TOLNA VÁRMEGYE hivatalos lapja
Itthon Tolnában!
2024. március 28.,
Gedeon
BEMUTATKOZÁS FEJLESZTŐ MEGYE ÉRTÉKEINK VÁLASZTÁS
PÁLYÁZATOK KÖZGYŰLÉS HIVATAL PARTNEREINK KÖZÉRDEKŰ ADATOK

Pályázatok

Elnöki köszöntő

Hírek

Településeink

Galériák

Eseménynaptár:

A megyelobogó alatt, 109-en 2020.09.02


Fehérvári Tamás, a megyei közgyűlés elnökének nyitóbeszédével vette kezdetét az idei Megyenap, a dombóvári Tinódi Ház színháztermében. Az elnökön kívül Potápi Árpád János nemzetpolitikáért felelős államtitkár, valamint Pintér Szilárd polgármester osztotta meg ünnepi gondolatait – utóbbi pohárköszöntő keretében. Süli János miniszter a kitüntetettek nevében fogalmazott meg köszönőbeszédet a szeptember elsejei, hagyományos ünnepi közgyűlésen. Összesen tizenegyen vehettek át megyei kitüntető díjat, közülük ketten a német, egy fő pedig a cigány nemzetiségi önkormányzattól.

DSC_3495

Fehérvári Tamás a megyezászló, mint közös identitáselem hordózójának nevezte a megyei önkormányzatot. E lobogó alatt gyülekezik az a 109 település, amelyeknek gyarapításán túl, az identitástudatát is erősíteni kívánja a megye – hangsúlyozta az elnök.

DSC_3341

Potápi Árpád János beszédének középpontjába a kormány és a megye jó együttműködését, a térség gyarapításának szándékát, és az eddig elért eredményeket helyezte. A 2020-as megyenap üzeneteként fogalmazta meg, hogy együtt küzdjünk a céljainkért.

DSC_3357

***

A 2020-AS ÉV MEGYEI KITÜNTETŐ DÍJASAI:

DSC_3377

Mihalovics Zsolt – Tolna Megyei Cigányságért Nívódíj

A roma közösség érdekében végzett, kimagasló pedagógusi és népzenészi munkája, a térség cigány közösségeinek elhívatott támogatása, a roma fiatalok boldogulása érdekében tett erőfeszítései elismeréseként.

Tolna Megyei Németségért Nívódíj:

DSC_3385

Hucker Mónika

A Tolna megyei – ezen belül is Kakasd település – magyarországi német nemzetisége kulturális örökségének ápolásáért, érdekképviseletért, partnertelepülési kapcsolatok létrehozásáért.

DSC_3391

Koleszár Ferencné

A Tolna megyei – ezen belül is Tolna-Mözs – német nemzetiségi ének-zenei hagyományainak és kulturális örökségének ápolásáért, valamint Tolna Város és környéke németségének több évtizeden keresztüli érdekképviseletéért.

DSC_3394

TOLNA MEGYE KÖZBIZTONSÁGÁÉRT DÍJ: DR. PILISI GÁBOR

Több évtizeden keresztül végzett rendőr szakmai munkája, magas színvonalú felkészültsége, vezetői tapasztalata és Tolna megye biztonságát szolgáló, a Szekszárdi Rendőrkapitányság vezetőjeként végzett kiemelkedő tevékenysége elismeréséül.

TOLNA MEGYE KÖZSZOLGÁLATÁÉRT DÍJ:

DSC_3403

RAUTH ISTVÁN

Több mint két évtizedes mentőszolgálatnál végzett lelkiismeretes munkájáért, innovatív megoldásokra törekvő, példaértékű tevékenységéért, mind a Paksi Mentőállomáson, mind a civil életben tanúsított közösséget összekovácsoló jelleméért.

DSC_3407

BALÁZSNÉ DEÁK ERZSÉBET

Lelkiismeretes, precíz és alázatos köztisztviselői szolgálata, kiemelkedő, a köz érdekében végzett humánus szakmai munkája, példaértékű, több évtizedes hivatali életútja elismeréséül.

