TOLNA VÁRMEGYE hivatalos lapja
Itthon Tolnában!
2024. április 20.,
Konrád, Tivadar
BEMUTATKOZÁS FEJLESZTŐ MEGYE ÉRTÉKEINK VÁLASZTÁS
PÁLYÁZATOK KÖZGYŰLÉS HIVATAL PARTNEREINK KÖZÉRDEKŰ ADATOK

Pályázatok

Elnöki köszöntő

Hírek

Településeink

Galériák

Eseménynaptár:

Országos Honismereti Akadémia keretében fedezik fel Tolna megyét 2015.07.06


Hat napon keresztül ismerkednek Tolna megyével és a nemzetalkotó nemzetiségek történetével a XLIII. Országos Honismereti Akadémia résztvevői. Hétfőn a Babits Mihály Kulturális Központban került sor a program megnyitójára, amelyen a megyei közgyűlés elnöke, Fehérvári Tamás is beszédet mondott.

_DSC2012

Az esemény megrendezéséhez nyújtott támogatásáért Potápi Árpád nemzetpolitikáért felelős államtitkárnak, mint fővédnöknek, a megye és a megyeszékhely önkormányzatának, illetve minden további támogatónak köszönetet mondott Gesztesi Enikő főszervező, a Tolna Megyei Honismereti Egyesület elnöke. A megnyitó keretében beszámolt a szekszárdi egyesület tevékenységéről is.

A Honismereti Szövetség elnökének köszöntőjét követően Fehérvári Tamás üdvözölte az akadémia résztvevőit. Mint ahogy elhangzott, érdemes visszatekinteni, mely nemzetiségek szereztek tiszteletet a hazának, kik gyarapították e térséget, s mindeközben hogy alakult a sorsuk. Az elnök a 18-19. századi Tolna megye helyzetére utalva elmondta, hogy a török uralom okozta pusztulást az idetelepült nemzetiségek értékteremtő munkája váltotta fel, melyet a mai napig közös örökségként őrzünk. Ismertette, hogy a megyében milyen arányban élnek a különböző nemzetiségek, s aláhúzta: az életképes nemzetek jövőjét az egység és az összefogás jelenti.

_DSC1971

Ács Rezső, Szekszárd polgármestere örömét fejezte ki, hogy a város lehet e színvonalas rendezvény helyszíne. Az akadémia Szekszárdon utoljára 2006-ban került megrendezésre, ezt követően pedig számos fejlesztés történt, melyet a résztvevő vendégek figyelmébe ajánlott. Mint elmondta, a város fejlődéséért sokan fogtak össze, nekik köszönhető, hogy Szekszárd élhetővé és vonzóvá vált. Az itt élő nemzetiségek nem csupán a sokszínű kultúra, hanem a gazdaság szempontjából is fontosak, hiszen a nemzetiségek „anyaországgal” ápolt kapcsolatai hozzájárulnak a jó gazdasági mutatókhoz. A polgármester utalt arra is, hogy számos sikeres borász német gyökerekkel rendelkezik, ők pedig rendkívüli módon segítették elő a borvidék sikerességét.

A megnyitók után átadták a Szövetség kitüntetéseit, ezt követően pedig színvonalas előadások vették kezdetüket.

***

A XLIII. Országos Honismereti Akadémia témája: „Együtt ezer éve – Nemzetalkotó népek és nemzetiségek a Kárpát-medencében” – programja az alábbiak szerint alakul:

2015. július 6. (hétfő)

09:00 – 12:30

Programok a Babits Mihály Kulturális Központ Rendezvénytermében

(7100 Szekszárd, Szent István tér 10.)

– Az Akadémia ünnepélyes megnyitása:

• Gesztesi Enikő a Tolna Megyei Egyed Antal Honismereti Egyesület elnöke

• Debreczeni-Droppán Béla a Honismereti Szövetség elnöke

• Fehérvári Tamás a Tolna Megyei Önkormányzat Közgyűlésének elnöke

• Ács Rezső Szekszárd Megyei Jogú Város Önkormányzata polgármester

– A honismereti mozgalom kitüntetéseinek átadása.

– Szünet

– Előadás: Szögi László Etnikumok és felekezetek kapcsolata a történeti Magyarországon.

12:30 – 14:00 Ebéd

14:00 – 17:00

– A város közgyűjteményeinek, helytörténeti nevezetességeinek megtekintése szakmai vezetéssel.

– Faültetés

19:00 órától Vacsora, fogadás

Helyszín: Babits Mihály Kulturális Központ Rendezvényterme

(7100 Szekszárd, Szent István tér 10.)

2015. július 7. (kedd)

07:30 – 08:30 Reggeli

09:00 – 12:00

Előadások a Szekszárdi Garay János Gimnázium dísztermében.

(7100 Szekszárd, Szent István tér 7-9.)

– A nemzetiségek történeti, néprajzi vonatkozásai:

• Nagy Mariann: A magyarországi nemzetiségek a történelem tankönyvek és a történelemtanítá tükrében

(XVIII. – XXI. század).

• Halász Péter: A kisebbségek helyzete a Kárpát-medencében.

• Horváth Sándor: A magyarországi nemzetiségek néprajzi jellemzői.

• Márkusné Vörös Hajnalka: A nemzeti településtörténet forrásai, kutatási lehetőségei a levéltárakban.

12:00 – 12:10

– Az Akadémia kiállításának megnyitása.

