TOLNA VÁRMEGYE hivatalos lapja
Itthon Tolnában!
2024. április 19.,
Emma
BEMUTATKOZÁS FEJLESZTŐ MEGYE ÉRTÉKEINK VÁLASZTÁS
PÁLYÁZATOK KÖZGYŰLÉS HIVATAL PARTNEREINK KÖZÉRDEKŰ ADATOK

Pályázatok

Elnöki köszöntő

Hírek

Településeink

Galériák

Eseménynaptár:

Rendhagyó ülése volt a Tolna Megyei Bűnmegelőzési Tanácsnak 2017.11.12


Idén utolsó alkalommal egy rendhagyó fórumra hívta vendégeit a Tolna Megyei Bűnmegelőzési Tanács, ez alkalommal a Vármegyeháza dísztermébe, ahol a bűnmegelőzés a büntetés-végrehajtás és egy eltűnt maláj repülőgép kapcsán került terítékre.

Dr. Gábor Ferenc, a Tolna Megyei Közgyűlés főjegyzője köszöntőjében kiemelte, hogy a több éve működő tanács munkájában egyre többen vesznek részt, ezért időnként sort kell keríteni olyan alkalmakra, ahol egy szélesebb kör is meghallgathatja az aktuális jelenségekről szóló előadásokat, elmondhatják véleményüket. Ez az első alkalom volt, de a megyei főjegyző megerősítette, hogy a megyei önkormányzat támogatja és a jövőben is teret ad a hasonló események megtartására.

_DSC6701

Szabó Csaba megyei rendőr-főkapitány is köszöntötte a megjelenteteket és kiemelte a közös gondolkodás és együttműködés fontosságát.

_DSC6714

Soczó László bv. ezredes, a Tolna Megyei Büntetés-végrehajtási Intézet parancsnoka a büntetés-végrehajtás helyéről és szerepéről számolt be a bűnmegelőzés rendszerében. Bemutatta a szekszárdi intézmény működését, a fogvatartottak mindennapjait és sajátos humorral fűszerezett előadásában a bűnmegelőzés jelentőségéről beszélt, mely különösen a fiatalkorúak esetében rendkívül fontos. A szekszárdi intézetben számos programmal segítik a fogvatartottak reintegrációját: képzések, oktatás, munkáltatás, pártfogói munka és a kapcsolattartás segítése. A bűnmegelőzés közös érték, közös érdek és közös feladat – hangsúlyozta az előadó.

_DSC6728

Dr. Fenyvesi Csaba, a PTE ÁJK Büntető és Polgári Eljárásjogi Tanszék egyetemi docense a kriminalisztika elméletét és gyakorlatát mutatta be impulzív előadásában a maláj repülőgép 2014-es rejtélyes eltűnésének elemzésével. Az előadó, aki egyébként négyszáznál is több alkalommal utazott repülőgépen, hatásosan ismertette azon tényeket és módszereket, amelyeket a kriminalisztika a felderítés során alkalmaz, kiemelve annak fontosságát, hogy a digitális nyomok is hozzájárulnak az esetek felderítéséhez. A maláj gép esetében a negatív nyomok, azaz a nyomok hiánya is igen lényeges, mert a természeti csapás és műszaki hiba kizárható, valószínűsíthető a kapitány szándékos gépeltérítése, vagyis a bűntény. Az előadó azonban megnyugtatott mindenkit, hogy a balesetek lényeges többsége háztartási jellegű, így nagyon kicsi a valószínűsége, hogy részeseivé válnánk egy gépeltérítésnek.

_DSC6742

Fejlesztő Megye
Törvényi változások Területfejlesztés Vidékfejlesztés Koordinációs és szakmai kapcsolatrendszer Partnerségi terv Projektlista Itthon Tolnában ÁROP pályázat ITP Rendezési tervek
Választás
Választási szervek Választási ügyintézés 2024. évi általános választások Korábbi választások
Értékeink
Tolna megye értékei Tolna Vármegyei Értéktár Bizottság Védett természeti értékeink Védett műemlékeink Kincses Tolna Megye Applikáció Gasztromegye receptkönyv
Közgyűlés
Köszöntő Tisztségviselők Képviselők Bizottságok Hatályos rendeletek Döntések Ülések A Tolna Vármegye Önkormányzata Közgyűlésének szervezeti struktúrája Elnöki beszédek
Hivatal
Feladat- és hatásköre A Tolna Vármegyei Önkormányzati Hivatal alaptevékenységének kormányzati funkció szerinti megjelölése: A Tolna Vármegyei Önkormányzati Hivatal vezetői Köztisztviselők Szervezeti egységek Szervezeti és Mûködési szabályzat Állásajánlatok Kiadványok Tolna Megyei Klímairoda
Partnereink
Nemzetközi kapcsolatok Nemzetközi szervezetek Europe Direct Megyei Önkormányzatok Országos Szövetsége Tolna Vármegyei Nemzetiségi Önkormányzatok Tolna Megyei Bűnmegelőzési Tanács TMFÜ Nonprofit Kft. Tolnáért Nonprofit Közhasznú Kft.
Közérdekű adatok
Közzétételi lista Közbeszerzések ÁSZ jelentések Éves összefoglaló jelentések Letölthető nyomtatványok Archívum Közérdekű adatok igénylése Szerződések Bírósági ülnökválasztás