TOLNA VÁRMEGYE hivatalos lapja
Itthon Tolnában!
2024. május 8.,
Mihály
BEMUTATKOZÁS FEJLESZTŐ MEGYE ÉRTÉKEINK VÁLASZTÁS
PÁLYÁZATOK KÖZGYŰLÉS HIVATAL PARTNEREINK KÖZÉRDEKŰ ADATOK

Pályázatok

Elnöki köszöntő

Hírek

Településeink

Galériák

Eseménynaptár:

Elnöki vizit Tolna megyében 2019.04.29


A Régiók Európai Bizottságának elnöke, Karl-Heinz Lambertz látogatott Tolna megyébe. A belgiumi német politikus volt az elindítója a Minority SafePack – Egymillió aláírás az európai sokszínűségért elnevezésű kezdeményezésnek. A városházán folytatott kerekasztal beszélgetésen Fehérvári Tamás, a Tolna megyei közgyűlés elnöke elmondta, Karl-Heinz Lambertz olyan megyébe érkezett, amely jelentősen fejlődött az utóbbi években, és amelynek motorja az itt élők szorgalma, kreativitása és céltudatossága

_DSC6875

Egyfajta tanulmányúton vett részt Karl-Heinz Lambertz, a Régiók Európai Bizottsága elnöke ma Tolna megyében. Járt Szárazdon, amelynek lakossága 1945-ben erősen kicserélődött a Benes dekrétumok miatt. A belga-német politikus Orbán Attila polgármester tájékoztatása alapján ismerkedett a település történetével, járt a helyi németség vezetői, Szabó Lászlóné és Szalontai Józsefné által létrehozott falumúzeumban, és azt is megtudta, hogy vannak olyan németországi németek, akik második otthonuknak tekintik Szárazdot.

_DSC6916

Karl-Heinz Lambertz járt Gyönkön is, a Tolnai Lajos gimnáziumban, ahol dr. Humné Szentesi Katalin igazgató nem csak az intézmény történetével ismertette meg a vendéget, hanem a nehézségekkel is. Kiderült, jó lenne cserekapcsolatokat építeni német nyelvterületen. Karl-Heinz Lambertz elmondta, hogy az Erasmus program nem csupán egyetemisták számára jelent külföldi tapasztalatszerzési lehetőségeket.

_DSC6930

A Régiók Európai Bizottságának elnökét Ács Rezső, Szekszárd polgármestere is fogadta. A városvezető elmondta, Szekszárd a beruházások, szolgáltatások terén szeretne előrelépni. Emellett ismertette a megyeszékhely fejlesztési terveit, szólt erősségeiről. A városházán folytatott kerekasztal beszélgetésen Fehérvári Tamás, a Tolna megyei közgyűlés elnöke elmondta, Karl-Heinz Lambertz olyan megyébe érkezett, amely jelentősen fejlődött az utóbbi években, és amelynek motorja az itt élők szorgalma, kreativitása és céltudatossága.

_DSC6947

A mostani európai uniós ciklusra a megye jó terveket tett le az asztalra, amelyet a döntéshozók értékeltek, és így huszonhét és félmilliárd forint támogatást ítéltek meg. Ez az összeg a mindennapokat teszi élhetőbbé, és általa egyre több család marad a kis falvakban. Fehérvári Tamás azt is elmondta, hogy a megye vezetése mindent megtesz annak érdekében, hogy megfelelő környezetet teremtsen az ideérkező forrásoknak.

Ribányi Józsefnek, a megyei közgyűlés alelnökének tájékoztatása szerint a magyar kormány annak érdekében, hogy lakói ne hagyják el a falvakat, kifejezetten az ötezer fő alatti településeknek indított százötvenmilliárd forintos fejlesztési programot. A Régiók Európai Bizottsága magyar delegációjának vezetője arra is rávilágított, Szekszárdot az utóbbi időszakban jelentős mértékben formálták az európai uniós források. A tolnai megyeszékhely felfelé ívelő időszakában van, amelyből a környező települések is profitálnak. Ribányi József javaslatot is tett Karl-Heinz Lambertznek. Eszerint a következő plenáris ülésen megfogalmazhatnák, hogy minden alulról jövő, egymillió aláírást elért európai polgári kezdeményezést kötelezően bíráljon el a bizottság.

A megbeszélésen részt vett Magyar Anna, a Csongrád megyei közgyűlés alelnöke is, aki elmondta, egész Európában sok a teendő annak érdekében, hogy a kisebbségek megfelelő védelmet kapjanak. Úgy gondolja, Kelet-Közép Európában erősebb a közösséghez ragaszkodás, továbbá, hogy nálunk a kisebbségi politika terén több jó gyakorlat is működik.

Elővigyázatosan kell kezelni

Karl-Heinz Lambertz volt a Minority SafePack, a kisebbségek számára szóló mentőcsomag kezdeményezője, amely tizenöt ajánlást fogalmaz meg az Európai Uniónak a kisebbségek védelmére. Az unió először visszadobta a kezdeményezést, így bírósági végzés kellett ennek elfogadásához. Karl-Heinz Lambertz belgiumi német, és mint elmondta, szívesen látogat Európa különböző régióiba, hogy helyben tájékozódhasson. Mint mondta, mindenhol két dolgot tapasztal. Az egyik a sokszínűség, a másik pedig az, hogy e sokszínűség dacára is nagyon sok a hasonlóság. Szólt arról is, hogy a kisebbségi politika ingoványos terület, amelyet elővigyázatosan kell kezelni, ugyanakkor a hat éve megkezdett útról nem szabad letérni. A következő lépés az új bizottságra vár majd, hiszen hamarosan új uniós ciklus kezdődik.

Forrás: Budavári Kata, TEOL.hu

Fejlesztő Megye
Törvényi változások Területfejlesztés Vidékfejlesztés Koordinációs és szakmai kapcsolatrendszer Partnerségi terv Projektlista Itthon Tolnában ÁROP pályázat ITP Rendezési tervek
Választás
Választási szervek Választási ügyintézés 2024. évi általános választások Korábbi választások
Értékeink
Tolna megye értékei Tolna Vármegyei Értéktár Bizottság Védett természeti értékeink Védett műemlékeink Kincses Tolna Megye Applikáció Gasztromegye receptkönyv
Közgyűlés
Köszöntő Tisztségviselők Képviselők Bizottságok Hatályos rendeletek Döntések Ülések A Tolna Vármegye Önkormányzata Közgyűlésének szervezeti struktúrája Elnöki beszédek
Hivatal
Feladat- és hatásköre A Tolna Vármegyei Önkormányzati Hivatal alaptevékenységének kormányzati funkció szerinti megjelölése: A Tolna Vármegyei Önkormányzati Hivatal vezetői Köztisztviselők Szervezeti egységek Szervezeti és Mûködési szabályzat Állásajánlatok Kiadványok Tolna Megyei Klímairoda
Partnereink
Nemzetközi kapcsolatok Nemzetközi szervezetek Europe Direct Megyei Önkormányzatok Országos Szövetsége Tolna Vármegyei Nemzetiségi Önkormányzatok Tolna Megyei Bűnmegelőzési Tanács TMFÜ Nonprofit Kft. Tolnáért Nonprofit Közhasznú Kft.
Közérdekű adatok
Közzétételi lista Közbeszerzések ÁSZ jelentések Éves összefoglaló jelentések Letölthető nyomtatványok Archívum Közérdekű adatok igénylése Szerződések Bírósági ülnökválasztás