DSC_3413

SIPOS MÁRTON-DÍJ: TARR IMRE

Az atlétika területén végzett utánpótlás nevelő tevékenysége, Dombóvár és térségében élő fiatalok sportra való, elkötelezett ösztönzése, s a hazai illetve nemzetközi sikerek elérésében vállalt, kitartó munkája elismeréséül.

DSC_3424

BABITS MIHÁLY-DÍJ: ORBÁN GYÖRGY

Szekszárd város és Tolna megye kulturális, művészeti életében évtizedek óta játszott kiemelkedő szerepe, a megye szellemi hagyatékainak őrzésében és a fiatal korosztály kulturális kötödésének megteremtésében való elkötelezettsége, az irodalmi életben előadóművészként és szervezőként való folyamatos és kiemelkedő jelenlétének elismeréséül részesült Babits Mihály díjban Orbán György.

DSC_3433

BESZÉDES JÓZSEF-DÍJ: HILCZ ÁDÁM

Három évtizedes sikeres vállalkozói tevékenysége, a megye gazdasági életében való eredményes jelenléte, felfelé ívelő és becsülettel végzett, példaértékű munkája elismeréséül.

DSC_3445

BEZERÉDJ ISTVÁN-DÍJ: DR. SIMON MÁRIA

Bezerédj István-díjat érdemelt ki a Bonyhádi térségben élő gyermekek egészségmegőrzésében vállalt missziójáért, az egészségügyi alapellátásban és ügyeleti rendszerben végzett munkájáért, generációk sorának egészségét javító, és a járványhelyzetben vállalt, elkötelezett szolgálatának elismeréséül.

DSC_3458

TOLNA MEGYÉÉRT DÍJ: SÜLI JÁNOS

Az ország egyik legjelentősebb fejlesztésében, a Paksi Atomerőmű bővítésében való kiemelkedő szerepéért, megyegyarapító honatyai tevékenységéért, életútját végigkövető rendkívüli társadalmi szerepvállalásáért, a helyi és térségi közösségek javáért végzett kimagasló érdekképviseleti tevékenységéért.

Fejlesztő Megye
Törvényi változások Területfejlesztés Vidékfejlesztés Koordinációs és szakmai kapcsolatrendszer Partnerségi terv Projektlista Itthon Tolnában ÁROP pályázat ITP Rendezési tervek
Választás
Választási szervek Választási ügyintézés 2024. évi általános választások Korábbi választások
Értékeink
Tolna megye értékei Tolna Vármegyei Értéktár Bizottság Védett természeti értékeink Védett műemlékeink Kincses Tolna Megye Applikáció Gasztromegye receptkönyv
Közgyűlés
Köszöntő Tisztségviselők Képviselők Bizottságok Hatályos rendeletek Döntések Ülések A Tolna Vármegye Önkormányzata Közgyűlésének szervezeti struktúrája Elnöki beszédek
Hivatal
Feladat- és hatásköre A Tolna Vármegyei Önkormányzati Hivatal alaptevékenységének kormányzati funkció szerinti megjelölése: A Tolna Vármegyei Önkormányzati Hivatal vezetői Köztisztviselők Szervezeti egységek Szervezeti és Mûködési szabályzat Állásajánlatok Kiadványok Tolna Megyei Klímairoda
Partnereink
Nemzetközi kapcsolatok Nemzetközi szervezetek Europe Direct Megyei Önkormányzatok Országos Szövetsége Tolna Vármegyei Nemzetiségi Önkormányzatok Tolna Megyei Bűnmegelőzési Tanács TMFÜ Nonprofit Kft. Tolnáért Nonprofit Közhasznú Kft.
Közérdekű adatok
Közzétételi lista Közbeszerzések ÁSZ jelentések Éves összefoglaló jelentések Letölthető nyomtatványok Archívum Közérdekű adatok igénylése Szerződések Bírósági ülnökválasztás