TOLNA VÁRMEGYE hivatalos lapja
Itthon Tolnában!
2025. május 5.,
Györgyi
BEMUTATKOZÁS FEJLESZTŐ MEGYE ÉRTÉKEINK VÁLASZTÁS
PÁLYÁZATOK KÖZGYŰLÉS HIVATAL PARTNEREINK KÖZÉRDEKŰ ADATOK

Pályázatok

Elnöki köszöntő

Hírek

Vármegyei támogatások

Településeink

Galériák

Eseménynaptár:

„Minden csak szándék kérdése” 2010.02.02


Idén negyedik alkalommal került sor „Az Év Tolna Megyei Civil
Szervezete” és a „Bazsonyi Arany Mecénás Díj” átadására, amelyet
2007-ben dr. Puskás Imre, a Tolna Megyei Közgyűlés elnöke alapított. Az
elnök a díjátadáson kiemelte: fontos, hogy megálljunk kicsit és
megemlékezzünk a kiemelkedő munkát végző civil szervezetekről,
megköszönve ezzel az általuk közvetített értékeket.

Dr. Puskás Imre örömét fejezte ki, hogy társadalmi presztízse lett a díjnak, amelyet az első díjazott, Kovács Lászlóné, a Vakok és Gyengénlátók Tolna Megyei Egyesülete elnökének szavaival támasztott alá: „aki nyer, az az idén nagyon sikeres év elé néz”. Szintén örömteli az a tény, hogy a pályázók kedve nem lankad, idén is az elmúlt évekhez hasonlóan sok pályázat érkezett be és aki pályázott, az mind méltó az elismerésre – tette hozzá a közgyűlés elnöke. Szabadi Mihály koreográfus, az ünnepség díszvendége szerint az ember szellemi, kulturális és anyagi értéket igazán csak közösségben tud teremteni. Ez az ünnep azt reprezentálja, hogy önként, társadalmi munkában is sokan áldoznak arra időt és energiát, hogy a közjót szolgálják.

„Az Év Tolna Megyei Civil Szervezete Díj” birtokosa 2010-ben a „Kézjegy” Tolnai Tollforgatók Klubja lett. Wessely Gábor, az egyesület elnöke a civil szervezeteket a színes gyurmához hasonlította, amelyeket összegyúrva csak egy szürke masszát kapunk! A globalizáció, a mai világ is ugyanezt teszi, de ezt a civilek nem hagyhatják, mert minden civil szerveződés egy színes része a megyének. Hozzátette: annak idején azt ígérték, hogy a civil szféra legalább olyan támogatott és erős lesz, mint a politikai és gazdasági szféra, és most meg lehet nézni, hogy ebből mi lett! Pedig az egész csak szándék kérdése... – mondta az emlékplakettet és a 100 ezer Ft-os támogatást átvevő Wessely Gábor.

Ebben az évben külön díjban és az azzal járó 50 ezer Ft-os támogatásban részesült a Tolna Megyei Siketek és Nagyothallók Egyesülete és a paksi Önzetlenül Környezetünkért és Otthonunkért Alapítvány. A „Bazsonyi Arany Mecénés Díjat” – a pályázók javaslatai alapján – a Babits Kiadó érdemelte ki.

A díjátadó programját Bonyhádról a Völgység Néptánc Egyesület és a Büdös Vornyik Zenekar előadásai színesítették.

„Az Év Tolna Megyei Civil Szervezete” és a „Bazsonyi Arany Mecénás Díj” elnyerésére minden évben pályázatot ír ki a Tolna Megyei Önkormányzat. Az ünnepi eredményhirdetésre a Civilek Napjához, február elsejéhez kapcsolódóan kerül sor. Az Év Civil Szervezete 100 ezer Ft jutalomban is részesül. A Mecénás Díj Bazsonyi Arany festőművészről, a díj 2007. évi nyerteséről kapta a nevét, aki 2002. május 25-én, Tolna megyének ajándékozott egy 70 festményből és közel 200 grafikából álló gyűjteményt.
Fejlesztő Megye
Törvényi változások Területfejlesztés Vidékfejlesztés Koordinációs és szakmai kapcsolatrendszer Partnerségi terv Projektlista Itthon Tolnában ÁROP pályázat ITP Rendezési tervek
Választás
Választási szervek Választási ügyintézés 2024. évi általános választások Korábbi választások
Értékeink
Tolna megye értékei Tolna Vármegyei Értéktár Bizottság Védett természeti értékeink Védett műemlékeink Kincses Tolna Megye Applikáció Gasztromegye receptkönyv
Közgyűlés
Köszöntő Tisztségviselők Képviselők Bizottságok Hatályos rendeletek Döntések Ülések A Tolna Vármegye Önkormányzata Közgyűlésének szervezeti struktúrája Elnöki beszédek
Hivatal
Feladat- és hatásköre A Tolna Vármegyei Önkormányzati Hivatal alaptevékenységének kormányzati funkció szerinti megjelölése: A Tolna Vármegyei Önkormányzati Hivatal vezetői Köztisztviselők Szervezeti egységek Szervezeti és Mûködési szabályzat Állásajánlatok Kiadványok Tolna Megyei Klímairoda
Partnereink
Nemzetközi kapcsolatok Nemzetközi szervezetek Europe Direct Megyei Önkormányzatok Országos Szövetsége Tolna Vármegyei Nemzetiségi Önkormányzatok Tolna Megyei Bűnmegelőzési Tanács TMFÜ Nonprofit Kft. Tolnáért Nonprofit Közhasznú Kft.
Közérdekű adatok
Közzétételi lista Közbeszerzések ÁSZ jelentések Éves összefoglaló jelentések Letölthető nyomtatványok Archívum Közérdekű adatok igénylése Szerződések Bírósági ülnökválasztás