TOLNA VÁRMEGYE hivatalos lapja
Itthon Tolnában!
2024. március 29.,
Auguszta
BEMUTATKOZÁS FEJLESZTŐ MEGYE ÉRTÉKEINK VÁLASZTÁS
PÁLYÁZATOK KÖZGYŰLÉS HIVATAL PARTNEREINK KÖZÉRDEKŰ ADATOK

Pályázatok

Elnöki köszöntő

Hírek

Településeink

Galériák

Eseménynaptár:

A Tolna Megyei Önkormányzat Közgyűlésének 2010. évi munkaterve

A Tolna Megyei Önkormányzat Közgyűlésének 2010. évi munkaterve
I. rész
Ülésterv

 

Az SzMSz 28. § (2) bekezdésének értelmében a napirendi pontok tárgyalási
sorrendje rend szerint az alábbi:
„a.) Beszámoló a lejárt határidejű közgyűlési határozatok végrehajtásáról”
Ezen napirendi pont a soros ülések állandó 1. napirendi pontjaként szerepel, kivéve
azt a közgyűlést, melyen közmeghallgatásra kerül sor (a közmeghallgatást a
sajtóban előzetesen meghirdetett időpontban – év, hónap, nap, óra, perc – kell
megtartani).

2010. február 15.
2. Javaslat a Területi Választási Bizottság, valamint az Országgyűlési Egyéni
Választókerületi Választási Bizottság tagjainak és póttagjainak megválasztására
Előadó: dr. Bartos Georgina, megyei főjegyző

3. Rendelettervezet a Tolna Megyei Önkormányzat 2009. évi költségvetéséről
szóló 2/2009. (II. 13.) önkormányzati rendelet módosításáról
Előadó: dr. Puskás Imre, a Közgyűlés elnöke
Az előterjesztést előzetesen tárgyalja valamennyi bizottság.

4. Rendelettervezet a Tolna Megyei Önkormányzat 2010. évi költségvetéséről
Előadó: dr. Puskás Imre, a Közgyűlés elnöke
Az előterjesztést előzetesen tárgyalja valamennyi bizottság.

5. Rendelettervezet a Tolna Megyei Önkormányzat vagyonáról és a
vagyongazdálkodás szabályairól szóló 17/1999. (XI. 29.) önkormányzati
rendelet módosításáról
Előadó: dr. Puskás Imre, a Közgyűlés elnöke
Az előterjesztést előzetesen tárgyalja a Jogi és Ügyrendi, a Gazdasági és
Mezőgazdasági, valamint a Pénzügyi Bizottság.

6. Rendelettervezet a Tolna Megyei Önkormányzat által fenntartott szociális
intézményekben fizetendő térítési díjakról szóló 4/2001. (III. 2.) önkormányzati
rendelet módosításáról
Előadó: dr. Bartos Georgina, megyei főjegyző
Az előterjesztést előzetesen tárgyalja a Gazdasági és Mezőgazdasági, a
Pénzügyi, a Szociális és Egészségügyi, valamint a Jogi és Ügyrendi Bizottság.

7. Rendelettervezet a Tolna Megyei Önkormányzat fenntartásában lévő
intézményeknél folyó munkahelyi étkeztetés megszervezéséről szóló 5/2003.
(II. 21.) önkormányzati rendelet módosításáról
Előadó: dr. Bartos Georgina, megyei főjegyző
Az előterjesztést előzetesen tárgyalja a Gazdasági és Mezőgazdasági, a
Pénzügyi, a Szociális és Egészségügyi, valamint a Jogi és Ügyrendi Bizottság.

8. Rendelettervezet a Tolna Megyei Önkormányzat által fenntartott
gyermekintézményekben fizetendő intézményi étkezési térítési díjakról szóló
12/2000. (VII. 12.) önkormányzati rendelet módosításáról
Előadó: dr. Bartos Georgina, megyei főjegyző
Az előterjesztést előzetesen tárgyalja a Gazdasági és Mezőgazdasági, a
Pénzügyi, a Művelődési és Kisebbségi, az Ifjúsági és Sport, valamint a Jogi és
Ügyrendi Bizottság.

