TOLNA VÁRMEGYE hivatalos lapja
Itthon Tolnában!
2024. április 20.,
Konrád, Tivadar
BEMUTATKOZÁS FEJLESZTŐ MEGYE ÉRTÉKEINK VÁLASZTÁS
PÁLYÁZATOK KÖZGYŰLÉS HIVATAL PARTNEREINK KÖZÉRDEKŰ ADATOK

Pályázatok

Elnöki köszöntő

Hírek

Településeink

Galériák

Eseménynaptár:

Nemzeti trikolór szalagot vágtak a Sió-híd lábánál 2022.03.29


A Szekszárdi Kajak-Kenu Sportegyesület újonnan elkészült Turisztikai Központját adták át kedden. Az avató ünnepségen beszédet mondott többek között Horváth István országgyűlési képviselő és Fehérvári Tamás megyei közgyűlési elnök – a politikusok személyes emlékeiket is felidézték, és jókívánságaikat fejezték ki az egyesület vezetőinek.

DSC_2775

Megyei vezetők, az üzleti, illetve sportélet szereplői, valamint a 177 millió forintos beruházás megvalósításában közreműködők népes tábora gyűlt össze kedden délelőtt a kajak-kenu sportegyesület új létesítményénél. Jámbor Attila, az egyesület elnöke és felesége, Jámborné Inger Nikoletta kezdték a köszöntők sorát.

DSC_2788

Jámbor Attila a kezdetekre is visszaemlékezett, illetve arra, hogyan jutottak el idáig. Mint azt elmondta: tizenkét éve indult útjára a Szekszárdi Kajak-Kenu Sportegyesület. Összesen 16 gyermekkel, egy tucatnyi hajóval és egy rossz konténerrel kezdtek bele. Szerencséjükre hamar támogatókra leltek – mind a helyi vezetésben, mind az üzleti szféra szereplőiben – és persze a Magyar Kajak-Kenu Szövetség is melléjük állt. Lelkesedésük, kemény munkájuk által képesek voltak meghonosítani egy új sportágat a megyeszékhelyen.  Mindezt pedig folyamatos gyarapodás, és természetesen sportsikerek kísérték végig. A szekszárdi kajak-kenu sport eredményességét bizonyítja az is, hogy a megalakulás után öt évvel már szerepeltek a győri világbajnokságon.

DSC_2749

Ami az új komplexum ötletét illeti – Jámbor Attila Fehérvári Tamással való első találkozását idézte fel. Az elnök kezdetben csak kisebb összegű támogatással segítette az egyesület – főként sportszer beszerzésére irányuló – célkitűzéseit. A megye nagy volumenű fejlesztése, a Sió-projekt viszont lehetőséget kínált arra, hogy komolyabb álmokat is megvalósítsanak. Mindezért nem csak az elnöknek, hanem valamennyi projektben közreműködő szakembernek köszönetet mondott Jámbor Attila. Hiszen mint fogalmazott: a Központ egy sarokkő immár az egyesület életében.

DSC_2771

Az sportegyesület nem szenved hiányt a jövő terveit illetően sem. Túrákat terveznek nagy létszámú csoportoknak, amit az Ozorától az árvízkapuig húzódó Sió szakaszon képzelnek el. Az infrastruktúra is adott lesz hozzá tizenegy kiszállóval, valamint az év második felében beszerzendő eszközök révén.

DSC_2823

Régóta vártam ezt a pillanatot – vágott bele ünnepi beszédébe Fehérvári Tamás.

DSC_2794

Az elnök szerint az emberek hamarosan egyre több időt tölthetnek el szabadidős programokkal. Fontos, hogy ezek az egészség megőrzéséhez is hozzájáruljanak – szögezte le. A gyermekek manapság olyan elfoglaltságot választanak maguknak, ami nem segíti ezt a törekvést, ezért olyan alternatívát kell nekik kínálni, ami egyszerre szórakoztató, nevelő célzatú és egészségfejlesztő is. A sport ilyen – tette hozzá az elnök. A beruházás éppen ezért is állt közel a megyei vezetés jövőt illető terveihez, a TOP-os projektcélokhoz, és Fehérvári Tamás szívéhez egyaránt – derült ki az elnök szavaiból, aki az önkormányzat további partnerségéről biztosította az egyesületet.

