TOLNA VÁRMEGYE hivatalos lapja
Itthon Tolnában!
2024. április 19.,
Emma
BEMUTATKOZÁS FEJLESZTŐ MEGYE ÉRTÉKEINK VÁLASZTÁS
PÁLYÁZATOK KÖZGYŰLÉS HIVATAL PARTNEREINK KÖZÉRDEKŰ ADATOK

Pályázatok

Elnöki köszöntő

Hírek

Településeink

Galériák

Eseménynaptár:

A megye is egyfajta kilátó 2015.10.09


Felavatták Lengyel-Annafürdőn a Sasfészek-kilátót, amelyhez lombkorona ösvény és erdei játszótér is épült. Gőbölös Péter, a Gyulaj Zrt. vezérigazgatója szerint az új építmény sok örömöt fog nyújtani a gyermekeknek, hiszen a három szintes kilátóra vezető 30 méteres ösvény segít megismerni az erdő szintezettségét, és a lombkorona élővilágát. A Tolna Megyei Közgyűlés elnöke, Fehérvári Tamás köszöntőbeszédet mondott az ünnepélyes átadáson.

_DSC4957

Az elnök szerint Annafürdő egyszerre számít a helyiek büszkeségének és a megye kincsének. A kirándulóhely a természet és a történelem tökéletes metszéspontja, hiszen az Apponyi család építette tovább az itt lelhető értékeket, előbb a család, aztán a közösség javára.

Fehérvári Tamás örömét fejezte ki, hogy Annafürdő tovább gyarapodik, amelyet a különleges kilátó átadása is bizonyít. A megye is egyfajta kilátó; nem szó szerint, mégis felülről szemléljük Tolna megye jövőjének potenciális szereplőit: településeinket és közösségeinket. Igyekszünk a vidék előtt álló lehetőségeket oly módon alakítani, hogy valamennyi itt élő ember úgy érezze: szereti az otthonát, látja a jövőjét – fogalmazott az elnök.

A megyei közgyűlés elnöke a környezeti értékek megbecsülésének, épségben történő továbbörökítésüknek fontosságát hangsúlyozta. Mint elmondta: abban a korban élünk, amelyben már kulcsfontosságú a felismerés, hogy felelősséggel tartozunk. Nem helyes, ha gyermekeink figyelmét kizárólag az okos eszközök és a virtuális világ kötik le. Szerencsére még mindig akadnak, akik fel akarnak mászni a fára, és a természetben akarják tölteni az idejüket – zárta gondolatait.

_DSC5006
Fejlesztő Megye
Törvényi változások Területfejlesztés Vidékfejlesztés Koordinációs és szakmai kapcsolatrendszer Partnerségi terv Projektlista Itthon Tolnában ÁROP pályázat ITP Rendezési tervek
Választás
Választási szervek Választási ügyintézés 2024. évi általános választások Korábbi választások
Értékeink
Tolna megye értékei Tolna Vármegyei Értéktár Bizottság Védett természeti értékeink Védett műemlékeink Kincses Tolna Megye Applikáció Gasztromegye receptkönyv
Közgyűlés
Köszöntő Tisztségviselők Képviselők Bizottságok Hatályos rendeletek Döntések Ülések A Tolna Vármegye Önkormányzata Közgyűlésének szervezeti struktúrája Elnöki beszédek
Hivatal
Feladat- és hatásköre A Tolna Vármegyei Önkormányzati Hivatal alaptevékenységének kormányzati funkció szerinti megjelölése: A Tolna Vármegyei Önkormányzati Hivatal vezetői Köztisztviselők Szervezeti egységek Szervezeti és Mûködési szabályzat Állásajánlatok Kiadványok Tolna Megyei Klímairoda
Partnereink
Nemzetközi kapcsolatok Nemzetközi szervezetek Europe Direct Megyei Önkormányzatok Országos Szövetsége Tolna Vármegyei Nemzetiségi Önkormányzatok Tolna Megyei Bűnmegelőzési Tanács TMFÜ Nonprofit Kft. Tolnáért Nonprofit Közhasznú Kft.
Közérdekű adatok
Közzétételi lista Közbeszerzések ÁSZ jelentések Éves összefoglaló jelentések Letölthető nyomtatványok Archívum Közérdekű adatok igénylése Szerződések Bírósági ülnökválasztás