TOLNA VÁRMEGYE hivatalos lapja
Itthon Tolnában!
2024. május 8.,
Mihály
BEMUTATKOZÁS FEJLESZTŐ MEGYE ÉRTÉKEINK VÁLASZTÁS
PÁLYÁZATOK KÖZGYŰLÉS HIVATAL PARTNEREINK KÖZÉRDEKŰ ADATOK

Pályázatok

Elnöki köszöntő

Hírek

Településeink

Galériák

Eseménynaptár:

Diplomával vágnak neki 2016.07.07


Mintegy százhúsz, különféle alapszakon és felsőoktatási szakképzésben sikeres záróvizsgát tett végzős hallgató vette át diplomáját szombaton a PTE KPVK-n megtartott ünnepélyes diplomaosztón.

(Fotó és szöveg: Steiner Viktor, Kadarka.net)

A megjelenteket prof. dr. Bódis József, a Pécsi Tudományegyetem rektora köszöntötte. Mint mondta, a diploma feljogosítja a végzetteket arra, hogy választott hivatásukat gyakorolják, de hogy ezt miképpen teszik, az már rajtuk múlik. Hozzátette, az egyetem és a Kar komoly struktúraváltáson ment át az elmúlt időkben. Mindezt azért, hogy a felsőoktatás hosszú időre meggyökerezzen Szekszárdon, és az oktatás olyan minőséget hozzon, ami a helyi közösség, a régió és egész Magyarország becsületére válik.

Mint azt hozzáfűzte, az egyetem olyan komoly fejlesztési forráshoz jutott, mely lehetőséget ad új irányok, szakok elindítására, melyek összhangban vannak a régió adottságaival és az igényekkel.

Az ünnepségen részt vett Potápi Árpád János országgyűlési képviselő, nemzetpolitikáért felelős államtitkár, valamint Fehérvári Tamás, a Tolna Megyei Közgyűlés elnöke is.

Prof. dr. Horváth Béla, a PTE KPVK dékánja arról szólt, hogy az intézményben töltött éveik alatt olyan tudást igyekeztek adni a hallgatók számára, mely kiteljesíti személyiségüket. Az általános műveltség gyarapítása mellett fontosnak nevezte a hűség, mint meghatározó érték kialakítását. A dékán hangsúlyozta, reméli, hogy a végzett hallgatók hűségesek lesznek szűkebb közösségükhöz, valamint Tolna megyéhez és a hazához. A dékán azt kívánta, hogy a hallgatók szívük mélyén mindig itt – a PTE-n és Szekszárdon – legyenek otthon.

Mint fogalmazott, „azt kívánom, érezzék mindig azt, hogy a magyar nyelv egy olyan csodálatos eszköz, melynek zamata, íze pótolhatatlan. Azt kívánom, hogy beszéljenek jól idegen nyelveket, de beszéljenek még jobban magyar nyelven, őrizzék meg a magyar nyelv szépségét”

Dr. Horváth Béla az ünnepségen azt mondta, a Kar vezetése a hűséget magára nézve úgy értelmezi, hogy mindent meg kell tennie azért, hogy Szekszárd és a régió fejlődjön.

A dékán kiemelte, a kormányzat támogatásának köszönhetően a Kar meg fog újulni. A megújulás keretében új szakok, képzések indulnak. Ilyen lesz a szőlész-borász képzés, mely már az idén ősszel elindul a PTE KPVK-n. A jövőben pedig útjára indulhat a gépészmérnöki, valamint az élelmiszertudományi, és az élelmiszergazdasági képzés is – mondta dr. Horváth Béla. Zárásul hozzátette, végzős hallgatóikat is várják vissza az újonnan induló szakokra.

A frissen lediplomázott mintegy 120 hallgató összesen 12 szakon szerzett diplomát. A hallgatók nagy része, mintegy hetven százaléka a pedagógusképzésben vett részt. Közülük a legtöbben óvódapedagógusi és tanítói diplomát szereztek. A végzett hallgatók több mint tíz százaléka gazdaságtudományi szakokon, ugyancsak több mint tíz százaléka a társadalomtudományok területén szerezte meg felsőfokú végzettségét.

Az ünnepség részeként elismeréseket is átadott a Kar vezetése. Elsőként Potápi Árpád János országgyűlési képviselő, nemzetpolitikáért felelős államtitkár vehette át a PTE KPVK jogelődje, a PTE-IGYK által adható legmagasabb elismerés, az Illyés plakett társadalmi fokozatát. Potápi Árpád János az indoklás szerint államtitkárként jelentős segítséget nyújtott, hogy a Kar betölthesse azt a feladatot, melyre hivatott.

