Kulturális örökség kategóriában került az Értéktárba:
Stockinger Artúr munkásságára és hagyatékára épülő Kalap és Sipka Múzeum
Stockinger Artúr (1926 – 1994) a kisdorogi plébános hatására lett pap, szinte „túlkorosan”, 35 évesen szentelték fel. Káplánéveit Tamásiban, Decsen, Újpetrén, Villányban töltötte. 1974-ben Nagydorogon talált igazi otthonra és nyolc falu papja volt. Módszeresen figyelte a különböző népek jellegzetes vonásait, szinte antropológusként ismerte az embertípusokat. Hazai és külföldi utazásai során egy-egy kalappal, népviseleti tárggyal gazdagította gyűjteményét. Új szerzeményeivel kapcsolatos tudását, örömét megosztotta híveivel, a falu népével. Reverendában ritkán mutatkozott, annál inkább valamely újonnan szerzett egzotikus kalapban. Végakarata volt, hogy – az eredetileg mintegy 50 darabos – gyűjteményéből a közössége épülhessen. Könyvei jó részét a település könyvtárának hagyta, kalapgyűjteményéből rokonai, a Riedel család a Nagydorogi Önkormányzattal együttműködve megalapították a Kalap és Sipka Múzeumot. A létesítmény azóta komolyan hozzájárul Nagydorog kulturális fejlődéséhez és országos ismertségéhez. A gyűjtemény nem tudományos szemléletű, hanem a világra nyitott ember – a jó érzékű amatőr gyűjtő – érdeklődését tükrözi. Sokszínűsége és változatos gazdagsága azonban jól szolgálja a plébános úr mindenkori szándékát: szórakoztat, emlékeztet és tanít. A kiállításon jelenleg közel százötven kalap és sipka látható a világ számos tájáról: Anglia, Skócia, Olaszország, Balkán, Skandinávia, Spanyolország, Lappföld, Tunézia, Mali, Törökország, Japán, Kína, Mongólia, Közép-Ázsia, Közel-Kelet, Észak- és Dél-Amerika, Ausztrália. Érdekes a tübitejkagyűjtemény, a zsidó kipák kollekciója, az arab fejsál, az Alpok vidékének kalapjai. A magyar kalapviseletet egyebek között hortobágyi csikóskalap, pörgekalap, somogyi ünnepi juhászkalap, kucsma, süveg, Kossuth-kalap képviseli. Több székely szalmakalapot is láthatunk, egyebek között a kőrispataki Szalmakalap Múzeumból. A Kalap és Sipka Múzeum 1995-ben nyílt meg. A gyűjtemény az alapítása óta jelentősen kibővült új szerzeményekkel, 2006-ban költözött jelenlegi helyére, önálló épületbe. Évente sok száz hazai és külföldi látogató, iskolás és turistacsoportok csodálják meg ezt az egyedül álló kiállítást.
Bogár István munkássága
Bogár István Őcsényben született 1923. május 18-án. "Sárköz szülötte lévén nagycsaládom az egész Sárköz – írja önéletrajzában. – Eredményeim eléréséhez, gyűjtőmunkám sikeréhez egész Sárköz segített hozzá. Mindent a sárköziekért akartam tenni és tettem is."
Bogár István apai és anyai ágon is őcsényi középparaszti családból származott, a Bogár és a Deák család évszázadok óta Őcsényben élt és él ma is. Kunszabó Ferenc Sárköz című könyvében így emlékezett Bogár István gyermekkori családi körülményeiről: "…neki is megvan a maga nehéz gyermekkora, mintegy edzésként, hogy aztán egész életében értse fajtáját: szülei korán elválnak, ő két testvérével anyjánál marad, aki örökség-földből mindhármójukat kitaníttatja - a föld rá is megy, szinte az utolsó holdig, s mire István állásba kerül, kisebb testvére taníttatásához már ő is hozzájárul." A már felnőtt Bogár István munkásságában, néprajzi indíttatásában nagy szerepe volt családjának, apai nagyanyjának, dédapjának, valamint édesanyjának, Deák Sárának.
Bogár István elemi iskolai tanulmányait szülőfalujában végezte, majd Szekszárdon járt polgáriba. A Nagykőrösi Református Liceum és Tanítóképző Intézetben tanítói képesítést szerzett 1943-ban. Néprajzi gyűjtőmunkára Csikai Pál tanár ösztönözte. 1943-tól kántortanító Sárpilisen, 1948–1971 között az iskola igazgatója. A sárpilisi kántortanítói állásra 1943-ban négy jelölt pályázott: Bogár István őcsényi, Borda János vejti, Hatla József kispeterdi tanító és Hargitai Bálint. Nevezettek kántorpróbára meg is jelentek, a választók egyhangúlag Bogár István megválasztása mellett döntöttek.
Keze alól több generáció került ki. E munka mellett a falu népművelési lehetőségeinek is alakítója lett.
A népi együttessé alakult dalos kart 1971-ig vezette. Ez alatt Kiváló Együttes címet kapott a csoport.
