A Tolna Megyei Közgyűlés elnöke, Fehérvári Tamás beszédében kijelentette: a megyének bő háromszáz évvel ezelőtt adományozott címer nem csak jogosultságot, hanem egy igazi jelképet is adott. A címer ma is emlékeztet bennünket, hogy hová tartozunk – hívta fel a figyelmet.
Utalva a történelemre elmondta: a nemesi vármegyék fénykorában a legfontosabb területi szerv a központi akaratot, a vidék érdekeit, és a nemzeti függetlenséget is képviselte, mindemellett törvénykezett, igazgatott, igazságot szolgáltatott. A körülmények megváltoztak, és nem feltétlenül baj, ha tükörbe nézve a megye nem a szigorú hatóság, hanem a kapcsolatokat kereső, segítő partner arcát látja viszont – hangsúlyozta az elnök. Az új megye kevésbé a fenntartó, szabályozó szerepkörben, inkább a területi szint koordináló, segítő, gyarapító szereplőjévé vált. Fehérvári Tamás szerint összesen 109 oka van annak, hogy a megyei önkormányzat napról-napra, legjobb tudása szerint végezze feladatait.
Az elnök fontosnak nevezte, hogy a megyében sokan tekintik küldetésüknek, hogy tevékenységükkel hozzájáruljanak az itt élők boldogulásához és a vidék fejlődéséhez. Mint elmondta, ezeknek az embereknek a munkáját ismerjük el az ünnepségen. Aki szolgál, annak figyelem és megbecsülés jár – húzta alá. Háláját fejezte ki mindazoknak, akik által a megye jobb, szerethetőbb, élhetőbb lesz, ahogy fogalmazott: valódi otthonná válik.
Dr. Puskás Imre a megyei önkormányzat szerepét illetően a kapcsolattartás fontosságára helyezte a hangsúlyt. Beszédében felhívta a figyelmet, hogy bár az itt élők elsősorban a településükhöz kötődnek, mégis sokat jelenthet számukra a megyéhez tartozás érzése is. A megyeiség bizonyára kézzelfoghatóbb azok számára, akik elismerésben, támogatásban részesültek, s ezért fontos a közgyűlésnek, hogy minél szélesebb körben segítse a tehetségeket, vagy a közösségeket gyarapító embereket.
Tolna megye értékeinek megőrzéséért, Bonyhád és a Völgység javára végzett tevékenységéért, a határontúli magyarság és a hazai nemzetiségek érdekeinek elkötelezett képviseletéért vehette át a Tolna Megyéért Díjat Potápi Árpád János, aki a kitüntettek nevében beszélt. Véleménye szerint a megye elismerése a megtiszteltetés mellett komoly ösztönző hatással is bír, mind a díjazottak további munkájára, mind mások számára. Úgy fogalmazott, a katonák sem azért mennek a háborúba, hogy hősként térjenek vissza, inkább puszta kötelességtudatból. Így tekint saját tevékenységére is, melyet a közösség érdekében készséggel végez a jövőben is.
*
A Tolna Megyei Önkormányzat Közgyűlése a megye társadalmi, tudományos, kulturális, művészeti, közoktatási, sport- és gazdasági életében elért kimagasló érdemek és rangos életművek elismerésére alapította a megyei kitüntető díjakat.
2015-ben Tolna Megyéért Díjat vehetett át a Szekszárdi Madrigál Kórus, amely ötven éve professzionális szinten, művészet iránti alázatával, kiemelt hangversenykórusként is öregbíti a megye hírnevét.
Szintén Tolna Megyéért Díjat kapott a Tamási Koncert-fúvószenekar is, amely a fúvószenét népszerűsítve, közösségépítő tevékenységével, a kortárs zeneirodalom megismertetésére való törekvésével, és az ifjúsági zenei nevelés terén nyújtott munkájával érdemelte ki az elismerést.
Ez alkalommal Gyulaj polgármestere, Dobos Károlyné vihette haza a Bezerédj István Díjat, amelyet négy évtizedes munkájáért, többek között a település fejlesztéséért, közösségépítő tevékenységéért, a helyi lakosság életkörülményeinek javításáért érdemelt ki.
Beszédes József Díjat kapott Mészáros Pál borász, aki több évtizedes kiváló szakmai és tudományos munkájával a szekszárdi borvidék jó hírnevének öregbítéséhez járult hozzá.
Könyv István János grafikusművész Babits Mihály Díjban részesült, tekintettel az évtizedes, magas színvonalú művészi alkotói munkájára.
Sipos Márton díjjal ismerték el Horváth Ferenc vállalkozó sportdiplomáciai tevékenységét, valamint a magyar sport érdekében végzett kiemelkedő munkáját.
A Tolna Megye Kiváló Köztisztviselője címet Hirth Károlyné, a Magyar Államkincstár munkatársa, valamint Kozma Anikó, a Bonyhádi Önkormányzat munkatársa nyerték el. Előbbi az illetményszámfejtés területén végzett kiemelkedő munkájáért, utóbbi pedig kiválóan végzett építéshatósági feladatai révén érdemelte ki az elismerést.
Oberländer Sándorné Tolna Megye Kiváló Közalkalmazottja elismerésben részesült, a Sztárai Mihály Gimnázium matematika-fizika szakos tanáraként végzett példaértékű pedagógusi tevékenységéért.
Ugyancsak pedagógusi pályán folytatott kiemelkedő munkájáért, Tamásiban és a megyei közéletben tanúsított áldozatkész tevékenységért kapott Tolna Megye Kiváló Közalkalmazottja díjat Pécsi Gábor intézményvezető.
Szintén Tolna Megye Kiváló Közalkalmazottja díjat vehetett át Bódogh Zoltán, a Dombóvári Illyés Gyula Gimnázium igazgatóhelyettese, illetve Kovács Istvánné kajdacsi védőnő is. Ahogy a méltatásban elhangzott, Bódogh Zoltán tanári és vezetői tevékenységért, az úszásoktatás terén vállalt munkájáért, Kovács Istvánné pedig egészségügyi felvilágosító tevékenységéért, negyven évnyi áldozatos védőnői munkájáért részesült az elismerésben.
Dr. Józan-Jilling Mihály a Tolna Megyei Német Önkormányzatok Szövetségének elnöke, valamint Féhr György, a Tolna Megyei Német Nemzetiségi Önkormányzat elnöke adták át a Tolna Megyei Németségért Nívódíjat. Reinhardt Frank, Main Tauber járás elnöke a partner kapcsolatok kiterjesztésében vállalt munkájáért, míg Hilcz Ádám Kakasd község németsége kultúrájának ápolásában és továbbadásában végzett tevékenységéért érdemelte ki a nívódíjat.