TOLNA VÁRMEGYE hivatalos lapja
Itthon Tolnában!
2024. március 28.,
Gedeon
BEMUTATKOZÁS FEJLESZTŐ MEGYE ÉRTÉKEINK VÁLASZTÁS
PÁLYÁZATOK KÖZGYŰLÉS HIVATAL PARTNEREINK KÖZÉRDEKŰ ADATOK

Pályázatok

Elnöki köszöntő

Hírek

Településeink

Galériák

Eseménynaptár:

Megújult a Bölcskei Idősek Klubja 2019.03.28


A TOP (Terület- és Településfejlesztési Operatív Program) forrásból felújított Idősek Klubja ünnepélyes átadóját tartották meg Bölcskén, március 27-én. Fehérvári Tamás, a megyei közgyűlés elnöke látogatott a településre, ahol Baranya István polgármesterrel közösen vágták át a trikolórt a megújult épület előtt. Az elnök beszédében rámutatott, hogy sorra újulnak meg a helyi közösségeknek helyet adó épületek a megyében. A szociális alapszolgáltatások infrastrukturális fejlesztésére mintegy 600 millió forintnyi összeg jutott, Bölcske pedig különféle TOP-os pályázataival közel 400 millióból gyarapíthat.

_DSC6618

Szép település Bölcske, közel a Dunához és a szívemhez – kezdte beszédét Fehérvári Tamás, aki régi, a faluhoz kötődő szabadidős emlékeit idézte fel elsőképpen. Örömét fejezte ki, hogy a település halad előre a fejlődés útján, amit a nyertes pályázatok bizonyítanak. Az idősek klubját illetően elmondta: a szépkorú generáció megérdemli a törődést és a figyelmet. A kormány és a megye egyaránt támogat minden olyan jó ügyet, amely a helyi közösségek, a családok és a különböző generációk javát szolgálja – tette hozzá.

_DSC6637

Baranya István a projektet illetően felvázolta: az épület a költséghatékonyság jegyében az alaptól a tetőig megújult. Itt helyet kap minden szociális alapszolgáltatás, így például házi segítségnyújtás, tanyagondnok, idősek nappali ellátása, szociális étkeztetés és gyermekjóléti szolgálat. A polgármester köszönetét fejezte ki a megyei önkormányzat, a kormányzat illetve döntéshozók irányába.

_DSC6645
Fejlesztő Megye
Törvényi változások Területfejlesztés Vidékfejlesztés Koordinációs és szakmai kapcsolatrendszer Partnerségi terv Projektlista Itthon Tolnában ÁROP pályázat ITP Rendezési tervek
Választás
Választási szervek Választási ügyintézés 2024. évi általános választások Korábbi választások
Értékeink
Tolna megye értékei Tolna Vármegyei Értéktár Bizottság Védett természeti értékeink Védett műemlékeink Kincses Tolna Megye Applikáció Gasztromegye receptkönyv
Közgyűlés
Köszöntő Tisztségviselők Képviselők Bizottságok Hatályos rendeletek Döntések Ülések A Tolna Vármegye Önkormányzata Közgyűlésének szervezeti struktúrája Elnöki beszédek
Hivatal
Feladat- és hatásköre A Tolna Vármegyei Önkormányzati Hivatal alaptevékenységének kormányzati funkció szerinti megjelölése: A Tolna Vármegyei Önkormányzati Hivatal vezetői Köztisztviselők Szervezeti egységek Szervezeti és Mûködési szabályzat Állásajánlatok Kiadványok Tolna Megyei Klímairoda
Partnereink
Nemzetközi kapcsolatok Nemzetközi szervezetek Europe Direct Megyei Önkormányzatok Országos Szövetsége Tolna Vármegyei Nemzetiségi Önkormányzatok Tolna Megyei Bűnmegelőzési Tanács TMFÜ Nonprofit Kft. Tolnáért Nonprofit Közhasznú Kft.
Közérdekű adatok
Közzétételi lista Közbeszerzések ÁSZ jelentések Éves összefoglaló jelentések Letölthető nyomtatványok Archívum Közérdekű adatok igénylése Szerződések Bírósági ülnökválasztás