TOLNA VÁRMEGYE hivatalos lapja
Itthon Tolnában!
2024. március 28.,
Gedeon
BEMUTATKOZÁS FEJLESZTŐ MEGYE ÉRTÉKEINK VÁLASZTÁS
PÁLYÁZATOK KÖZGYŰLÉS HIVATAL PARTNEREINK KÖZÉRDEKŰ ADATOK

Pályázatok

Elnöki köszöntő

Hírek

Településeink

Galériák

Eseménynaptár:

Tevékeny megbánás és összefogás 2016.04.13


A Tolna Megyei Bűnmegelőzési Tanács utóbbi két fórumán a mediáció és a megyeszékhelyek biztonsága kerültek a középpontba. A mediációs, vagy „közvetítői eljárás” egyfajta szemléletváltást tükröz, amelynek eredményeiről az Igazságügyi Hivatal mediátora, Dr. Magyar Erika számolt be múlt hét csütörtökön. A közbiztonsági helyzet javulása a megyei önkormányzatnak is fontos – jelentette ki a Tanács keddi ülésén Fehérvári Tamás, aki az összefogás jegyében létrejött találkozón köszöntötte az országos és megyei résztvevőket.

Nagyvárosi Bűnmegelőzési Programot hirdetett az Országos Polgárőr Szövetség (OPSZ) együttműködve az Országos Rendőr-főkapitánysággal, valamint a Nemzeti Bűnmegelőzési Tanáccsal (NBT) és az Aegon Biztosítóval.

A program sikerének érdekében az OPSZ megyénként egymillió forinttal és szakmai anyagokkal segíti a nagyvárosi polgárőr egyesületeket a következő két évben.

Tolna megyében a program megvalósítását illetően a szekszárdi polgárőrök és a Szőlő-Szem Mozgalom érintett.

A megbeszélésen országos szervezetek vezetői, így az OPSZ elnöke, dr. Túrós András, az NBT elnöke, dr. Hatala József, míg a megyéből többek között dr. Soczó László rendőrfőkapitány és dr. Pilisi Gábor városi rendőrkapitány vettek részt.

Fejlesztő Megye
Törvényi változások Területfejlesztés Vidékfejlesztés Koordinációs és szakmai kapcsolatrendszer Partnerségi terv Projektlista Itthon Tolnában ÁROP pályázat ITP Rendezési tervek
Választás
Választási szervek Választási ügyintézés 2024. évi általános választások Korábbi választások
Értékeink
Tolna megye értékei Tolna Vármegyei Értéktár Bizottság Védett természeti értékeink Védett műemlékeink Kincses Tolna Megye Applikáció Gasztromegye receptkönyv
Közgyűlés
Köszöntő Tisztségviselők Képviselők Bizottságok Hatályos rendeletek Döntések Ülések A Tolna Vármegye Önkormányzata Közgyűlésének szervezeti struktúrája Elnöki beszédek
Hivatal
Feladat- és hatásköre A Tolna Vármegyei Önkormányzati Hivatal alaptevékenységének kormányzati funkció szerinti megjelölése: A Tolna Vármegyei Önkormányzati Hivatal vezetői Köztisztviselők Szervezeti egységek Szervezeti és Mûködési szabályzat Állásajánlatok Kiadványok Tolna Megyei Klímairoda
Partnereink
Nemzetközi kapcsolatok Nemzetközi szervezetek Europe Direct Megyei Önkormányzatok Országos Szövetsége Tolna Vármegyei Nemzetiségi Önkormányzatok Tolna Megyei Bűnmegelőzési Tanács TMFÜ Nonprofit Kft. Tolnáért Nonprofit Közhasznú Kft.
Közérdekű adatok
Közzétételi lista Közbeszerzések ÁSZ jelentések Éves összefoglaló jelentések Letölthető nyomtatványok Archívum Közérdekű adatok igénylése Szerződések Bírósági ülnökválasztás