Sárpilisi néprajzi, népművelői munkája mellett Bogár István vezette a Decsi Népi Együttest és a Decsi Asszonykórust, ez utóbbi az országos Röpülj páva népdaléneklési versenyen első díjat nyert, Kiváló Együttes címet kapott. 1952–1986 között az Öcsényi Népi Együttes művészeti vezetője. 1971-től a Tolna Megyei Tanács Városi Bizottság Művelődési Osztályán néprajzi felügyelő. 1975-től nyugdíjba vonulásáig, 1983-ig a szekszárdi Babits Mihály Művelődési Központ főmunkatársa. Segítő munkát végzett, szakmai tanácsokkal látta el Tolna megye valamennyi népi együttesét, népdaléneklő csoportját. 1966-ban megszervezője volt a Sárközi Napok, majd a Sárközi Lakodalom rendezvényének, amelyet 1983-ig szervezett.
Az 1966-ban tartott rendezvényt a Sárpilisi Népi Együttes megalakulása 20. évfordulójának tiszteletére szervezték meg. Erre az időre már a környező sárközi falvak: Őcsény, Decs, Alsónyék is rendelkezett hagyományőrző együttessel, népdalkörrel, tánccsoporttal. A pilisi jubileum megünneplésének ötlete találkozott egy, a többi sárközi faluban is megfogalmazódó igénnyel: egy nagy, az egész Sárközt átfogó rendezvénysorozat tervével. 1966 júniusában a sárpilisi új szabadtéri színpadon nyitotta meg a rendezvénysorozatot az akkori külügyminiszter, Péter János, aki alsónyéki származású volt. A Sárközi Napok keretében kiállításon képek, újságcikkek, filmek mutatták be az együttes 20 esztendejét, a néprajzi gyűjtőmunkát és kutatást. A rendezvény mérlege kilenc napos zsúfolt program, jól sikerült találkozók, öt kiállítás, tíz műsoros est, bemutató, négy filmvetítés a Sárköz falvaiban. Néprajzkutatók tanácskozásai, úttörő találkozó, három nagy sikerű bál, több mint harminc különböző együttes – táncegyüttesek, kórusok, gyermektánccsoportok, bábcsoportok műsorai.
1967-ben Bogár tanya néven néprajzi magángyűjteményt hozott létre Őcsény-Szőlőhegyen (A Bogár tanya is a Tolna Megyei Értéktár része). A tanyán hazaiak mellett 52 országból érkezett vendégek ismerhették meg a Sárköz népi kultúráját, tárgyi emlékeit és Bogár István sárközi dallamkincsét.
Szervező munkája mellett mintegy ezer előadást, tájékoztatót tartott a Sárköz népdalairól, népszokásairól. Publikációi szaklapokban és a Tolna Megyei Népújságban jelentek meg. Könyvet írt a Sárpilisi Népi Együttes sikereiről, keserveiről, történetéről. Még nyugdíjas éveiben is részt vett a sötétvölgyi Úttörőtáborban nyaranta megrendezett néprajzi táborok munkájában, vezetésében. Halálának híre hirtelen és váratlanul következett be 1990. október 5-én.
Bogár István kiemelkedő tanítói, népművelői tevékenységének köszönhetően fennmaradtak a sárközi emberek hagyományai. Számtalan adatközlőt terelt az akadémia felé.
Őcsényi Tájház
Az őcsényi Tájház (Őcsény, Bocskai u. 8.) a Duna szabályozás után meggazdagodott őcsényi református középparasztság tárgyi emlékeit őrzi. A tájház épülete valamikor a 19. század első felében épült, mai formáját az 1880-as években nyerte el akkori tulajdonosa, Deák István gazda idejében. A telek fésűs beépítésű, az utcára merőleges épülettel, melynek végében keresztépület választja el az első és hátsó udvart. A falazat vegyes, vert fal és tégla. A tetőszerkezet dőlt székes, apatini cseréppel fedett. A beosztás szoba, konyha, szoba, kamra, alatta pince, istálló, a keresztépületben szabadkéményes nyári konyha, kamra, az első és hátsó udvar közt közlekedő térként és szárazhelyként is szolgáló színalj. A hátsóudvarban fészer és kukoricagóré, azt követően konyhakert. A gazdasághoz tartozott még a szőlőhegyi tanya és a határban a jószágok számára emelt két szállás épület.
Az épületben megtekinthetők a korabeli berendezési-, viseleti-, háztartási és a gazdálkodáshoz használt eszközök.
Az épület a mai napig a leszármazottak tulajdonában van. A berendezés zöme is családi örökség, kiegészítve a községben gyűjtött tárgyakkal. A gyűjtés folyamatos. A leltározott anyag kb. 3700 darab.
