TOLNA VÁRMEGYE hivatalos lapja
Itthon Tolnában!
2023. május 28.,
Emil, Csanád
BEMUTATKOZÁS FEJLESZTŐ MEGYE RENDEZÉSI TERVEK ÉRTÉKEINK
PÁLYÁZATOK KÖZGYŰLÉS HIVATAL PARTNEREINK KÖZÉRDEKŰ ADATOK

Pályázatok

Elnöki köszöntő

Hírek

Településeink

Galériák

Eseménynaptár:

Hasznos és esztétikus fejlesztés történt Tevelen 2023.02.23


Közel három kilométernyi vízelvezető rendszer épült ki Tevelen egy TOP (Terület- és településfejlesztési Operatív Program) pályázat segítségével. A 378,78 millió forintos vissza nem térítendő támogatásból a község teljes hosszán megújult a Faluárok, így már nem jelenthet problémát a hirtelen lezúduló csapadékvíz. A projekt tavaly nyáron fejeződött be, s immár az engedélyeztetési folyamat is lezárult.

IMG20220826082932

A település 65-ös út felőli bejáratától egészen a Závod felé vezető belterületi út végéig újult meg a csapadékvízelvezető rendszer, amelynek kiépítését négy szakaszra osztották a tervezők. Minden részen az adott környezeti viszonyoknak megfelelően végezték el a szükséges munkálatokat. Ez magában foglalta például a felgyülemlett iszap kikotrását, az elburjánzott növényzet gyérítését, valamint kőkosár árokfenék és kőpaplan borítású árokrézsű kialakítását. Utóbbiaknak köszönhetően a csapadékvíz a talajba szivároghat, hogy a part mentén megtartott növényzónákat táplálja. A kőburkolattal a meder erózióját is képesek megakadályozni.

Fazekas Attila, Tevel polgármestere örömtelinek nevezte a projekt megvalósulását, mivel egy rendkívül fontos beruházásnak értek a végére. A völgyben elhelyezkedő településen ugyanis folyamatos problémát jelentett a két oldalról lezúduló csapadék, amit az új rendszer immár nem csak el- hanem a megfelelő helyre is vezet. A szabályozás által nem csupán gazdasági, hanem esztétikai értelemben vett gyarapodás történt, ami pozitívan érintette a falu lakóit, s az oda látogatókat egyaránt.

DSCF0669

A teljes mértékben támogatott TOP-2.1.3-16-TL1-2019-00008 azonosítószámú projekt összesen 378 784 920 forintot foglal magában; eredményeként rendezett, a falusias környezetbe jól illeszkedő burkolt meder alakult ki.

IMG20220826084112

A projekt a Széchenyi 2020 program keretében valósul meg.

Fejlesztő Megye
Törvényi változások Területfejlesztés Vidékfejlesztés Koordinációs és szakmai kapcsolatrendszer Partnerségi terv Projektlista Itthon Tolnában ÁROP pályázat
Rendezési tervek
Megyei rendezési terv Szekszárd MJV településrendezési terve Településrendezési tervek Megyei településfejlesztési programok, javaslatok Területfejlesztési programok, javaslatok
Értékeink
Tolna megye értékei Tolna Vármegyei Értéktár Bizottság Védett természeti értékeink Védett műemlékeink Kincses Tolna Megye Applikáció Gasztromegye receptkönyv
Közgyűlés
Köszöntő Tisztségviselők Képviselők Bizottságok Hatályos rendeletek Döntések Ülések A Tolna Megyei Önkormányzat Közgyűlésének szervezeti struktúrája Elnöki beszédek
Hivatal
Feladat- és hatásköre A Tolna Váregyei Önkormányzati Hivatal alaptevékenységének kormányzati funkció szerinti megjelölése: A Tolna Vármegyei Önkormányzati Hivatal vezetői Köztisztviselők Szervezeti egységek Szervezeti és Mûködési szabályzat Választási információk Állásajánlatok Kiadványok Tolna Megyei Klímairoda
Partnereink
Nemzetközi kapcsolatok Nemzetközi szervezetek Europe Direct Megyei Önkormányzatok Országos Szövetsége Tolna Vármegyei Nemzetiségi Önkormányzatok Tolna Megyei Bűnmegelőzési Tanács TMFÜ Nonprofit Kft. Tolnáért Nonprofit Közhasznú Kft.
Közérdekű adatok
Közzétételi lista Közbeszerzések ÁSZ jelentések Éves összefoglaló jelentések Letölthető nyomtatványok Archívum Közérdekű adatok igénylése Szerződések Bírósági ülnökválasztás