A kar a legkiválóbb szekszárdi végzős hallgatók kiemelkedő tanulmányi-, kulturális-, sport-, és közösségi munkáját, közéleti tevékenységét, példamutató emberi magatartását Bezerédj Amália Emlékérem adományozásával ismeri el. A szombati diplomaátadó ünnepségen Bezerédj Amália Emlékérmet és Emléklapot kapott Bíró Dóra, (szociális munka alapszak), Károlyi Dorina (csecsemő- és kisgyermeknevelő alapszak), Szentgyörgyvári Tamás (szociális munka alapszakon végzett, jelenleg kommunikáció és média–moderátor felsőoktatási szakos hallgató) a Hallgatói Önkormányzat leköszönt elnöke.

Kiemelkedő tanulmányi eredményük, illetve kimagasló közösségi munkájuk elismeréseként könyvjutalomban részesültek: Aranyos Katalin (tanító alapszak), Blum Zsanett (német nemzetiségi tanító alapszak), Tóth Eszter (tanító alapszak), Takács Krisztina (tanító alapszak), Gáspár Csilla (szociális munka alapszak), Huth Anita (szociális és ifjúsági munka felsőoktatási szakképzési szak), Juhász Bence (kommunikáció és média – moderátor felsőoktatási szakképzési szak).

Könyvjutalomban részesült a Rózsa Borka Alapítvány részéről, az Alapítvány által végzős óvodapedagógusok számára kiírt tanulmányi versenyre beküldött kiemelkedő pályamunkája elismeréseként Gombos Renáta (óvodapedagógus alapszak). Jutalomban részesült a PTE KPVK Kollégiumi Bizottsága részéről Boda Réka (tanító alapszak).

A Kar vezetése és kollektívája hagyományosan a diplomaátadó ünnepségen köszönti a tanév során tudományos, szakmai elismerésben részesült oktatókat, munkatársakat. A szekszárdi kampusz oktatói közül az egyetemi szabályzatban előírt nyilvános eljárás lefolytatása után habilitált doktori címet vehetett át a neveléstudományok területén dr. Kurucz Rózsa oktatási dékánhelyettes, főiskolai tanár és dr. Bús Imre tanszékvezető főiskolai tanár.

Ugyancsak a hagyományok szerint a diplomaátadó ünnepségen köszöntötték a Karon 50, 60, 65, 70 és 75 éve végzett pedagógusokat. Az idén kilencen vehettek át díszoklevelet. Közülük hárman 50 éve, hatan pedig 60 éve végeztek.

A diplomaosztó ünnepség előtt tartott sajtótájékoztatón jelentette be az egyetem vezetése, hogy a  Modern Városok Programban 700 millió forintból fejlesztik a PTE KPVK-t Szekszárdon.

Fejlesztő Megye
Törvényi változások Területfejlesztés Vidékfejlesztés Koordinációs és szakmai kapcsolatrendszer Partnerségi terv Projektlista Itthon Tolnában ÁROP pályázat ITP Rendezési tervek
Választás
Választási szervek Választási ügyintézés 2024. évi általános választások Korábbi választások
Értékeink
Tolna megye értékei Tolna Vármegyei Értéktár Bizottság Védett természeti értékeink Védett műemlékeink Kincses Tolna Megye Applikáció Gasztromegye receptkönyv
Közgyűlés
Köszöntő Tisztségviselők Képviselők Bizottságok Hatályos rendeletek Döntések Ülések A Tolna Vármegye Önkormányzata Közgyűlésének szervezeti struktúrája Elnöki beszédek
Hivatal
Feladat- és hatásköre A Tolna Vármegyei Önkormányzati Hivatal alaptevékenységének kormányzati funkció szerinti megjelölése: A Tolna Vármegyei Önkormányzati Hivatal vezetői Köztisztviselők Szervezeti egységek Szervezeti és Mûködési szabályzat Állásajánlatok Kiadványok Tolna Megyei Klímairoda
Partnereink
Nemzetközi kapcsolatok Nemzetközi szervezetek Europe Direct Megyei Önkormányzatok Országos Szövetsége Tolna Vármegyei Nemzetiségi Önkormányzatok Tolna Megyei Bűnmegelőzési Tanács TMFÜ Nonprofit Kft. Tolnáért Nonprofit Közhasznú Kft.
Közérdekű adatok
Közzétételi lista Közbeszerzések ÁSZ jelentések Éves összefoglaló jelentések Letölthető nyomtatványok Archívum Közérdekű adatok igénylése Szerződések Bírósági ülnökválasztás