Regölyi földvár és halomsír
Tolna megyében az egyedüli őskori sáncz, mely nem hegytetőn, hanem csak dombon áll. A megye legerősebben védett sánczai közé tartozott, s bizonyára fontos szerep jutott neki az őskorban. Ezt bizonyítja a rendkívül sok, és részben igen becses borostyán illetve aranylelet, melyet a sáncz körül találtak. E leletek közül vannak ugyan kőkoriak és rómaiak is, de legnagyobb részük kelta, úgy hogy hazánkban eddig e sáncz szolgáltatta a legtöbb La Tene-kori leletet. Valószínű tehát, hogy a kelták emelték a védművet, továbbá keltakori pénzöntöde is volt itt, ahol Nagy Sándor pénzeit hamisították.
A sáncokat a késő bronzkorban – mintegy 3000 évvel ezelőtt – emelték, így a területén előforduló korábbi, többek között újkőkori leletek nem állnak összefüggésben a sáncokkal. A Dunántúlon több helyen vannak a regölyihez hasonló földvárak. Ezekkel megegyezően a megerősített telep is törzsi központ volt a késő bronzkorban, az azt követő kora vaskorban és a kelták idejében is (Kr.e. IV-I. század), amikor a Hercuniates nevű törzs ált a Balatontól délre fekvő területeken. A regölyi telep jelentőségét jól mutatja az itt talált pénzöntőminta, a késő kelta pénzek egyik csoportját regölyi típusúnak nevezi a szakirodalom. A földvár a későbbi korokban is sokat megőrzött jelentőségéből. Római kori és népvándorlás kori leletek is a Sánc területén vagy közvetlen környékén láttak napvilágot. Az 1994-1995-ben végzett régészeti ásatások során Árpád-kori templom nyomaira bukkantak.
Regölyben 2011-12-ben egy nagyszabású régészeti feltárás folyt. A feltárt halom mintegy 2700 éves tárgyi leletei Közép-Ázsiával és az ókori kelettel, Itálián belül főként az etruszk területekkel mutattak párhuzamot. Az ásatásnál meglepetés volt a Közép-Ázsiáig visszavezethető párhuzamok, amelyek a Fekete-tenger északi partján folyamatosan használt útvonalakra utaltak. A regölyi leletek alapján az útvonal elejét Közép-Ázsiától a Kaukázusig lehet jól visszakövetni. A Regölyben feltárt, kora vaskori Kr.e. VII. század második felére datálható halomsír különlegességét az adja, hogy szerkezetére a Kárpát-medencében még nem volt példa, csak több ezer kilométerre, Kazahsztánban találtak hasonlót. Az építmény egy 13x13 méteres gerendaépület volt, amely valószínűleg nem csak a halott, hanem a temetés előtti különböző szertartások számára is készült. A közösség vezetőjének halálakor feltehetően a fejedelemmel együtt az épületet is „eltemették”. Az ásatás során az egykori központi építmény faszenes rétegeiből szokatlanul nagy mennyiségű összeégett bronztárgy, ékszer, edény, tükör, fegyvertöredék, kerámiadarab került elő. A fegyverzet maradványai vas és bronz pikkelypáncéllemezek, illetve egy nomád harcmodorhoz tartozó, könnyű vascsákány mutatja az itt élt nép keleti eredetét. A Regölyben feltárt pannon halomsír lelet jelenleg egyedülálló Magyarországon.
Alsónyéki Tájház
A Tájházat a község lakóinak adományából rendezték be a régi jegyzőlakásban, amely a falu egyik legszebb, gazdag polgári háza. A közel 100 éves épület nagyon jó állapotban van. A helytörténeti kiállítás 2002-re készült el. Látható konyharészlet, szövést előkészítő és a szövés kellékei, szőlőműveléssel és halászattal kapcsolatos eszközök, földműveléssel és állattartással kapcsolatos használati tárgyak. Megtekinthető sárközi szobabelső, benne tulipános láda, vetett ágy és a híres sárközi népviselet is. A falakat 100 évesnél is régebbi gyönyörű fényképek díszítik. Az alsónyéki a Steig fazekas dinasztia leszármazottja, a kiállítás Jaszenovicsné Steig Ágnes és férje munkáiból is ízelítőt ad. A 2002-ben nyílt alsónyéki Falumúzeum kiállítási anyagát a helyi lakosság által megőrzött családi emlékekből, illetve padlásokon rejtőzködő kincsekből állították össze, majd 2003-ban a szekszárdi Wosinsky Mór Megyei Múzeum munkatársai a még hiányzó tárgyakkal kiegészítve megfelelő színvonalú kiállítást hoztak létre.
2006-ban az M6-os autópálya építésekor 7000 éves újkőkori, az úgynevezett Lengyeli kultúra régészeti leleteire bukkantak Alsónyék külterületén. A több évig tartó feltárás során a területet a leletek mennyiségét és minőségét tekintve is „Európa egyik legrangosabb késő neolitikus lelőhelyévé emelte”. 2013-ban a lengyeli kultúra leleteivel bővült az Alsónyéki Tájház kiállítása: két teremben ékszerek, fegyverek, szerszámok, a lakóhely, illetve a kiállítás legkiemelkedőbb része, a feltárt újkőkori település vélhető vezére monumentális sírhelyének bemutatása.
Jelenleg 52 településen folyik értékgyűjtő munka és 354 érték szerepel a megyei értéktárban.