9. Javaslat a Tolna Megyei Önkormányzat éves közbeszerzési tervére, valamint
az azzal összefüggő feladatokra
Előadó: dr. Puskás Imre, a Közgyűlés elnöke
Az előterjesztést előzetesen tárgyalja a Jogi és Ügyrendi, a Gazdasági és
Mezőgazdasági, valamint a Pénzügyi Bizottság.

10. Javaslat a Tolna Megyei Önkormányzati Hivatal köztisztviselői
teljesítménykövetelményeinek alapját képező 2010. évi kiemelt célok
meghatározására, és tájékoztató a megyei főjegyző 2009. évi
teljesítményértékeléséről
Előadók: dr. Bartos Georgina, megyei főjegyző
dr. Puskás Imre, a Közgyűlés elnöke
Az előterjesztést előzetesen tárgyalja valamennyi bizottság.

11. A Tolna Megyei Önkormányzat 2009. évi nemzetközi tevékenységének
értékelése, javaslat a 2010. évi nemzetközi teendőkre
Előadó: dr. Puskás Imre, a Közgyűlés elnöke
Az előterjesztést előzetesen tárgyalja valamennyi bizottság.

12. Tájékoztató az Europe Direct Európai Információs Pont Hálózat Tolna Megyei
Egysége 2009. évi működéséről
Előadó: dr. Bartos Georgina, megyei főjegyző
Az előterjesztést előzetesen tárgyalja az Integrációs, Területfejlesztési és
Környezetvédelmi Bizottság.

13. Tájékoztató a Tolna Megyei Bűnmegelőzési Koordinációs Bizottság 2009. évi
tevékenységéről
Előadó: dr. Puskás Imre, a Közgyűlés elnöke
Az előterjesztést előzetesen tárgyalja a Jogi és Ügyrendi Bizottság.

14. Tájékoztató a Tolna Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság 2009. évi
tevékenységéről
Előadó: Mácsai Antal, igazgató
Az előterjesztést előzetesen tárgyalja a Jogi és Ügyrendi, valamint az
Integrációs, Területfejlesztési és Környezetvédelmi Bizottság.

2010. március-április:

2. Rendelettervezet a Tolna Megyei Önkormányzat 2009. évi költségvetésének
végrehajtásáról
Előadó: dr. Puskás Imre, a Közgyűlés elnöke
Az előterjesztést előzetesen tárgyalja valamennyi bizottság.

3. Rendelettervezet a Tolna Megyei Önkormányzat 2010. évi költségvetésének
módosításáról
Előadó: dr. Puskás Imre, a Közgyűlés elnöke
Az előterjesztést előzetesen tárgyalja valamennyi bizottság.

4. Javaslat kéményseprő-ipari közszolgáltatás ellátására vonatkozó pályázat
kiírására
Előadó: dr. Puskás Imre, a Közgyűlés elnöke
Az előterjesztést előzetesen tárgyalja a Gazdasági és Mezőgazdasági, a
Pénzügyi, az Integrációs, Területfejlesztési és Környezetvédelmi, valamint a
Jogi és Ügyrendi Bizottság.

5. Éves összefoglaló ellenőrzési jelentés az Önkormányzat Hivatala, valamint a
megyei fenntartású intézmények felügyeleti és belső ellenőrzési
tevékenységének tapasztalatairól
Előadó: dr. Puskás Imre, a Közgyűlés elnöke
Az előterjesztést előzetesen tárgyalja valamennyi bizottság.

6. Beszámoló Tolna megye 2009. évi közbiztonsági és közlekedésbiztonsági
helyzetéről
Előadó: dr. Soczó László, megyei rendőrfőkapitány
Az előterjesztést előzetesen tárgyalja a Jogi és Ügyrendi Bizottság.

