el, és a kivitelezéshez kapcsolódó perek végeláthatatlan sora. Természetesen a kudarcok is a történelmünk részei. Ide sorolható a meg nem épülő megyei könyvtár, aminek többször neki rugaszkodtunk, újabb és újabb konstrukciókban, de még mindig a '60-as években épült kubaturában működik. Nem építettünk a kor színvonalának megfelelő levéltárat, ezért még hosszú ideig a gyönyörű Megyeháza lesz a közgyűjtemény amúgy alkalmatlan raktára. Lehetőségeinkhez és kötelességeinkhez képest is keveset tettünk Tolna megye turizmusának erősítéséért.
És még most is vannak már elkezdett, de még be nem fejezett, milliárdos nagyságrendű fejlesztéseink. A kórházban zajlik a műtőblokk bővítésével a sürgősségi betegellátóosztály építése. Még a fizikai megvalósítása nem kezdődött el, de az egyszerűnek nem mondható előkészületek a tervezéstől, számos közbeszerzési eljárásig már hónapok óta zajlik a műtőblokkhoz kapcsolódó kórházi szárny megvalósítása kapcsán.
Ész érvekkel nehezen magyarázható, de számomra a legkedvesebb projektünk a Vármegyeháza rekonstrukciója. Amikor 2006-ban a közgyűlés elnökévé választottak, akkor elhatároztam, hogy azt az épületet, amely Tolna megye létezésének szimbóluma, ahol az elmúlt századokban legkiválóbb elődeink is szólásra emelkedtek, és amely ház végső arculatát Pollack Mihály álmodta meg, azt nem hagyhatjuk tovább az enyészet áldozatává válni.
Az elhatározáshoz lehetőség is kellett, amit a Regionális Fejlesztési Tanács nyújtott az Európa Kulturális Fővárosa Pécs 2010 programhoz kapcsolódóan. Bízom abban, hogy a következő ünnepi közgyűlésünket a gyönyörűen megújult Vármegyeházán tartjuk.
Tisztelt Hölgyeim és Uraim!
A keserűség forrása persze nem csak a nosztalgikus múltba révedés, ami az öregedés biztos jele, a szemüveg mellett, és nem is csak a termelési riportba illő dicsőséglista a fejlesztésekről. A megyei önkormányzat a több mint húsz évig tartó intézményfenntartói időszaka alatt számos területen létrehozott olyan szervezeti kereteket, amelyek igyekeztek minden felesleges kiadást feltárni és megszüntetni, miközben a szolgáltatás színvonala emelkedett. Különösen ilyen terület a szakképzés, ahol arra törekedtünk, hogy Tolna megyében egyetlen intézménybe szerveződjenek a fiatalokat szakmára tanító intézmények. Ez a Szent László TISZK létrehozatalával részben sikerült is. Egyetlen intézménnyé gyúrtuk össze a szociális otthonainkat is, ami nem csak több tíz milliós megtakarítással járt, hanem újabb impulzust is adott az ott dolgozóknak a szakmai megújuláshoz, amelynek előnyeit a gondozottak élvezik. Legkorábban az integrációt a gyermekvédelmi intézményeink vonatkozásában hajtottuk végre, amelynek megalapozottságát az idő, és a tapasztalatok igazolták.
Mindig és minden területen arra törekedtünk, hogy a rendelkezésre álló költségvetési forrásokat takarékosan használjuk fel. De minden takarékosságot szolgáló intézkedést, intézmény átszervezést úgy hajtottunk végre, hogy a szakmai munka színvonalát megőrizzük, sőt lehetőleg javítsuk. A megyei önkormányzatra rótt feladatokat az intézményeinkben jól, vagy még annál is jobban látják el az ezer ágyas kórházunktól a néhány gyereket ellátó speciális óvodánkig.
Ez most megfelelő alkalom arra, hogy megköszönjem a több mint háromezer munkatársamnak a szakmai elhivatottságát és kitartását. Az utóbbi években már a türelmükre is nagy szükségünk volt, hiszen az illetmények reálértéke inkább csökkent, mint növekedett, az időről időre visszatérő létszámcsökkentés kényszere pedig bizonyára megviselte mindenki lelkét.
