TOLNA VÁRMEGYE hivatalos lapja
Itthon Tolnában!
2024. március 29.,
Auguszta
BEMUTATKOZÁS FEJLESZTŐ MEGYE ÉRTÉKEINK VÁLASZTÁS
PÁLYÁZATOK KÖZGYŰLÉS HIVATAL PARTNEREINK KÖZÉRDEKŰ ADATOK

Pályázatok

Elnöki köszöntő

Hírek

Településeink

Galériák

Eseménynaptár:

Teremteni valamit 2021.09.02


Mintegy kétszáz főnyi vendégsereg gyűlt össze a Bonyhádi Vörösmarty Mihály Művelődési Központban a szeptember elsejei Megyenapon. A többnyire megyei vezetőkből, polgármesterekből, önkormányzati szakemberekből álló közönség a megyei kitüntető díjasokat ünnepelte, valamint a 322. éve történt pecséthasználati jogosultságra emlékezett meg. A nemzetiségi kitüntetettekkel együtt összesen kilenc díj átadására került sor idén, mindez ünnepi műsor keretében. Reviczky Gábor színművészen kívül Fehérvári Tamás megyei közgyűlési elnök és Potápi Árpád János államtitkár állt a pódiumra – legelső verset mondott, a vezetők pedig beszédeket.

RG_20210901_13

Fehérvári Tamás beszédében többek között a házigazda települést és térségét méltatta: „a Völgységbe érkezve nem csak egy fejlődő és csodás járásszékhelyet találunk, hanem értékekben gazdag, és élhető kistelepülésekre is lelünk.”

-„Az ember ott kezdődik, hogy teremt valamit, ami nincs.”- Hamvas Bélát idézve mondta el, hogy a megye ciklusprogramjával, a Tolna109 koncepció beteljesítésével szeretnének maradandót alkotni. Eszerint a terv az, hogy valamennyi települést egységbe hívják, hiszen kizárólag így juthat előrébb Tolna a megyék rangsorában.

- Elhatároztuk, hogy nekilátunk ennek a gigászi munkának, és ezúttal valamennyi településsel kapcsolatot teremtünk, méghozzá a fejlődés és épülés reményében – húzta alá az elnök, majd az elmúlt időszak eredményeire utalt vissza:

A megyére és közösségeire költött közel 40 milliárdnyi TOP forrás szemmel láthatóan gyarapította a falvakat és városokat egyaránt. A projektek zömét végigkísértük, így láthattuk, hogyan vált valósággá egy-egy település rég dédelgetett álma. Mondhatjuk úgy is, hogy már az első kapavágás előtt ott voltunk, ahogy a nemzeti trikolór átvágásakor is.

A Tolna109 koncepció beteljesítésében bíztató előjel az is, hogy együtt immár félezer értéket vettünk lajstromba. Még biztatóbb az értékőr munka során tapasztalt elkötelezettség, amivel úgy hiszem, bármit megvalósíthatunk. A közös kincsek feltérképezése nem csak szívügy, hanem egyenesen sarokkő, amire bátran építhetünk mind identitást, mind pedig a jövő fejlesztéseit.

RG_20210901_16

A nemzetpolitikáért felelős államtitkár, egyben a térség országgyűlési képviselője, Potápi Árpád János is a megye közös gyarapításáról beszélt. Úgy fogalmazott: a töretlen fejlődés nem csak a nagyvárosokra jellemző, hanem éppúgy jelen van Tolna megyében Murgán, Aparhanton, Dombóváron, Tamásiban vagy éppen Bonyhádon. A megye mind a 109 települése azon az úton halad, ami a fejlődésüket és a megerősödésüket jelenti – szögezte le.

A honatya rámutatott: Tolna megyében nap mint nap új orvosi rendelőket, felújított közintézményeket, megújult utakat és járdákat látunk, járjunk bárhol is a megyehatáron belül. Valamennyien büszkék lehetünk az ország egyik legsokszínűbb vidékére, amely az épített javak mellett büszkén őrzi a több évszázados kulturális, szellemi örökségeit.

A beszédeket követően kisfilmek mutatták be a közönségnek a díjazottakat és munkásságukat.

RG_20210901_28

Elsőként a „Tolna Megyei Németségért” nívódíjat adták át Günther Vehnor részére a Tolna megyei – ezen belül is Szakadát, Tolna és Pári - települések német nemzetiségi ének-zenei dalkincsének ápolásáért, és a megyei németség kulturális hagyományainak megőrzése érdekében végzett áldozatos és önzetlen munkájáért.

RG_20210901_30

Jaksáné Pongó Anita a „Tolna Megye Cigányságáért” nívódíjat vette át a roma közösség érdekében végzett kimagasló pedagógusi munkája, a térség cigány közösségeinek elhívatott támogatása, a roma fiatalok boldogulása érdekében tett erőfeszítései elismeréseként.

RG_20210901_32

Tolna Megye Közbiztonságáért elismeréssel illették Dr. Balázs Gábort a polgári védelem és a katasztrófavédelem területén végzett szakmai munkája, magas színvonalú felkészültsége, vezetői tapasztalata és Tolna megye biztonságának alázatos szolgálatáért, a Tolna Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság igazgatójaként, valamint a civil szférában végzett kiemelkedő tevékenysége elismeréseként.

