TOLNA VÁRMEGYE hivatalos lapja
Itthon Tolnában!
2024. március 29.,
Auguszta
BEMUTATKOZÁS FEJLESZTŐ MEGYE ÉRTÉKEINK VÁLASZTÁS
PÁLYÁZATOK KÖZGYŰLÉS HIVATAL PARTNEREINK KÖZÉRDEKŰ ADATOK

Pályázatok

Elnöki köszöntő

Hírek

Településeink

Galériák

Eseménynaptár:

Jágónaki útátadásra látogatott az elnök 2018.10.25


Fehérvári Tamás megyei közgyűlési elnök látogatott Jágónakra csütörtökön, hogy Lőczi László polgármesterrel és Becze Szabolcs igazgatóval, a Magyar Közút Nonprofit Zrt. megyei vezetőjével átadják a Kaposszekcső-Jágónak-Meződ összekötő út (6519. sz.) közel hat kilométer hosszan felújított szakaszát. A projekt megvalósulását egy TOP (Terület- és településfejlesztési Opeatív Program) pályázat tette lehetővé.

DSCN3696

Az elnök a sajtótájékoztatón hangsúlyozta: az útfelújítás által a környéken élők mindennapjai váltak jobbá. Azt kívánta a közösségnek, hogy használják az utat egészséggel, felelősséggel, és továbbra is forduljanak bizalommal a megye felé.

Lőczi László köszönetét fejezte ki a döntéshozóknak, míg Becze Szabolcs arról tájékoztatta a sajtót, hogy a TOP keretein belül országosan több mint 526 kilométernyi út teljes körű felújítására kerül sor. A Tolna megyei közlekedésfejlesztésnek köszönhetően komfortosabbak és biztonságosabbak lesznek az utak – tette hozzá.

DSCN3680
DSCN3689
Fejlesztő Megye
Törvényi változások Területfejlesztés Vidékfejlesztés Koordinációs és szakmai kapcsolatrendszer Partnerségi terv Projektlista Itthon Tolnában ÁROP pályázat ITP Rendezési tervek
Választás
Választási szervek Választási ügyintézés 2024. évi általános választások Korábbi választások
Értékeink
Tolna megye értékei Tolna Vármegyei Értéktár Bizottság Védett természeti értékeink Védett műemlékeink Kincses Tolna Megye Applikáció Gasztromegye receptkönyv
Közgyűlés
Köszöntő Tisztségviselők Képviselők Bizottságok Hatályos rendeletek Döntések Ülések A Tolna Vármegye Önkormányzata Közgyűlésének szervezeti struktúrája Elnöki beszédek
Hivatal
Feladat- és hatásköre A Tolna Vármegyei Önkormányzati Hivatal alaptevékenységének kormányzati funkció szerinti megjelölése: A Tolna Vármegyei Önkormányzati Hivatal vezetői Köztisztviselők Szervezeti egységek Szervezeti és Mûködési szabályzat Állásajánlatok Kiadványok Tolna Megyei Klímairoda
Partnereink
Nemzetközi kapcsolatok Nemzetközi szervezetek Europe Direct Megyei Önkormányzatok Országos Szövetsége Tolna Vármegyei Nemzetiségi Önkormányzatok Tolna Megyei Bűnmegelőzési Tanács TMFÜ Nonprofit Kft. Tolnáért Nonprofit Közhasznú Kft.
Közérdekű adatok
Közzétételi lista Közbeszerzések ÁSZ jelentések Éves összefoglaló jelentések Letölthető nyomtatványok Archívum Közérdekű adatok igénylése Szerződések Bírósági ülnökválasztás