7. Beszámoló a Tolna Megyei Polgárőr Szervezetek Szövetsége 2009. évi
tevékenységéről
Előadó: Széles János, a Szövetség elnöke
Az előterjesztést előzetesen tárgyalja a Jogi és Ügyrendi, valamint az
Integrációs, Területfejlesztési és Környezetvédelmi Bizottság.

8. Beszámoló a Dél-dunántúli Önkormányzati Regionális Társulás 2009. évi
tevékenységéről
Előadó: dr. Puskás Imre, a Közgyűlés elnöke
Az előterjesztést előzetesen tárgyalja valamennyi bizottság.

9. Beszámoló a Szent László Szakképző Iskola elmúlt 2 éves tevékenységéről
Előadó: Vida Lajos, igazgató
Az előterjesztést előzetesen tárgyalja a Művelődési és Kisebbségi Bizottság.

10. Beszámoló a Társulás a Magyarországi Német Színházért és annak Társulási
Tanácsa 2009. évi tevékenységéről
Előadók: a Társulási Tanács tagjai
Az előterjesztést előzetesen tárgyalja a Művelődési és Kisebbségi, a Jogi és
Ügyrendi, a Pénzügyi, valamint a Gazdasági és Mezőgazdasági Bizottság.

11. Beszámoló a Tolna Megyei Közoktatás-fejlesztési Közalapítvány 2009. évi
tevékenységéről
Előadó: Bajszné Kiss Magdolna, a Kuratórium elnöke
Az előterjesztést előzetesen tárgyalja a Művelődési és Kisebbségi, valamint a
Pénzügyi Bizottság.

12. Beszámoló a Gyermek- és Ifjúsági Közalapítvány 2009. évi tevékenységéről
Előadó: Gerzsei Péter, a Kuratórium elnöke
Az előterjesztést előzetesen tárgyalja az Ifjúsági és Sport, valamint a Pénzügyi
Bizottság.

13. Beszámoló az Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény
létrehozásának tapasztalatairól
Előadó: Rajkóné Kiss Ágnes, igazgató
Az előterjesztést előzetesen tárgyalja a Művelődési és Kisebbségi Bizottság.

2010. május-június:

1. Közmeghallgatás

3. A Tolna Megyei Önkormányzat 2010. évi költségvetéséről szóló rendelet
módosítása
Előadó: dr. Puskás Imre, a Közgyűlés elnöke
Az előterjesztést előzetesen tárgyalja valamennyi bizottság.

4. Javaslat kéményseprő-ipari közszolgáltatást végző szervezet megbízására
Előadó: dr. Puskás Imre, a Közgyűlés elnöke
Az előterjesztést előzetesen tárgyalja a Gazdasági és Mezőgazdasági, a
Pénzügyi, az Integrációs, Területfejlesztési és Környezetvédelmi, valamint a
Jogi és Ügyrendi Bizottság.

5. Javaslat az EGYMI igazgatójának megbízására
Előadó: dr. Puskás Imre, a Közgyűlés elnöke
Az előterjesztést előzetesen tárgyalja a Jogi és Ügyrendi, valamint a
Művelődési és Kisebbségi Bizottság.

6. Javaslat megyei kitüntető díjak odaítélésére
Előadó: dr. Puskás Imre, a Közgyűlés elnöke
Az előterjesztést előzetesen tárgyalja a megyei kitüntető díjakat elbíráló ad hoc
bizottság.

7. Beszámoló az Integrált Szociális Intézmény elmúlt évi tevékenységéről
Előadó: dr. Sudár Gézáné, igazgató
Az előterjesztést előzetesen tárgyalja a Szociális és Egészségügyi Bizottság.

8. Tájékoztató Tolna megye 2009. évi munkaerő-piaci helyzetének alakulásáról
Előadó: dr. Szabó Zsoltné, a Dél-dunántúli Regionális Munkaügyi Központ
Szekszárdi kirendeltségének igazgatója
Az előterjesztést előzetesen tárgyalja a Gazdasági és Mezőgazdasági, valamint
az Integrációs, Területfejlesztési és Környezetvédelmi Bizottság.

