TOLNA VÁRMEGYE hivatalos lapja
Itthon Tolnában!
2024. március 29.,
Auguszta
BEMUTATKOZÁS FEJLESZTŐ MEGYE ÉRTÉKEINK VÁLASZTÁS
PÁLYÁZATOK KÖZGYŰLÉS HIVATAL PARTNEREINK KÖZÉRDEKŰ ADATOK

Pályázatok

Elnöki köszöntő

Hírek

Településeink

Galériák

Eseménynaptár:

A jó ügy szolgálata elismerést érdemel 2015.02.03


„Az Év Tolna Megyei Civil Szervezete” és a „Bazsonyi Arany Mecénás – díj” elismerő címek idén is hagyományosan február elején, a Civilek Napja alkalmából kerültek átadásra. Fehérvári Tamás, a Tolna Megyei Közgyűlés elnöke és Potápi Árpád János nemzetpolitikáért felelős államtitkár fejezte ki elismerését a megyei civil szféra képviselőinek, a szekszárdi Vármegyeházán megrendezett ünnepélyes díjátadó eseményen. A Tolna Megyei Önkormányzat immár 9. alkalommal ismerte el a megyei civilek áldozatos tevékenységét, valamint az őket támogató mecénásokat. A díjat minden évben pályázat útján nyerheti el az arra legérdemesebb szervezet.

A jó ügy szolgálata elismerést érdemel

A Közgyűlés elnöke köszöntötte a pályázatban résztvevő civileket és kijelentette, hogy a civil szféra és a közigazgatás közös nevezője: a közösség gyarapításának szándéka. Mint elmondta, a civilek missziójának bemutatása nagyon fontos, ezért a megyei önkormányzat a megye polgári szerveződéseire kívánja irányítani a figyelmet. Jelen rendezvény is éppen ezt a célt szolgálja – tette hozzá.

Fehérvári Tamás hangsúlyozta, hogy nem csupán a díjazottak, hanem valamennyi civil szervezet elismerést érdemel, hiszen a pályázatok egyértelműen jelzik, hogy a szervezetek valóban hisznek az általuk képviselt jó ügyben. Az elnök szerint „a jó ügy olyan, mint a családban a szeretet: képes összekötni az embereket, hogy a felmerülő problémákat egységben, egymást kiegészítve oldják meg.”

Várhatóan az év második felében elérhető uniós források is segíthetik a megyei civil szektor tevékenységét, így jellemzően a helyi szintű társadalmi együttműködés,- párbeszéd,- és identitás erősítését – jelentette ki Fehérvári Tamás.

Potápi Árpád János államtitkár a civil szervezetek munkájának fontosságára és szükségességére hívta fel a figyelmet. Köszönetet mondott a polgári közösségek áldozatos munkájáért, akik számos olyan feladatot végeznek, melyek a kormányzati és önkormányzati szervek tevékenységén kívül esnek. Az államtitkár a magyar nemzet fontos alkotóelemeinek nevezte a civil szervezeteket, amelyek példás módon járulnak hozzá a közösségek építéséhez, a települések gyarapításához.

A pályázatokat elbíráló bizottság elnöke, Dr. Say István értékelte a beérkezett pályázatokat, s ezt követően került sor a díjak átadására.

„Az Év Tolna Megyei Civil Szervezete” elismerő cím különdíjasai:

- SZŐLŐ-SZEM MOZGALOM CIVIL BŰNMEGELŐZÉSI EGYESÜLET

- PRESIDIUM KÖZHASZNÚ EGYESÜLET

„Az Év Tolna Megyei Civil Szervezete”:

- CSIKÓSTŐTTŐSI FALUSZÉPÍTŐ ÉS HORGÁSZ EGYESÜLET

„Bazsonyi Arany Mecénás – díj”:

- MÉSZÁROS PÁL – MÉSZÁROS BORHÁZ ÉS PINCE

Fejlesztő Megye
Törvényi változások Területfejlesztés Vidékfejlesztés Koordinációs és szakmai kapcsolatrendszer Partnerségi terv Projektlista Itthon Tolnában ÁROP pályázat ITP Rendezési tervek
Választás
Választási szervek Választási ügyintézés 2024. évi általános választások Korábbi választások
Értékeink
Tolna megye értékei Tolna Vármegyei Értéktár Bizottság Védett természeti értékeink Védett műemlékeink Kincses Tolna Megye Applikáció Gasztromegye receptkönyv
Közgyűlés
Köszöntő Tisztségviselők Képviselők Bizottságok Hatályos rendeletek Döntések Ülések A Tolna Vármegye Önkormányzata Közgyűlésének szervezeti struktúrája Elnöki beszédek
Hivatal
Feladat- és hatásköre A Tolna Vármegyei Önkormányzati Hivatal alaptevékenységének kormányzati funkció szerinti megjelölése: A Tolna Vármegyei Önkormányzati Hivatal vezetői Köztisztviselők Szervezeti egységek Szervezeti és Mûködési szabályzat Állásajánlatok Kiadványok Tolna Megyei Klímairoda
Partnereink
Nemzetközi kapcsolatok Nemzetközi szervezetek Europe Direct Megyei Önkormányzatok Országos Szövetsége Tolna Vármegyei Nemzetiségi Önkormányzatok Tolna Megyei Bűnmegelőzési Tanács TMFÜ Nonprofit Kft. Tolnáért Nonprofit Közhasznú Kft.
Közérdekű adatok
Közzétételi lista Közbeszerzések ÁSZ jelentések Éves összefoglaló jelentések Letölthető nyomtatványok Archívum Közérdekű adatok igénylése Szerződések Bírósági ülnökválasztás