Most jó lenne azzal a fordulattal élni, hogy ezek az erőfeszítések meghozták eredményüket. Ez azonban csak részben igaz. A 2007-es megyenapi beszédemben többek között arról kellett beszámolnom, hogy a megyei önkormányzatok olyan sakk játszmába kényszerültek a Gyurcsány kormánnyal, amelyben csak az a kérdés, hogy mikor kapjuk meg a mattot.
A 2007-2010-es ciklusban a szocialista-liberális kormányzás idején 4-5 milliárd forintot vontak el a Tolna Megyei Önkormányzattól. Ha ehhez hozzá számítjuk az örökölt múltat, ami több mint kettőmilliárdos hitelállományt jelentett, valamint a korábbi beruházásokhoz kötődő pereket, az azokkal járó fizetési kötelezettségekkel, és perköltségekkel, akkor senki sem csodálkozhat azon, hogy a hitelállományunk meghaladja a hat milliárdot.
Nincs az a takarékossági stratégia, amivel ennek az összegnek az egy évre eső adósságszolgálata teljesíthető volna az intézmények akár legtakarékosabb működtetése mellett is.
A mattot megkaptuk az előző kormányzati ciklusban, csak még ott görnyedünk a tábla felett, azt a látszatot keltve, mintha még partiban volnánk.
A gyökeres változások elkerülhetetlenek. A magyar önkormányzati rendszer értékeket hordoz magában. Az önállóság megélése, a kezdeményezések lehetősége számos kézzel fogható, vagy „csak” közösségeket erősítő értéket hozott létre a legkisebb falutól a nagyvárosokig. Ehhez azonban sok pénz kellett, olykor pedig a források felhasználásának hatékonysága is megkérdőjelezhető. A megyei önkormányzat példáján is tetten érhető mindez. Ha eljátszunk azzal a gondolattal, hogy még ma is minden úgy működne, mint mondjuk 2002-ben – annyi intézménnyel, vezetővel, közalkalmazottal, olyan gazdálkodási elvárások mellett – akkor valószínűleg nem hat, hanem tízmilliárdos lenne a hitelállományunk. Ha innen nézzük, akkor pazaroltunk, ha akkor azt nem is gondoltuk annak. Vagy barátságosabban megközelítve fogalmazhatunk úgy: nem ismertük fel a lehetőségeink határát, mert nem kényszerültünk rá.
Az elmúlt két kormányzati ciklus felelőtlen politizálása, és a világban végbemenő kedvezőtlen gazdasági folyamatok szűk mozgásteret engednek.
A közszolgáltatások – egészségügy, oktatás, szociális ellátás, kultúra, közigazgatás – színvonalának megőrzése csak úgy lehetséges, ha nem szivárog a rendszer, ha nincsenek kiskapuk, ha egyesek nem tudnak „okosban” megoldani dolgokat. A „virágozzék minden virág” elven 1990-ben létrejövő önkormányzati rendszer finanszírozhatatlan az állam számára, vagyis az önkormányzatok csődjéhez, a közszolgáltatások anarchiájához vezetne. Ez az út járhatatlan.
Tisztelt Hölgyeim és Uraim!
Ezen a ponton be kell vallanom, hogy én egy másik idézetet kerestem beszédem elejére, ami úgy hangzott volna: „Dicsérni jöttem, nem temetni.”
Ezt azonban nem mondta Antonius Caesar temetésén, mert felért volna egy öngyilkossággal. Részemről nem ekkora bátorság a fenti kinyilatkoztatás, ám talán magyarázatra szorul, és nem csak az előző percekben elhangzott mondatok miatt.
Továbbra is vallom, hogy a megyei önkormányzat értelmes, hasznos feladatokkal rendelkezett, talán nem elhamarkodott a múlt idő használata, amely közül néhány továbbra is jó helyen volna a mi fenntartásunkban.
