TOLNA VÁRMEGYE hivatalos lapja
Itthon Tolnában!
2024. április 20.,
Konrád, Tivadar
BEMUTATKOZÁS FEJLESZTŐ MEGYE ÉRTÉKEINK VÁLASZTÁS
PÁLYÁZATOK KÖZGYŰLÉS HIVATAL PARTNEREINK KÖZÉRDEKŰ ADATOK

Pályázatok

Elnöki köszöntő

Hírek

Településeink

Galériák

Eseménynaptár:

Száz éve szolgálnak a magyar védőnők 2015.06.25


A Magyar Védőnői Szolgálat 2015-ben ünnepli centenáriumi évét, melynek alkalmából konferenciát tartottak a szekszárdi Vármegyeházán. A zsúfolásig megtelt díszteremben Fehérvári Tamás is méltatta a védőnőket.

_DSC1738

A köszöntők sorát dr. Horváth Kálmán kormánymegbízott kezdte, aki, mint elmondta, örömmel vállalta a rendezvény fővédnöki tisztét. Gyönyörű, nemes és felelősségteljes munka a védőnői szakma, melynek értékeit óvni kell – hangsúlyozta a kormányhivatal vezetője.

_DSC1658

Fehérvári Tamás szerint 100 év tekintélyes időtartam, amely fémjelzi a védőnői szolgálat méltóságát és igazolja annak szükségességét, létjogosultságát. A közgyűlés elnöke büszkén emlékeztette a jelenlévőket, hogy a Magyar Védőnői Szolgálat az országos szintű értékek csúcsára került, azaz hungarikum lett. A védőnők áldozatos tevékenysége olyan egyedülálló kincs, ami képes korszakokat átívelve elősegíteni, hogy a fiatal generációk egy egészséges társadalommá cseperedjenek – jelentette ki az elnök.

A megyei önkormányzat vezetője a családok segítőit kiváló szakembereknek nevezte, akikre jó szívvel hallgatunk, hiszen ők mindvégig emberi hangon, empátiával és segítő szándékkal fordulnak az emberekhez. Hangsúlyozta, hogy a szolgálat a mai, modern világban hiánypótló munkát végez. Éppen ezért nélkülözhetetlenek is, hiszen figyelemmel kísérik az emberi élet kibontakozását, gondosan ügyelnek a törékeny cseppségekre és a családok harmóniájára – fűzte hozzá.

Beszédét Ottlik Géza soraival zárta – „Születésed pillanatától fogva, és mindvégig is, segítségre van szükséged. Segítségre, mégpedig az élethez. – s kérte a védőnőket, hogy továbbra is segítsék, neveljék a fiatal generációkat, Tolna megye egyészségéért és gyarapodásáért.

_DSC1694
Ács Rezső örömét fejezte ki, hogy az eseményen nagy számban képviselteti magát a szakma és a szövetség egyaránt, ami bizonyítja az ügy fontosságát. A megyeszékhely polgármestere rávilágított: a védőnőknek sokszor nehéz körülményekkel kell szembenézniük, ám ennek ellenére is helytállnak. A múlt század elején megalakult szolgálat az akkori korszak kihívásaira hatékony alternatíva volt, és az elmúlt száz év során mindvégig, folyamatosan megújulva válaszokat adott a felmerülő kihívásokra. Ács Rezső megköszönte a védőnők áldozatos munkáját és a város együttműködéséről, támogatásáról biztosította őket.
_DSC1698
A megyei tiszti főorvos, Dr. Németh Lídia végigtekintette a védőnői szolgálat elmúlt száz évének legfontosabb állomásait. Mint elmondta, a kezdetekben rendkívül fontos volt, hogy egyes orvosok felismerték a gyermekhalandóság problémáját és okait, továbbá nagy hangsúlyt fordítottak a megoldások kidolgozására. Akkoriban igen komoly méreteket öltött a csecsemők halála, melyet az idők során a folyamatos egészségfejlesztésnek köszönhetően sikerült orvosolni. Az 1900-as évek elején jellemző rossz közegészségügyi viszonyok cselekvésre késztették a szakmát és a döntéshozókat egyaránt, ennek eredményeként jött létre ’15-ben a Stefánia Szövetség – jelentette ki Dr. Németh Lídia.
A főorvos emlékeztetett, Tolna megyében először Pakson jelent meg a szövetség, a jelenlegi helyzet szerint pedig egy védőnő átlagosan 110 családot segít a megyében.
_DSC1716
A konferencián a szakma legnevesebb személyiségei tartottak előadásokat. A jelenlévők Kahlichné prof. Dr. Simon Márta prezentációját kísérhették figyelemmel a védőnői hivatás száz évéről, valamint Odor Andrea országos vezető védőnő és Borbás Krisztina előadását a személyközpontú védőnői gondozásról, illetve a védőnők érzelmi tartalékairól.
_DSC1737