2010. szeptember 1. Ünnepi Közgyűlés

Megyei kitüntető díjak átadása

2010. szeptember-október


2. A Tolna Megyei Önkormányzat 2010. évi költségvetéséről szóló rendelet
módosítása
Előadó: dr. Puskás Imre, a Közgyűlés elnöke
Az előterjesztést előzetesen tárgyalja valamennyi bizottság.

3. Rendelettervezet a kötelező kéményseprő-ipari közszolgáltatásról szóló
17/2000. (XII. 29.) önkormányzati rendelet módosításáról
Előadó: dr. Bartos Georgina, megyei főjegyző
Az előterjesztést előzetesen tárgyalja a Gazdasági és Mezőgazdasági, a
Pénzügyi, az Integrációs, Területfejlesztési és Környezetvédelmi, valamint a
Jogi és Ügyrendi Bizottság.

4. Javaslat a Tolna Megyei Önkormányzat 2011. évi belső ellenőrzési tervének
elfogadására
Előadó: dr. Puskás Imre, a Közgyűlés elnöke
Az előterjesztést előzetesen tárgyalja valamennyi bizottság.

5. Javaslat az Oktatási Minisztérium által létrehozott Bursa Hungarica
Felsőoktatási Önkormányzati Ösztöndíjpályázathoz való csatlakozásra
Előadó: dr. Puskás Imre, a Közgyűlés elnöke
Az előterjesztést előzetesen tárgyalja a Művelődési és Kisebbségi, a Jogi és
Ügyrendi, a Szociális és Egészségügyi, a Pénzügyi, valamint a Gazdasági és
Mezőgazdasági Bizottság.

6. Beszámoló a Közgyűlési Tanácsnokok munkájáról
Előadók: a Közgyűlés Tanácsnokai
Az előterjesztést előzetesen tárgyalja az Integrációs, Területfejlesztési és
Környezetvédelmi, valamint a Művelődési és Kisebbségi Bizottság.

7. Tájékoztató a Tolna Megyei Önkormányzat 2010. évi gazdálkodásának I. félévi
helyzetéről
Előadó: dr. Puskás Imre, a Közgyűlés elnöke
Az előterjesztést előzetesen tárgyalja valamennyi bizottság.

2010. október-november – Alakuló Közgyűlés


1. Szavazatszámláló Bizottság megválasztása
Előadó: a Közgyűlés korelnöke

2. A Közgyűlés elnökének megválasztása, eskütétele
Előadó: a Közgyűlés korelnöke

3. A Közgyűlés alelnöke(i)nek megválasztása, eskütétele
Előadó: a Közgyűlés elnöke

4. A tisztségviselők illetményének, tiszteletdíjának meghatározása
Előadó: dr. Bartos Georgina, megyei főjegyző

2010. november-december:

2. A Tolna Megyei Önkormányzat 2010. évi költségvetéséről szóló rendelet
módosítása
Előadó: a Közgyűlés elnöke
Az előterjesztést előzetesen tárgyalja valamennyi bizottság.

3. Tájékoztató a Tolna Megyei Önkormányzat 2010. évi gazdálkodásának
háromnegyed éves helyzetéről
Előadó: a Közgyűlés elnöke
Az előterjesztést előzetesen tárgyalja valamennyi bizottság.

4. A Tolna Megyei Önkormányzat 2011. évi költségvetési koncepciója
Előadó: a Közgyűlés elnöke
Az előterjesztést előzetesen tárgyalja valamennyi bizottság.

5. Javaslat az Illyés Gyula Megyei Könyvtár igazgatójának megbízására
Előadó: a Közgyűlés elnöke
Az előterjesztést előzetesen tárgyalja a Jogi és Ügyrendi, valamint a
Művelődési és Kisebbségi Bizottság.

6. Javaslat a Tolna Megyei Levéltár igazgatójának megbízására
Előadó: a Közgyűlés elnöke
Az előterjesztést előzetesen tárgyalja a Jogi és Ügyrendi, valamint a
Művelődési és Kisebbségi Bizottság.

