TOLNA VÁRMEGYE hivatalos lapja
Itthon Tolnában!
2023. szeptember 25.,
Eufrozina
BEMUTATKOZÁS FEJLESZTŐ MEGYE RENDEZÉSI TERVEK ÉRTÉKEINK
PÁLYÁZATOK KÖZGYŰLÉS HIVATAL PARTNEREINK KÖZÉRDEKŰ ADATOK

Pályázatok

Elnöki köszöntő

Hírek

Településeink

Galériák

Eseménynaptár:

Honismeret és fiatalok 2023.08.15


Az ország számos pontjáról érkeztek a „Völgység fővárosába”, ahol először rendeztek Honismereti Akadémiát. Öt nap áll rendelkezésre, hogy élményeket és tudást szerezzenek a fiatalok, akiket az első napjukon Fehérvári Tamás elnök üdvözölt a Petőfi gimnázium kollégiumának dísztermében. Tolna Vármegye Önkormányzata nevében hangsúlyozta, hogy szűkebb pátriánk mindig jó helyszín, ha az értékek megőrzéséről van szó. Az elnök elárulta: maga is kedveli a népmondákat, – ami az idei ifjúsági honismereti akadémia témája – hiszen azok örökérvényű tanulságokat rejtenek.

honism2023700

– Ezek ismeretében nőttünk fel, s ezt hagyományoztuk tovább a mi gyermekeinkre is. Néha elég ismerni a legfontosabb tanulságokat, hogy bölcsességre neveljük magunkat, szeretteinket vagy tanítványainkat. Rendkívül tiszteletre méltó, egyben követendő, hogy az új generációkat is bevonjuk a közös kincseink felkutatásába. Mi, Tolna vármegyeiek, nagyon büszkék vagyunk az otthonunkra, amit igyekszünk folyamatosan gyarapítani. Tesszük ezt úgy, hogy közben minden egyes értéket, ami a vármegye egy-egy arcvonását jelképezi, megőrzünk, megvédünk és az ifjúságra hagyományozunk.

Az elnök hasznos időtöltést kívánt valamennyi résztvevő vendégnek, s azt kívánta, hogy gyakran térjenek vissza Tolna vármegyébe.

Gesztesi Enikő, a – vármegyei önkormányzat által korábban díjazott – Tolna Megyei Egyed Antal Honismereti Egyesület elnöke is felszólalt. A szervezőket képviselve úgy fogalmazott: örömmel adtak otthont az országos rendezvénynek, amelyet rendkívül sok munka előzött meg. Az elnök kihangsúlyozta, hogy a fiatalítás és a jó együttműködés jegyében végzik tevékenységüket, ami visszatükröződik az idei eseményben is.

Filóné Ferencz Ibolya, Bonyhád polgármestere bizodalmát fejezte ki abban, hogy ebben a pár napban közelebbről is megismerik szeretett városukat, ami számos értéket rejt magában.

Fejlesztő Megye
Törvényi változások Területfejlesztés Vidékfejlesztés Koordinációs és szakmai kapcsolatrendszer Partnerségi terv Projektlista Itthon Tolnában ÁROP pályázat ITP
Rendezési tervek
Megyei rendezési terv Szekszárd MJV településrendezési terve Településrendezési tervek Megyei településfejlesztési programok, javaslatok Területfejlesztési programok, javaslatok
Értékeink
Tolna megye értékei Tolna Vármegyei Értéktár Bizottság Védett természeti értékeink Védett műemlékeink Kincses Tolna Megye Applikáció Gasztromegye receptkönyv
Közgyűlés
Köszöntő Tisztségviselők Képviselők Bizottságok Hatályos rendeletek Döntések Ülések A Tolna Megyei Önkormányzat Közgyűlésének szervezeti struktúrája Elnöki beszédek
Hivatal
Feladat- és hatásköre A Tolna Váregyei Önkormányzati Hivatal alaptevékenységének kormányzati funkció szerinti megjelölése: A Tolna Vármegyei Önkormányzati Hivatal vezetői Köztisztviselők Szervezeti egységek Szervezeti és Mûködési szabályzat Választási információk Állásajánlatok Kiadványok Tolna Megyei Klímairoda
Partnereink
Nemzetközi kapcsolatok Nemzetközi szervezetek Europe Direct Megyei Önkormányzatok Országos Szövetsége Tolna Vármegyei Nemzetiségi Önkormányzatok Tolna Megyei Bűnmegelőzési Tanács TMFÜ Nonprofit Kft. Tolnáért Nonprofit Közhasznú Kft.
Közérdekű adatok
Közzétételi lista Közbeszerzések ÁSZ jelentések Éves összefoglaló jelentések Letölthető nyomtatványok Archívum Közérdekű adatok igénylése Szerződések Bírósági ülnökválasztás