*

Elismerések átadására is sor került az önkormányzatok vezetőinek közreműködésével, az alábbiak szerint:
Szekszárd:
Bánhidyné Fodor Adrienn, Broviacné Stallenberger Anita, Fenyvesiné Szűcs Zsuzsanna, Gárdiné Kőszegi Lenke, Horváthné Boris Andrea, Korsósné Koza Mária, Magyar Anna, Marsainé Baka Éva, Pilisiné Nagy Erzsébet, Sárosi Miklósné, Stéhli Edina, Vajdáné Kerekes Zsuzsanna, Wildanger Viktória, Balogh Beáta, Csécsi Katalin, Csipai Lászlóné, Holczer Dóra, Makovinyi Bálintné, Lengyel Szilvia – GYES, Tüdő Mariann
Dunaföldvár:
Pribék Zoltánné nyugalmazott területi védőnő
Bölcske:
Csekő Istvánné területi védőnő
Paks:
Tóth Sándorné - Paks város nyugalmazott területi védőnője
Pámer Ágnes területi védőnő
Kölesd:
Diófásiné Kajdi Valéria területi védőnő
Tolnanémedi:
Izsák Istvánné nyugalmazott területi védőnő
Tamási:
Hermán Istvánné nyugalmazott iskola védőnő
Magyarkeszi:
Fojtekné Balogh Ildikó területi védőnőt
Fejlesztő Megye
Törvényi változások Területfejlesztés Vidékfejlesztés Koordinációs és szakmai kapcsolatrendszer Partnerségi terv Projektlista Itthon Tolnában ÁROP pályázat ITP Rendezési tervek
Választás
Választási szervek Választási ügyintézés 2024. évi általános választások Korábbi választások
Értékeink
Tolna megye értékei Tolna Vármegyei Értéktár Bizottság Védett természeti értékeink Védett műemlékeink Kincses Tolna Megye Applikáció Gasztromegye receptkönyv
Közgyűlés
Köszöntő Tisztségviselők Képviselők Bizottságok Hatályos rendeletek Döntések Ülések A Tolna Vármegye Önkormányzata Közgyűlésének szervezeti struktúrája Elnöki beszédek
Hivatal
Feladat- és hatásköre A Tolna Vármegyei Önkormányzati Hivatal alaptevékenységének kormányzati funkció szerinti megjelölése: A Tolna Vármegyei Önkormányzati Hivatal vezetői Köztisztviselők Szervezeti egységek Szervezeti és Mûködési szabályzat Állásajánlatok Kiadványok Tolna Megyei Klímairoda
Partnereink
Nemzetközi kapcsolatok Nemzetközi szervezetek Europe Direct Megyei Önkormányzatok Országos Szövetsége Tolna Vármegyei Nemzetiségi Önkormányzatok Tolna Megyei Bűnmegelőzési Tanács TMFÜ Nonprofit Kft. Tolnáért Nonprofit Közhasznú Kft.
Közérdekű adatok
Közzétételi lista Közbeszerzések ÁSZ jelentések Éves összefoglaló jelentések Letölthető nyomtatványok Archívum Közérdekű adatok igénylése Szerződések Bírósági ülnökválasztás