RG_20210901_35

Évtizedes példaértékű és magas szintű szakmai hozzáértéssel, valamint elhivatottsággal végzett pedagógusi és intézményvezetői munkája, eredményes közösségteremtő törekvései elismeréséül vette át Horváth Klára Katalin a Tolna Megye Közszolgálatáért díjat.

RG_20210901_36

Szintén ezt a díjat érdemelte ki Lankó János a sürgősségi ellátás területén végzett több évtizedes, kitartó, megbízható szakmai tevékenységéért, valamint a világjárvány okozta kihívások leküzdésében vállalt példaértékű helytállásáért.

RG_20210901_41

Sipos Márton-díjat vehetett át shotokan karate mesterként végzett eredményes és példaértékű edzői tevékenységéért, humánus értékrendjéért, a sport iránti alázatosságra való nevelői, valamint közösségépítő munkájáért Szabó Csaba.

RG_20210901_46

Babits Mihály-díjjal jutalmazták Elmauer Józsefet három évtizedes zenei és művészeti pályafutása, Bonyhád város kulturális életében meghatározó szerepet betöltő munkássága, illetve a diákokkal és kollégákkal mind hazai, mind nemzetközi szinteken elért sikerei elismeréséül.

RG_20210901_48

A Szekszárd - Alsóvárosi Római Katolikus Közhasznú Egyesület létrehozásában és működésének eredményességéért végzett, elhivatott munkájáért, valamint a magyar családok több évtizedes áldozatos szellemi és lelki támogatásáért Bezerédj István-díjjal jutalmazták Bíró Lászlót. (Távollétében Bíró Ferenc vette át a díjat)

RG_20210901_52

A koronavírus elleni, frontvonalbeli harcban való példás helytállásért, a veszélyhelyzetben felmerült megpróbáltatások alázatos viseléséért, az érintettek irányába tanúsított szakértő és gondviselő cselekedetekért, s legfőképp az emberéletek megmentéséért érdemel hálát, elismerést, és a megyei önkormányzat megbecsülését a Tolna Megyei Balassa János Kórház, rászolgálva szűkebb hazánk legrangosabb kitüntetésére, a „Tolna Megyéért” díjra.

RG_20210901_6

A megyenapi ünnepi közgyűlés felemelő pillanatairól egyrészt Reviczky Gábor gondoskodott, másrészt pedig a Csurgó Zenekar és barátai.

RG_20210901_63

Filóné Ferencz Ibolya foglalta keretbe az ünnepséget pohárköszöntőjével. Az elnöki beszédben elhangzott idézetre („Az ember ott kezdődik, hogy teremt valamit, ami nincs”) visszautalva fogalmazott úgy, hogy reméli, ők olyan hangulatot és környezetet teremtettek, ami a találkozáson túl a méltó ünneplésre is lehetőséget nyújtott. A polgármesteri zárszóra mindenki együtt emelte poharát, hogy a díjazottak előtt tisztelegjen.

RG_20210901_53

A díjazottakat és munkásságukat bemutató kisfilmek ide kattintva érhetőek el.
Fotó: Ruip Gergő
Fejlesztő Megye
Törvényi változások Területfejlesztés Vidékfejlesztés Koordinációs és szakmai kapcsolatrendszer Partnerségi terv Projektlista Itthon Tolnában ÁROP pályázat ITP Rendezési tervek
Választás
Választási szervek Választási ügyintézés 2024. évi általános választások Korábbi választások
Értékeink
Tolna megye értékei Tolna Vármegyei Értéktár Bizottság Védett természeti értékeink Védett műemlékeink Kincses Tolna Megye Applikáció Gasztromegye receptkönyv
Közgyűlés
Köszöntő Tisztségviselők Képviselők Bizottságok Hatályos rendeletek Döntések Ülések A Tolna Vármegye Önkormányzata Közgyűlésének szervezeti struktúrája Elnöki beszédek
Hivatal
Feladat- és hatásköre A Tolna Vármegyei Önkormányzati Hivatal alaptevékenységének kormányzati funkció szerinti megjelölése: A Tolna Vármegyei Önkormányzati Hivatal vezetői Köztisztviselők Szervezeti egységek Szervezeti és Mûködési szabályzat Állásajánlatok Kiadványok Tolna Megyei Klímairoda
Partnereink
Nemzetközi kapcsolatok Nemzetközi szervezetek Europe Direct Megyei Önkormányzatok Országos Szövetsége Tolna Vármegyei Nemzetiségi Önkormányzatok Tolna Megyei Bűnmegelőzési Tanács TMFÜ Nonprofit Kft. Tolnáért Nonprofit Közhasznú Kft.
Közérdekű adatok
Közzétételi lista Közbeszerzések ÁSZ jelentések Éves összefoglaló jelentések Letölthető nyomtatványok Archívum Közérdekű adatok igénylése Szerződések Bírósági ülnökválasztás