Magyarországon a legnagyobb gyűjtőközpont a Komáromi Csillagerődben volt, ahol időseket, nőket, gyerekeket tartottak fogságban. Többen életüket vesztették, sokakat pedig különböző koncentrációs táborokba deportáltak.
A romákat az auschwitz-birkenaui „cigány táborban” (Zigeuner Lager) tartották fogva. A roma családokat nem szelektálták, férfiak, nők és gyerekek együtt maradhattak. Josef Mengele előszeretettel végzett orvosi kísérleteket zsidókon és romákon, ikreken és nőkön.
Auschwitz – Birkenau táborát 1944. május 16-án tervezték felszámolni, de a romák erejüket összeszedve ellenálltak. Így lett május 16. a Roma Ellenállás Napja, az elnyomás elleni inspiráló és példamutató harcra emlékezve. Auschwitz – Birkenau táborát augusztus 2-áról 3-ára virradó éjszaka számolták fel az SS-katonák több mint 3–4 ezer romát meggyilkolva.
A roma holokauszt csak megközelítőleg dokumentálható, mivel a romák többségét irataik nélkül hurcolták el vagy lőtték tömegsírokba. A magyarországi roma áldozatok száma becslések szerint öt- és hetvenezer között van. Az akkor kétmilliós európai cigányság 10-30 százalékát gyilkolták meg.
Már 1939. szeptember 6-án, azaz öt nappal a második világháború kitörése után, a német hadsereg elfoglalta Krakkót, amely október 12-én a Generalgouvernement fővárosává lett. A Generalgouvernementet Hans Frank, Adolf Hitler közeli munkatársa, igazgatta. A németek olcsó munkaerőként akarták kihasználni a lengyeleket, egyidejűleg germanizálni őket. Hasonló műveletre került sor 1942 áprilisában. 198 embert (képzőművészeket, színészeket, újságírókat) tartóztattak le egy kávéházban. Közülük 168-an haltak meg Auschwitzban.
A többi megszállt városhoz hasonlóan a legnagyobb megtorlás a zsidókat érintette. 1940 májusában hajtották végre az első kilakoltatásokat. 1941. május 3-án hozták létre a krakkói gettót Podgórzében. Az egész kerületet körülvették szögesdróttal, egy évvel később pedig magas falat kezdtek építeni, amelyhez erős őrizet alatt levő három kapu vezetett. Az „árja” oldalra nyíló ablakokat befalaztatták. A területre, ahol korábban 3500 ember élt, most 16 000 főt zsúfoltak be, ami fejenként 2 m2-t jelentett.
Első napunkat Krakkó megismerésével kezdtük. Az érkezést követően autóbuszunk leparkolt a Visztula partján, ahonnan gyalogos városnéző túrára indultunk a Főpiactér (lengyelül: Rynek Główny w Krakowie vagy Rynek Krakowski – Krakkó piactere) irányába, ahol sétánk során megtekintettük a tér legjelentősébb épületeit (Mária templom, Szent Adalbert templom, régi városháza tornya, posztócsarnok), és megismerkedtünk történetükkel. Szabadidő keretében ki-ki egyénileg is felfedezhette a látnivalókat. A szállás elfoglalását követően megvacsoráztunk.
A másnap délelőttöt szintén Krakkóban töltöttük. A Visztula partján tett séta során felkerestük a Wawel híres sárkányát (lengyelül a Smok Wawelski) barlangját. Szobra napjainkban is „tüzet okád.” Krak herceg és Skuba cipészmester legendája része a királyi domb keletkezéstörténetének. Majd felkapaszkodtunk a néhány tíz méteres mészkősziklán található, a reneszánsz idején kiépült királyi palota-együttes művészeti korokat felsorakoztató világába, ahol először a székesegyházzal és annak kincseivel (Itt helyezték végső nyugalomra Bocskai Istvánt, Erdély és Magyarország egykori fejedelmét) ismerkedtünk. Tisztelegtünk Szent Hedvig, Lengyelország és Litvánia királynőjének, Nagy Lajos király leányának relikviái előtt. A dombról leereszkedve a belváros számunkra még ismeretlen, középületekkel, templomokkal, palotákkal szegélyezett utcáit, tereit tekintettük meg. Elsétáltunk az egykori vár legépebben megmaradt kapujáig, a Szent Flórián kapuig, megtekintettük a Barbakánt, és a vár egykori falait, tornyait, melyekből egykoron 48 volt.
