TOLNA VÁRMEGYE hivatalos lapja
Itthon Tolnában!
2024. május 8.,
Mihály
BEMUTATKOZÁS FEJLESZTŐ MEGYE ÉRTÉKEINK VÁLASZTÁS
PÁLYÁZATOK KÖZGYŰLÉS HIVATAL PARTNEREINK KÖZÉRDEKŰ ADATOK

Pályázatok

Elnöki köszöntő

Hírek

Településeink

Galériák

Eseménynaptár:

Kábítószerek és drogok címmel tartott konferenciát ma a Tolna Megyei Bűnmegelőzési Tanács a Vármegyeháza dísztermében 2019.09.13


Ribányi József, a Tolna Megyei Közgyűlés alelnöke köszöntőjében elmondta, a Nemzeti Drogstratégia azt a célt tűzte ki, hogy 2020-ra drogmentes lesz Magyarország. Az ártalom csökkentés egyik pilléreként 2012 közepén a parlament megszavazta az új Btk.-t, amellyel Európa egyik legszigorúbb drogtörvényét vezették be hazánkban. A statisztikai adatok azt jelzik, hogy a törvényi szigorítás jó irányba tett lépés volt, de az is látszik, hogy a szigorítás önmagában nem tudja megoldani a kábítószerekkel kapcsolatos valamennyi problémát. A hagyományos kábítószerek az elmúlt években visszaszorultak a „piacról”, helyettük megjelentek a szintetikus szerek, az ún. dizájner drogok, amelyek főleg a fiatalok körében, leginkább a szegregátumokban szedik áldozataikat.

DSC_4106

Dr. Szemelyácz János, a pécsi Addiktológiai Ambulancia főorvosa felhívta a figyelmet azon tényezőkre, melyek kiváltják a drogok használatát. Hangsúlyozta a megfelelő családi háttér, a követendő minták és példaképek hiányának szerepét a droghasználatban. Kiemelte, hogy az alkohol, és gyógyszerek-altatók fogyasztói esetében sokkal súlyosabbak a problémák és nagyobb a halálozási arány is.

A drogok használatával kapcsolatban elmondta, az országban forgalomban lévő drogok több mint fele dizájner, és évről évre egyre nagyobb szeletet hasítanak ki a piacból.

 

Fülöpné dr. Csákó Ibolya az Országos Rendőr-főkapitányság alezredese szerint a büntetési tételek folyamatos szigorítása eredményekhez vezet, bár elismerte, hogy a kínálatcsökkentésre több energiát fordítanak, mint a használatéra. Előadásában ismertette és megdöbbentő képekkel illusztrálta a kábítószer használat hatásait. Felhívta a figyelmet a designer drogok személyiség torzító hatására is.

 

Nem lehet remény nélkül élni – mondta Kálóczi Andrea, aki a RÉV Szenvedélybeteg-Segítő Szolgálat munkájáról és nehézségeiről számolt be. Bemutatta egy szenvedélybeteg szemszögéből, milyen nehéz segíteni, feldolgozni a betegséget kiváltó problémákat és a gyógyulás útjára lépni. Megerősítette, hogy 1-5% csak a szermentesen élők aránya, a többiek visszaesnek. A szerető megerősítés, elfogadás a segítség – hangsúlyozta.

 

Huszti Gábor r. őrnagy a Tolna megyei drogmegelőzési programokat ismertette. A rendőrség is felismerte az influencerek fiatalokra gyakorolt hatását és bűnmegelőzési programjába már őket is bevonta. Három megyében: Tolnában, Baranyában, Somogyban tartottak zenés és beszélgetős előadásokat. Kiemelte a Kábítószer Egyeztető Fórumok fontosságát, bár sajnos a megyében jelenleg csak két településen működnek. A KEF-ek feladata, hogy összehangolják a drogprobléma visszaszorításban szerepet játszó négy alappillér –a közösség és együttműködés, a megelőzés, a gyógyítás és rehabilitáció, valamint a kínálatcsökkentés –intézményeinek munkáját.

 

A Tolna Megyei Bűnmegelőzési Tanács legközelebb novemberben tart ülést, ahol valószínűleg az ifjúságvédelem lesz a téma.

 

 

2012-ben a drogpolitikai irányelvek meghatározása során a korábbiaktól eltérő szemléletmód megjelenítésének igénye új drogstratégia kialakítását tette szükségessé. Ez részben a kábítószer-probléma kezelésében érintett egyes részterületeken végbement jelentős változásokra (pl. egészségügy, köznevelés), részben a szenvedélybetegségek alakulását kedvezőtlenül befolyásoló mélyreható társadalmi és gazdasági változásokra, valamint az egyes szerhasználati (pl. kannabisz, amfetamin) tendenciákban bekövetkezett jelentős negatív irányú elmozdulásokra, illetve a designer drogok megjelenésére vezethetők vissza.

Ennek megfelelően Magyarország új stratégiai dokumentuma, a Nemzeti Drogellenes Stratégia 2013–2020.

2017-ben kezdődött meg a második szakpolitikai program, mely huszonhét intézkedést tartalmaz a Drogellenes Stratégia céljainak megvalósítására. A kábítószerügyi koordinációs feladatok az Emberi Erőforrások Minisztériumának hatáskörébe tartoznak, így a Kábítószerügyi Koordinációs Tárcaközi Bizottság valamint a Kábítószerügyi Tanács munkájának támogatása, és a minisztérium háttérintézményeinek szakmai irányítása is.

A stratégia a személyes és közösségi felelősségvállalásról, a közösségi aktivitásról, az együttműködésről szól, általános és konkrét célokat fogalmaz meg az egészségfejlesztés és kábítószer-megelőzés, a kezelés, az ellátás, a felépülés, valamint a kínálatcsökkentés terén.

DSC_4083

DSC_4084

DSC_4085

DSC_4090

DSC_4126

DSC_4144

Fejlesztő Megye
Törvényi változások Területfejlesztés Vidékfejlesztés Koordinációs és szakmai kapcsolatrendszer Partnerségi terv Projektlista Itthon Tolnában ÁROP pályázat ITP Rendezési tervek
Választás
Választási szervek Választási ügyintézés 2024. évi általános választások Korábbi választások
Értékeink
Tolna megye értékei Tolna Vármegyei Értéktár Bizottság Védett természeti értékeink Védett műemlékeink Kincses Tolna Megye Applikáció Gasztromegye receptkönyv
Közgyűlés
Köszöntő Tisztségviselők Képviselők Bizottságok Hatályos rendeletek Döntések Ülések A Tolna Vármegye Önkormányzata Közgyűlésének szervezeti struktúrája Elnöki beszédek
Hivatal
Feladat- és hatásköre A Tolna Vármegyei Önkormányzati Hivatal alaptevékenységének kormányzati funkció szerinti megjelölése: A Tolna Vármegyei Önkormányzati Hivatal vezetői Köztisztviselők Szervezeti egységek Szervezeti és Mûködési szabályzat Állásajánlatok Kiadványok Tolna Megyei Klímairoda
Partnereink
Nemzetközi kapcsolatok Nemzetközi szervezetek Europe Direct Megyei Önkormányzatok Országos Szövetsége Tolna Vármegyei Nemzetiségi Önkormányzatok Tolna Megyei Bűnmegelőzési Tanács TMFÜ Nonprofit Kft. Tolnáért Nonprofit Közhasznú Kft.
Közérdekű adatok
Közzétételi lista Közbeszerzések ÁSZ jelentések Éves összefoglaló jelentések Letölthető nyomtatványok Archívum Közérdekű adatok igénylése Szerződések Bírósági ülnökválasztás