TOLNA VÁRMEGYE hivatalos lapja
Itthon Tolnában!
2024. április 20.,
Konrád, Tivadar
BEMUTATKOZÁS FEJLESZTŐ MEGYE ÉRTÉKEINK VÁLASZTÁS
PÁLYÁZATOK KÖZGYŰLÉS HIVATAL PARTNEREINK KÖZÉRDEKŰ ADATOK

Pályázatok

Elnöki köszöntő

Hírek

Településeink

Galériák

Eseménynaptár:

Zsong a megye 2010.06.21


Igazi nyári fesztivállázban ég a megye. Hétvégenként több település is várja az érdeklődőket programokkal. Legutóbb többek között Nagyszékelyben, Váralján, vagy éppen Tolna-Mözsön kapcsolódhattak ki a résztvevők.

Nagyszékelyben és Tolna-Mözsön (felvételeinken) Falunapot rendeztek. Az előbbi településen a népi hagyományok, míg az utóbbin többek között különböző versenyek várták az érdeklődőket. Volt főző- és borverseny, a településrész futballistái is összemérhették tudásukat. Délután, Nagyszékelyhez hasonlóan, itt is a hagyományoké volt a főszerep: a helyi közösségek adtak műsort. A rendezvényen Szabó Imre, alpolgármester és dr. Puskás Imre, országgyűlési képviselő, a Tolna Megyei Önkormányzat Közgyűlésének elnöke köszöntötte a megjelenteket, aki a váraljai, hagyományos Kuglóffesztiválra is kilátogatott. A helyi kuglófot idén is a parkerdőben gyúrták és sütötték az asszonyok. Szombaton délután itt is a hagyományokra helyezték a hangsúlyt a környékbeli hagyományőrzők közreműködésével.
ótós-wessely
Fejlesztő Megye
Törvényi változások Területfejlesztés Vidékfejlesztés Koordinációs és szakmai kapcsolatrendszer Partnerségi terv Projektlista Itthon Tolnában ÁROP pályázat ITP Rendezési tervek
Választás
Választási szervek Választási ügyintézés 2024. évi általános választások Korábbi választások
Értékeink
Tolna megye értékei Tolna Vármegyei Értéktár Bizottság Védett természeti értékeink Védett műemlékeink Kincses Tolna Megye Applikáció Gasztromegye receptkönyv
Közgyűlés
Köszöntő Tisztségviselők Képviselők Bizottságok Hatályos rendeletek Döntések Ülések A Tolna Vármegye Önkormányzata Közgyűlésének szervezeti struktúrája Elnöki beszédek
Hivatal
Feladat- és hatásköre A Tolna Vármegyei Önkormányzati Hivatal alaptevékenységének kormányzati funkció szerinti megjelölése: A Tolna Vármegyei Önkormányzati Hivatal vezetői Köztisztviselők Szervezeti egységek Szervezeti és Mûködési szabályzat Állásajánlatok Kiadványok Tolna Megyei Klímairoda
Partnereink
Nemzetközi kapcsolatok Nemzetközi szervezetek Europe Direct Megyei Önkormányzatok Országos Szövetsége Tolna Vármegyei Nemzetiségi Önkormányzatok Tolna Megyei Bűnmegelőzési Tanács TMFÜ Nonprofit Kft. Tolnáért Nonprofit Közhasznú Kft.
Közérdekű adatok
Közzétételi lista Közbeszerzések ÁSZ jelentések Éves összefoglaló jelentések Letölthető nyomtatványok Archívum Közérdekű adatok igénylése Szerződések Bírósági ülnökválasztás