Az is kétségtelen, hogy magunkra vállaltunk erőnkhöz mérten olyan ügyeket, amelyek hatással voltak a megye településeinek életére is. Egy-egy évben mintegy tíz millió forinttal támogattuk a civil szervezetek rendezvényeit, működését. Kiemelkedően fontos feladatokat ellátó társadalmi szervezetekkel támogatási szerződést kötöttünk, amely lehetővé tette évente több százezer forintos támogatásukat. Igyekeztünk szócsövei lenni a nyilvánosság, a politikai döntéshozók felé a települések, különösen a falvak gondjainak. Rendezvényekkel, megnyilatkozásokkal erősíteni igyekeztünk a megye összetartozásának érzését.
Ha figyelmesen hallgatták ezeket a gondolatokat, akkor olyan asszociációjuk is támadhat, mintha egy köztársasági elnökről beszélnék. Olyan elnökről, aki kifejezi a közösség összetartozását, de kevés eszköze van arra, hogy hatással legyen ennek a közösségnek az életére.
Kettős életet él, illetve élt a megyei önkormányzat. Egyrészt egy GAMESZ, hogy sokak kedvenc fordulatával éljek, amely ezrek életében fontos szerepet játszik szolgáltatás nyújtóként, vagy munkáltatóként. Másrészt egy szimbolikus intézmény, amely szerény eszközeivel az összetartozásunkat fejezi ki.
Ha az önkormányzati rendszer úgy alakul át, ahogy az hírlik, akkor megszűnhet a települések számára a megyei önkormányzat „kedves, de haszontalan” státusza. A területfejlesztés megyei önkormányzati kézbe kerülése nem egyszerűen hatáskörváltozás, különösen nem pedig vigaszdíj, hanem energiaforrás. Mindig irigykedve hallgattam a német és román partnereink beszámolóit arról, hogy milyen koncepció mentén fejlesztik a járásukat, megyéjüket, és milyen látható jelei vannak már ennek egy-egy településen. Ilyenkor mindig kicsit pironkodva mondtam el, hogy nekünk nincsenek fejlesztési forrásaink, legfeljebb saját intézményeink megújulásával büszkélkedhetünk. Ha gazdaságfejlesztéssel kapcsolatos fórumokra kaptunk meghívást, akkor sem éreztük találva magunkat, hiszen eszköztelenek voltunk ezen a területen is.
A következő évtől, de különösen a következő választási ciklustól létrejöhet az a nagyon is kívánatos rendszer, hogy Tolna megye fejlesztése a megyei önkormányzat kezébe kerül, amelynek közgyűlésében ott lesznek a járások képviselői. Innentől kezdve érdemes lesz gazdaság-, turizmus-, infrastruktúra-fejlesztési koncepciókat készíteni, hiszen a forrásokat ezek megvalósításához tudjuk rendelni. Ha ez az egyetlen hatásköre marad csak önkormányzatunknak, akkor is nagyobb hatással lesz a megyére, mint most valamennyi feladatával.
Tisztelt Hölgyeim és Uraim!
Nehéz hónapok előtt állunk. A bizonytalanság, aztán a biztossá váló új önkormányzati rendszer kialakítása, önkormányzati vezetők, köztisztviselők és az intézményekben dolgozó közalkalmazottak számára türelmet próbáló időszak. A változás önmagában kibillent bennünket lelki egyensúlyunkból, különösen így van ez, ha egzisztenciánk, munkahelyünk biztonságáért aggódunk. Szükségünk van ilyenkor a nyugtató szóra. Ennek felelősségét is érzem. Felelőtlenség volna azt állítani, hogy mindenki a helyen marad, vagy, hogy nem lesznek vesztesei az önkormányzati rendszer megújításának, a feladatok új elrendezésének. Abban azonban hiszek, hogy véget ér az évek óta tartó bizonytalanság, ami mindennél pusztítóbb. Bízom abban is, hogy akik ma önkormányzati hivatalokban dolgoznak és nem lesz szükség a munkájukra, azok feladatot kaphatnak a kormányhivatalokban, vagy a később megalakuló járási hivatalokban. Akik pedig az egészségügyi, oktatási, szociális, kulturális intézményeinkben dolgoznak, biztosra vehetik, hogy január 1-e után is lesznek betegek, gondoskodásra szorulók, tanítandó fiatalok, kultúrából erőt meríteni vágyok. Vagyis szükség lesz a munkájukra.
Tisztelt Ünneplő Egybegyűltek!