7. Javaslat a Tolna Megyei Önkormányzati 2011. évi munkatervére
Előadó: a Közgyűlés elnöke
Az előterjesztést előzetesen tárgyalja valamennyi bizottság.

8. Beszámoló a Tolna Megyei Területfejlesztési Tanács 2010. évi tevékenységéről
Előadó: a Közgyűlés elnöke
Az előterjesztést előzetesen tárgyalja az Integrációs, Területfejlesztési és
Környezetvédelmi Bizottság.

9. Tájékoztató Tolna megye tevékenységéről a Dél-Dunántúli Regionális
Fejlesztési Tanácsban 2010. évben
Előadó: a Közgyűlés elnöke
Az előterjesztést előzetesen tárgyalja valamennyi bizottság.

II. rész
Szervezési feladatok

A testületi döntések előkészítése és végrehajtása során a Szervezeti és Működési
Szabályzat rendelkezéseit, különösen az előterjesztések előkészítésének és a
határozatok végrehajtásának rendjéről szóló 3. sz. mellékletben rögzített előírásokat
kell figyelembe venni. Mindezeken kívül a Hivatal és a bizottságok ügyrendjében
foglaltak szigorú betartásáról is gondoskodni kell.

A Hivatal valamennyi alkalmazottjának kiemelt feladata, hogy a testületi döntések
magas színvonalú szakmai előkészítésével, a döntések végrehajtásának
szervezésével és ellenőrzésével biztosítsák a közgyűlés 2010. évi munkatervében
foglaltak teljesítését.

Az éves munkaterv végrehajtása során a Megyei Önkormányzati Hivatal illetékes
osztályai gondoskodnak a közgyűlési előterjesztések határidőben való, színvonalas
előkészítéséről.

Az adott közgyűlési bizottság adminisztrációját ellátó osztály – a bizottság elnökével
való egyeztetés alapján – szervezi a bizottság ülését, az előterjesztések kiküldését.

A közgyűlés üléseinek előkészítése során a technikai és egyéb szervezési teendők
koordinálása az Igazgatási és Beruházási Osztály feladata.

Fejlesztő Megye
Törvényi változások Területfejlesztés Vidékfejlesztés Koordinációs és szakmai kapcsolatrendszer Partnerségi terv Projektlista Itthon Tolnában ÁROP pályázat ITP Rendezési tervek
Választás
Választási szervek Választási ügyintézés 2024. évi általános választások Korábbi választások
Értékeink
Tolna megye értékei Tolna Vármegyei Értéktár Bizottság Védett természeti értékeink Védett műemlékeink Kincses Tolna Megye Applikáció Gasztromegye receptkönyv
Közgyűlés
Köszöntő Tisztségviselők Képviselők Bizottságok Hatályos rendeletek Döntések Ülések A Tolna Vármegye Önkormányzata Közgyűlésének szervezeti struktúrája Elnöki beszédek
Hivatal
Feladat- és hatásköre A Tolna Vármegyei Önkormányzati Hivatal alaptevékenységének kormányzati funkció szerinti megjelölése: A Tolna Vármegyei Önkormányzati Hivatal vezetői Köztisztviselők Szervezeti egységek Szervezeti és Mûködési szabályzat Állásajánlatok Kiadványok Tolna Megyei Klímairoda
Partnereink
Nemzetközi kapcsolatok Nemzetközi szervezetek Europe Direct Megyei Önkormányzatok Országos Szövetsége Tolna Vármegyei Nemzetiségi Önkormányzatok Tolna Megyei Bűnmegelőzési Tanács TMFÜ Nonprofit Kft. Tolnáért Nonprofit Közhasznú Kft.
Közérdekű adatok
Közzétételi lista Közbeszerzések ÁSZ jelentések Éves összefoglaló jelentések Letölthető nyomtatványok Archívum Közérdekű adatok igénylése Szerződések Bírósági ülnökválasztás