DSC_2828

A megyeszékhely önkormányzatát Gyurkovics János alpolgármester képviselte az átadó ünnepségen. Beszédében arra a szomorú jelenségre hívta fel a figyelmet, hogy egyre távolabb sodródunk eredeti környezetünktől, a természettől. Szűkülnek az érintetlen terek, ahová még nem tört be az iparosítás. Éppen ezért áldásos az olyan hely, ahol még semmilyen külső hatás nem deformálta el a természetet. Szerencsére Tolna megye és a Sió part is többnyire ilyen hely. A Sió projekt pedig pont azt a célt szolgálja, hogy közelebb legyünk a természethez.

DSC_2834

Schmidt Gábor, a Magyar Kajak-Kenu Szövetség elnöke is ellátogatott Szekszárdra, ahol örömmel konstatálta, hogy a kajak-kenu sport ismét gyarapodott. Mintegy tíz éve szilárdult meg az elképzelés, miszerint a sport, az aktív turizmus és a szabadidősport jól kiegészítik és erősítik egymást. Ennek tükrében a szekszárdi Turisztikai Központ egy mintaprojektnek számít. Elismerően szólt Jámbor Attila és felesége, Nikoletta céltudatosságáról, akaraterejéről, amelyekkel a koncepciók meg is valósíthatóak. Ez a sikerük záloga, s valamelyest ez is hozzájárul ahhoz az össznemzeti sikerhez, hogy hazánk immár a világ legeredményesebb országa a kajak-kenu sportágban.

DSC_2838

Horváth István országgyűlési képviselő zárta a beszédek sorát. A honatya is visszaemlékezett a kezdetekre, amikor még Szekszárd polgármestereként fogadta Jámbor Attilát a kajak-kenu egyesület megalakításának ötletével. Horváth István úgy fogalmazott: Attiláék voltak a szikra, ami lángra lobbantotta a szekszárdi kajak-kenu életet. Azért is támogatta – a szerinte zseniális – kezdeményezést, mert véleménye szerint az utókornak is értéket teremtett az egyesület.

DSC_2843

– Úgy tűnhet, hogy ma egy beruházást adunk át, de ennél sokkal többről van szó – ez egy élettér a sportolóknak, sportbarátoknak – vélekedett a honatya. Büszkeséggel beszélt arról is, hogy a Szekszárdi Kajak-Kenu Sportegyesület a mintegy kétszáz magyar kajakos egyesület közül az első tizenötben szerepel.

DSC_2752

Horváth István szót ejtett a vizek – mint a vízisportok alapját jelentő közeg – megóvásáért, megőrzéséért tett erőfeszítéseiről, valamint arról a tervéről, hogy megyeszerte hálózatosítják a vízparti helyeket (Fadd-Dombori, Tolna, Szekszárd stb.), egyetemben a kerékpárutakkal, így teremtve meg az aktív turizmus feltételeit, mely által Tolna valódi vízhatalommá válhat. Ez persze a helyi gazdaság fellendülését, munkahelyeket teremtését is magával hozhatja – tette hozzá.

DSC_2869
Fejlesztő Megye
Törvényi változások Területfejlesztés Vidékfejlesztés Koordinációs és szakmai kapcsolatrendszer Partnerségi terv Projektlista Itthon Tolnában ÁROP pályázat ITP Rendezési tervek
Választás
Választási szervek Választási ügyintézés 2024. évi általános választások Korábbi választások
Értékeink
Tolna megye értékei Tolna Vármegyei Értéktár Bizottság Védett természeti értékeink Védett műemlékeink Kincses Tolna Megye Applikáció Gasztromegye receptkönyv
Közgyűlés
Köszöntő Tisztségviselők Képviselők Bizottságok Hatályos rendeletek Döntések Ülések A Tolna Vármegye Önkormányzata Közgyűlésének szervezeti struktúrája Elnöki beszédek
Hivatal
Feladat- és hatásköre A Tolna Vármegyei Önkormányzati Hivatal alaptevékenységének kormányzati funkció szerinti megjelölése: A Tolna Vármegyei Önkormányzati Hivatal vezetői Köztisztviselők Szervezeti egységek Szervezeti és Mûködési szabályzat Állásajánlatok Kiadványok Tolna Megyei Klímairoda
Partnereink
Nemzetközi kapcsolatok Nemzetközi szervezetek Europe Direct Megyei Önkormányzatok Országos Szövetsége Tolna Vármegyei Nemzetiségi Önkormányzatok Tolna Megyei Bűnmegelőzési Tanács TMFÜ Nonprofit Kft. Tolnáért Nonprofit Közhasznú Kft.
Közérdekű adatok
Közzétételi lista Közbeszerzések ÁSZ jelentések Éves összefoglaló jelentések Letölthető nyomtatványok Archívum Közérdekű adatok igénylése Szerződések Bírósági ülnökválasztás