Különleges a mai Megyenap. Ha nem is várnak ránk olyan nagyszabású változások, mint elődeinkre a török kiűzését követően, amikor újra kellett szervezni a teljes megyei közigazgatást, amelynek fontos állomása volt 1699. szeptember 1-e, a megyei pecsét visszatérése, de kétségtelenül nagy munka vár ránk. Mindannyian szeretjük az építkezést. Ha az előttünk álló feladatokat nem rombolásnak, hanem építkezésnek éljük meg, akkor nagyszerű feladatokat találhatunk magunknak a következő években. Együtt megújíthatjuk Tolna megye közigazgatását, megújíthatjuk Tolna megyét.
„Dicsérni jöttem, nem temetni.”
Az Elnök bezséde után hagyományosan következett a megyei kitüntető díjak átadása.
Verseghy Ferenc Mözsön élő fazekas, népi iparművész a sárközi fazekas hagyományok megőrzése, a habán kerámia megújítása, több évtizedes magas színvonalú alkotó munkája alapján Babits Mihály-díjban részesült. Laufer Mihály műszaki igazgatónak a bonyhádi kórház műszaki irányításában végzett négy évtizedes felelősségteljes munkája, az épület felújításakor nyújtott szakmai segítsége elismeréséül Beszédes József-díjat nyújtott át az elnök.
Néhai dr. Jakad Róbert, Belecska volt polgármestere a szociális földprogram elindítása, eredményes működtetése érdekében végzett áldozatos tevékenysége elismeréséül posztumusz részesült a Bezerédj István-díjban. Fazekas Gáspár testnevelőtanár, atlétaedző sportvezető a Dombóvári Sportiskola működtetésében, az atlétika felvirágoztatásában vállalt szerepe alapján Sipos Márton-díjat kapott. A Bonyhádi Petőfi Sándor Evangélikus Gimnázium az intézményben zajló, 200 éves múltra visszatekintő magas szintű oktató-nevelő munka, a tanulmányi versenyeken szerzett kiemelkedő helyezések elismeréséül a Tolna Megyéért megyei kitüntetés tulajdonosa lett. A díjat Ónodi Szabolcs igazgató vette át.
Tolna megye kiváló köztisztviselője megyei kitüntetésben részesült Fata Istvánné iregszemcsei jegyző, Fauszt Józsefné a bonyhádi önkormányzat pénzügyi osztályvezetője, Pappert Józsefné Szálka pénzügyi ügyintézője.
Tolna megye kiváló közalkalmazottja lett Bíró Kornélia, a gyönki szociális otthon szakmai igazgatóhelyettese, Gerván Kázmérné a Szent László TISZK szakmai igazgató-helyettese, Földesi Gyula főtanácsos, a Tolna Megyei Diáksport Tanács titkára, Matókné Misóczki Mária, a szekszárdi Garay János Általános Iskola igazgatója.
Az elnök elismerő oklevelet adományozott Istenes Lászlónak, a röplabda sportág népszerűsítése érdekében végzett tevékenységéért, Juhász Dávidnak, valamint Orsós Istvánnak, az EGYMI Göllesz Viktor Tagintézménye tanulóinak, továbbá Kanalas Arankának, a regölyi Margaréta Otthon lakójának, a Speciális Olimpia Nyári Világjátékokon, Athénban elért eredményeikért.
Nívódíjat adott a németség és a cigányság
A Tolna Megyei Németségért nívódíjat az alapító, azaz a Tolna Megyei Német Kisebbségi Önkormányzatok Szövetsége Waffenschmidt Ibolyja és Bernhard Moll részére adományozta.
Waffenschmidt Ibolya, a gyönki szociális otthon vezetője a megyénkben élő emberek szociális ellátásának megszervezésében közreműködött hatékonyan. Bernhard Moll tevékenységét többek között a tauberbischofsheimi Albert Schweitzer Kórház és a megyében működő egészségügyi intézmények közötti partnerkapcsolatok kialakítása fémjelzi.
A Tolna Megyei Cigány Kisebbségi Önkormányzat a Tolna Megye Cigányságáért Nívódíj kitüntetést Orsós Zoltán rendőr századosnak ítélte, tekintettel a roma közösség javára folytatott munkájára.
wj