Délután felkerestük utunk tulajdonképpeni célját, Oświęcim városát, mely koncentrációs táboráról (németül Konzentrationslager Auschwitz-Birkenau, KL Auschwitz) lett ismert. A legnagyobb német megsemmisítő tábor három fő táborból és 40-50 kisebb táborból állt. Krakkótól kb. 60 kilométerre nyugatra helyezkedik el Dél-Lengyelországban. A várost 1939. november 1-jétől a német birodalomhoz csatolták, 1940-től a nemzetiszocialista Németország számos koncentrációs tábort és egy megsemmisítő tábort épített a környéken. Ezek a táborok a holokauszt előkészítésének fontos elemei voltak, körülbelül 1,1 millió embert öltek meg itt, akiknek körülbelül 90%-a zsidó volt. A kivégzett zsidók 1/6-a ebben a táborban vesztette életét. Továbbá érkezett még megközelítőleg 150 000 lengyel, 23 000 cigány, 15 000 szovjet fogoly, 400 Jehova Tanúja, és több tízezer eltérő nemzetiségű ember, akiknek nagy része meghalt a kivégzések, orvosi kísérletek, kényszermunka, éhínség vagy betegségek során.
A táborok:
Auschwitz I., az eredeti koncentrációs tábor, amely az adminisztratív központ szerepét töltötte be az egész komplexum számára, és megközelítőleg 70 000 ember, főleg lengyel és szovjet hadifoglyok halálának színhelye volt.
Auschwitz II. (Birkenau), megsemmisítő tábor, eredetileg 50 000 hadifogoly elszállásolására és dolgoztatására épült, később ez 200 000-re emelkedett. Itt épült a tábor első gázkamrája, amit a meszeletlen téglák miatt „vörös háznak” hívtak, később egy nagyobb, lemeszelt „fehér háznak” nevezett kamrát is építettek. Az első 500-700 míg a második 800-1000 ember közös kivégzését tette lehetővé.
Auschwitz III. (Monowitzi koncentrációs tábor), az IG Farben konszern Buna-Werke gyára számára munkatáborként szolgált.
Roma tábor, 1942. december 10-én Himmler parancsot adott a szinti és roma emberek gyűjtésére is. Őket a birkenaui táborhoz csatolt, elkülönített „cigány családi táborba” helyezték, főleg építőmunkát végeztettek velük. Körülbelül 23 000-en érkeztek ebbe a táborba, ahol nagy részük meghalt alultápláltság, tífusz és üszkösödés miatt.
A meggyilkolt áldozatok pontos száma nem ismert. Az Auschwitzhoz tartozó kisebb táborokkal együtt a legújabb becslések 1,1–1,6 millióra teszik.
A roma közösség tagjai mindkét táborban, Auschwitzban és Birkenauban is, koszorúzással, főhajtással, közös imával, és a cigányhimnusz eléneklésével emlékeztek a roma holokauszt áldozataira. Emlékezzünk, hogy az emberi lélek sötét bugyraiban megbújó gonoszság soha többé ne kaphasson teret életünkben és közösségeink életében! A jó győzzön, és ne a rossz.
Forrás: Gőgh Tibor
„A sok cigányt mind elvitték, nagy árkokat ásni vitték.
A nagy árok lassan mélyül, víz bugyog fel a mélyérül.
Szegény fiúk, mind mifajták, a csendőrök űzik-hajtják,
Verik őket, kapják kézre, lemaradót puskavégre.
Az a nagy árok minek kell, a fekete, feneketlen?
Nem tudják, honnan is tudnák, csendőröktől meg nem tudják!
Ha tudnák, hogy minek ásnak, hogy maguknak, hogy nem másnak,
maguknak, a többieknek, asszonyoknak, gyerekeknek.”
(Choli Daróczi József: Elvitték a cigányokat)
