TOLNA MEGYE hivatalos lapja
Itthon Tolnában!
2017. október 22.,
Előd
BEMUTATKOZÁS FEJLESZTŐ MEGYE RENDEZÉSI TERVEK ÉRTÉKEINK
PÁLYÁZATOK KÖZGYŰLÉS HIVATAL PARTNEREINK KÖZÉRDEKŰ ADATOK

Pályázatok

Elnöki köszöntő

Hírek

Településeink

Galériák

Eseménynaptár:

Jubilál a megyei honismereti egyesület 2017.10.12


Jubileumi kötetet jelentetett meg a Tolna Megyei Egyed Antal Honismereti Egyesület. A kiadványt szombati ünnepségükön mutatták be. Ribányi József, a Tolna Megyei Önkormányzat alelnöke – Fehérvári Tamás elnök üdvözletét is tolmácsolva – méltatta az egyesület tagjainak értékőrző tevékenységét.

jub25

Fennállásának huszonötödik évfordulóját ünnepli idén a Tolna Megyei Egyed Antal Honismereti Egyesület. Ebből az alkalomból ünnepséget rendeztek szombaton a Babits Mihály Kulturális Központban, a XVIII. Megyei Találkozóval egybekötve.

Elsőként dr. Gesztesi Enikő, az egyesület elnöke köszöntötte a megjelenteket. Felidézte, hogy huszonöt éve a megyei levéltárban alakult meg a szervezet tizenhét taggal, mostanra pedig több mint száz tagot számlál az egyesület. Megszállottan kutatják közösségük értékeit, megóvják a múltat és példát mutatnak a jövőt jelentő ifjúságnak. Dr. Gesztesi Enikő egyúttal köszönetét fejezte ki mindazoknak, akik segítik az egyesület munkáját, illetve hozzájárultak a jubileumi kötet megjelenéséhez.

Ács Rezső, Szekszárd polgármestere pedig úgy fogalmazott: büszke arra a munkára, amelyet a szervezet a megyében és a városban végez. Zsikó Zoltán, a Babits Mihály Kulturális Központ ügyvezetője szintén a hála hangján szólt köszöntőjében. Bartha Éva, a Honismereti Szövetség titkára arról beszélt, hogy Tolna megyében mindig erős volt a honismereti munka. Mint mondta, erre a szekérre lehet pakolni, jól húz.

A köszöntők után elismeréseket adtak át. Szabadi Mihály a Honismereti Szövetség Honismereti Munkáért Érem kitüntetést vehette át. Gutai Istvánt, a Paksi Városi Könyvtár nyugalmazott igazgatóját, Klézli Erzsébetet, az egyesület könyvelőjét, Kult Imrénét, a bonyhádi Solymár Imre Városi Könyvtár vezetőjét és Müller Ádámot, a Dombóvári Helytörténeti Gyűjtemény vezetőjét, valamint a Kisszékelyi Kulturális Egyesületet a Honismereti Szövetség emléklapjával ismerték el. Az Egyed Antal-díjat idén Vargáné Kovács Veronika csipkekészítő, hímző, illetve a Kölesdi Közéleti Egyesület Népfőiskolája kapta. Végül köszöntötték az egyesület nyolcvanéveseit is.

A díjátadót követően a jubileumi kiadvány szerkesztőjeként dr. Dobos Gyula mutatta be a „Negyedévszázad – Mozai­kok a Tolna Megyei Egyed Antal Honismereti Egyesület életéből” című kötetet.

Lugosi vendégei is voltak az ünnepségnek. Dr. Bakk Miklós, a kolozsvári Sapiencia egyetem professzora, Király Zoltán, a Lugosi Hírmondó szerkesztője és felesége, Király Rozália nyugalmazott pedagógus is megtisztelte a rendezvényt.

A program délutáni részében a múltat összegző, illetve a jövőbe tekintő előadások hangzottak el, majd zárásként emléktáblát avattak a Vármegyeházán.

(Tolnai Népújság: Hanol Erzsébet

fotó: Mártonfai Dénes; archív: Ótós Réka)

Fejlesztő Megye
Törvényi változások Területfejlesztés Vidékfejlesztés Koordinációs és szakmai kapcsolatrendszer Partnerségi terv Projektlista Itthon Tolnában ÁROP pályázat
Rendezési tervek
Megyei rendezési terv Szekszárd MJV településrendezési terve Településrendezési tervek Megyei településfejlesztési programok, javaslatok Területfejlesztési programok, javaslatok
Értékeink
Tolna megye értékei Tolna Megyei Értéktár Bizottság Védett természeti értékeink Védett műemlékeink
Közgyűlés
Köszöntő Tisztségviselők Képviselők Bizottságok Hatályos rendeletek Döntések Ülések A Tolna Megyei Önkormányzat Közgyűlésének szervezeti struktúrája
Hivatal
A Tolna Megyei Önkormányzati Hivatal vezetői Köztisztviselők Szervezeti ábra Szervezeti és Mûködési szabályzat Választási információk Állásajánlatok Kiadványok
Partnereink
Nemzetközi kapcsolatok Nemzetközi szervezetek Europe Direct Megyei Önkormányzatok Országos Szövetsége Tolna Megyei Nemzetiségi Önkormányzatok
Közérdekű adatok
Közzétételi lista Közbeszerzések ÁSZ jelentések Éves összefoglaló jelentések Letölthető nyomtatványok Archívum Közérdekű adatok igénylése Szerződések