TOLNA VÁRMEGYE hivatalos lapja
Itthon Tolnában!
2024. április 20.,
Konrád, Tivadar
BEMUTATKOZÁS FEJLESZTŐ MEGYE ÉRTÉKEINK VÁLASZTÁS
PÁLYÁZATOK KÖZGYŰLÉS HIVATAL PARTNEREINK KÖZÉRDEKŰ ADATOK

Pályázatok

Elnöki köszöntő

Hírek

Településeink

Galériák

Eseménynaptár:

Ribányi József üdvözölte a példaértékű megyei bűnmegelőzési fórumot 2018.11.14


Ülést tartott kedden a Tolna Megyei Bűnmegelőzési tanács. A megjelenteket Ribányi József, a megyei közgyűlés alelnöke köszöntötte. A vagyon elleni bűncselekmények alakulásának tendenciáiról, illetve a megelőzésről hozott intézkedésekről tartott előadást Szabó Zoltán, megbízott bűnügyi főkapitány-helyettes.

_DSC0313

Mint Szabó Zoltán elmondta, az első félévben némiképp nőtt a bűncselekmények száma az előző év hasonló időszakához képest, de az emelkedés két sorozat-bűncselekményből adódik. Ugyanakkor már 2017-ben a csökkent a betöréses lopások és lakásbetörések száma. Korábban a külterületek voltak a veszélyeztettek, az ott elért eredményeket meg kellett tartani, és ezt követően a városban elszaporodott lakásbetöréseket és a gépjármű-feltöréseket kellett visszaszorítani. Első sorban rendészeti intézkedéseket tettek, például fokozták a járőrszolgálatot és átalakították a járőrözési útvonalakat a veszélyeztetett településrészekre irányítva a rendőröket. A megyei és országos koordináció is hozzájárult az eredményekhez. Figyelmet fordítottak a bűnmegelőzésre együttműködve a polgárőrséggel és az önkormányzatokkal. Eredményesek a bűnmegelőzési programok, a nyaralókártya, a Várvédő program és a média bevonása bűnmegelőzésbe.

Dr. Túrós András, az Országos Polgárőr Szövetség elnöke egyebek közt elmondta, hogy a polgárőrség elsősorban a közterületeken járul hozzá a bűnmegelőzéshez, a lakosság szubjektív biztonságérzetének az erősítéséhez. Felidézte, hogy húsz évvel ezelőtt hatszázezer volt az éves regisztrált bűncselekmények száma, ami ma már kétszázhúszezer körül mozog. Hozzátette, hogy 2010-hez képest pedig ötven százalékkal csökkent a közterületeken elkövetett bűncselekmények száma, köszönhetően többek között a polgárőrség tevékenységének is. Jelenleg hatvankétezer polgárőr tevékenykedik az országban, több mint kétezer egyesületben, ami azt is jelenti, hogy ezerháromszáz, főként kistelepülésen még nincs jelen a polgárőség. Baranyában például kétszáz faluban nincs egyesület. A polgárőrök évente kilencmillió szolgálati órát teljesítenek, ami azt jelenti, hogy körülbelül tizenötezer rendőr szolgálati óráját váltják ki. Hozzátette még, hogy a polgárőség a közterületi bűnmegelőzés zászlóvivője, a polgárőrök a bűnmegelőzés utcai harcosai.

Horváth Zsolt, Dunafödvár polgármestere azt hangsúlyozta, hogy a lakosság aktívabb közreműködése hatékonyabbá tehetné a bűnmegelőzést és bűnüldözést.

Építészeti eszközökkel

Bűnmegelőzés építészeti eszközökkel tárgykörben tartott előadást dr. Molnár István Jenő, a Nemzeti Bűnmegelőzési Tanács főosztályvezető-helyettese. Mint elmondta, a személyek és tárgyak elleni erőszak sokkal ritkább azon helyeken, ahol emberek vannak a közelben. Ez segíti a közvetlen közbelépést, csökkenti a bűntett mértékét, módot ad arra, hogy hivatalos segítséget kérjenek, a bűntett felderítését és a tettes elfogását. Összességében növeli a lakosság biztonságérzetét. Ehhez olyan épületekre van szükség amelyekből kilátni a közterületekre, mert így megvalósul az úgynevezett közösségi kontroll, az emberek mindennapi tevékenységük folyamán valósítják meg az ellenőrzést, amely nem igényel sem személyi sem anyagi erőforrást. A terület határainak kijelölése segít kiszűrni a jogosulatlanul ott tartózkodókat, emellett elősegíti a tulajdonosi felelősségérzet kialakulását is. Fontos ennek a más országokban már bevált bűnmegelőzési módszernek a megismertetése.

Forrás: Ihárosi Ibolya, TEOL.hu

Fejlesztő Megye
Törvényi változások Területfejlesztés Vidékfejlesztés Koordinációs és szakmai kapcsolatrendszer Partnerségi terv Projektlista Itthon Tolnában ÁROP pályázat ITP Rendezési tervek
Választás
Választási szervek Választási ügyintézés 2024. évi általános választások Korábbi választások
Értékeink
Tolna megye értékei Tolna Vármegyei Értéktár Bizottság Védett természeti értékeink Védett műemlékeink Kincses Tolna Megye Applikáció Gasztromegye receptkönyv
Közgyűlés
Köszöntő Tisztségviselők Képviselők Bizottságok Hatályos rendeletek Döntések Ülések A Tolna Vármegye Önkormányzata Közgyűlésének szervezeti struktúrája Elnöki beszédek
Hivatal
Feladat- és hatásköre A Tolna Vármegyei Önkormányzati Hivatal alaptevékenységének kormányzati funkció szerinti megjelölése: A Tolna Vármegyei Önkormányzati Hivatal vezetői Köztisztviselők Szervezeti egységek Szervezeti és Mûködési szabályzat Állásajánlatok Kiadványok Tolna Megyei Klímairoda
Partnereink
Nemzetközi kapcsolatok Nemzetközi szervezetek Europe Direct Megyei Önkormányzatok Országos Szövetsége Tolna Vármegyei Nemzetiségi Önkormányzatok Tolna Megyei Bűnmegelőzési Tanács TMFÜ Nonprofit Kft. Tolnáért Nonprofit Közhasznú Kft.
Közérdekű adatok
Közzétételi lista Közbeszerzések ÁSZ jelentések Éves összefoglaló jelentések Letölthető nyomtatványok Archívum Közérdekű adatok igénylése Szerződések Bírósági ülnökválasztás