12:10 – 14:10 Ebéd

14:00 – 18:00

– Előadások: A Magyarországon élő nemzetiségek a XX.–XXI. században.

• Manherz Károly: A német nemzetiségiek Magyarországon.

• Mukicsné Kozár Mária: A szlovének Magyarországon.

• Andó György: A szlovákok Magyarországon.

• Csobai Lászlóné: A románok Magyarországon.

• Konrad Sutarski: A lengyelek Magyarországon.

• Dujmov Milán: A szerbek Magyarországon.

18:00 – 19:00 Vacsora

19:00 – 20:00

– A Deutsche Bühne Ungarn Magyarországi Német Színház bemutató előadása.

Helyszín: Babits Mihály Kulturális Központ Rendezvényterme

(7100 Szekszárd, Szent István tér 10.)

2015. július 8. (szerda)

07:30 – 08:30 Reggeli

09:00 – 12:30

Előadások a Szekszárdi Garay János Gimnázium dísztermében.

(7100 Szekszárd, Szent István tér 7-9.)

– Nemzetiségek a régióban:

• Szőts Zoltán: Tolna megye nemzetiségi képe a XVIII. századi újratelepítésről a XX. század közepének kényszermigrációjáig.

• Elblinger Ferenc: Szakrális emlékek Tolna megyében.

• Szenyéri Zoltán: A németeket érintő megtorlás formái a Dél-Dunántúlon 1944-1948-ban.

• Kardos Ferenc: A cigányság a dunántúli régióban.

12:00 – 14:00 Ebéd

14:00 – 16:00

Szekcióülések a Szekszárdi Garay János Gimnázium termeiben.

(7100 Szekszárd, Szent István tér 7-9.)

– A szekcióülések témái:

1. szekció: Nemzetiségi oktatás – kulturális autonómia – kölcsönhatások.

Szekcióvezető: Humné Szentesi Katalin.

2. szekció: Nemzetiségi helytörténeti gyűjtemények, tájházak anyagai.

Szekcióvezető: Szabadi Mihály.

3. szekció: A nemzetiségek kapcsolata az anyaországgal.

Szekcióvezető: Halász Péter.

16:30 – 19:00

– Ismerkedés a szekszárdi borkultúrával.

Helyszín: Garay Élménypince (7100 Szekszárd, Garay tér. 19.)

19:00 – 20:00 Vacsora

20:00 órától

– Tolna megyei táncok. A bemutatót összeállította: Szabadi Mihály.

Helyszín: Szent László Szakképző Iskola TISZK Fiúkollégium étterme

(7100 Szekszárd, Augusz Imre u. 15.)

2015. július 9. (csütörtök)

Zártkörű program a meghívottak részére!

07:00 – 07:45 Reggeli

08:00 Indulás

– Tanulmányút Tolna megyében három útvonalon

1. Sárköz – Völgység

(Szekszárd – Őcsény – Decs – Báta – Bátaszék – Grábóc – Kakasd – Szekszárd)

2. Völgység – Dombóvár

(Szekszárd – Bonyhád – Závod – Gyulaj – Dombóvár – Szekszárd)

3. Duna mente – Paks

(Szekszárd – Bogyiszló – Györköny – Paks – Medina – Szekszárd)

19:00 Vacsora az útvonalak utolsó állomásán

(Kakasd, Dombóvár, Medina)

2015. július 10. (péntek)

07:30 – 08:30 Reggeli

09:00 11:30

A szekcióvezetők beszámolója a Szekszárdi Garay János Gimnázium dísztermében.

(7100 Szekszárd, Szent István tér 7-9.)

– Előadás: Fuzik János a Magyarországi nemzetiségek a nemzetiségi törvény tükrében.

– Az Akadémia munkájának összegzése, zárása.

Fejlesztő Megye
Törvényi változások Területfejlesztés Vidékfejlesztés Koordinációs és szakmai kapcsolatrendszer Partnerségi terv Projektlista Itthon Tolnában ÁROP pályázat ITP Rendezési tervek
Választás
Választási szervek Választási ügyintézés 2024. évi általános választások Korábbi választások
Értékeink
Tolna megye értékei Tolna Vármegyei Értéktár Bizottság Védett természeti értékeink Védett műemlékeink Kincses Tolna Megye Applikáció Gasztromegye receptkönyv
Közgyűlés
Köszöntő Tisztségviselők Képviselők Bizottságok Hatályos rendeletek Döntések Ülések A Tolna Vármegye Önkormányzata Közgyűlésének szervezeti struktúrája Elnöki beszédek
Hivatal
Feladat- és hatásköre A Tolna Vármegyei Önkormányzati Hivatal alaptevékenységének kormányzati funkció szerinti megjelölése: A Tolna Vármegyei Önkormányzati Hivatal vezetői Köztisztviselők Szervezeti egységek Szervezeti és Mûködési szabályzat Állásajánlatok Kiadványok Tolna Megyei Klímairoda
Partnereink
Nemzetközi kapcsolatok Nemzetközi szervezetek Europe Direct Megyei Önkormányzatok Országos Szövetsége Tolna Vármegyei Nemzetiségi Önkormányzatok Tolna Megyei Bűnmegelőzési Tanács TMFÜ Nonprofit Kft. Tolnáért Nonprofit Közhasznú Kft.
Közérdekű adatok
Közzétételi lista Közbeszerzések ÁSZ jelentések Éves összefoglaló jelentések Letölthető nyomtatványok Archívum Közérdekű adatok igénylése Szerződések Bírósági ülnökválasztás