TOLNA MEGYE hivatalos lapja
Itthon Tolnában!
2018. június 19.,
Gyárfás
BEMUTATKOZÁS FEJLESZTŐ MEGYE RENDEZÉSI TERVEK ÉRTÉKEINK
PÁLYÁZATOK KÖZGYŰLÉS HIVATAL PARTNEREINK KÖZÉRDEKŰ ADATOK

Pályázatok

Elnöki köszöntő

Hírek

Településeink

Galériák

Eseménynaptár:

Megújult Gyönk Városháza 2018.06.12


Kedden adta át a felújított Városházát Katz Gyula polgármester és Fehérvári Tamás megyei közgyűlési elnök Gyönkön. A vezetők ünnepélyes keretek között vágták át a nemzetiszín trikolórt az épület előtt, amelyet egy közel 62 millió forintos TOP-projekt keretében korszerűsítettek.

_DSC3849

Fehérvári Tamás beszédében kiemelte: a TOP-os (Terület- és Településfejlesztési Operatív Program) források megyeszerte hozzájárulnak a települések esztétikai és gazdasági épüléséhez. A pályázati forrásoknak köszönhetően sok helyen kezdhettek bele különböző fejlesztések megvalósításába, s Gyönkön már a Városháza is megújult – mutatott az épületre az elnök. Felhívta a figyelmet arra is, hogy a hátrányosabb helyzetű települések bár nehezebben boldogulnak, mégis számos olyan értékkel rendelkeznek, melyekkel érdemes foglalkozni. Gyönk is ennek szellemében tervezi a jövőt, és a megyei önkormányzat partner lesz a fejlesztések megalapozásában.

_DSC3836

Katz Gyula örömét fejezte ki, hogy a régóta tervezett energetikai felújítást sikerült megvalósítani. Köszönetet mondott, amiért a közös önkormányzati hivatalként működő épület többek között új nyílászárókkal, hőszigeteléssel és tetővel gyarapodott. Mint elmondta: belső felújításra még szükség lesz, de addig is együtt örül polgármester kollégáival, a hivatal munkatársaival és a városlakókkal, hiszen a városkép egy korszerű és szép épülettel lett teljesebb.

_DSC3886
_DSC3876
Fejlesztő Megye
Törvényi változások Területfejlesztés Vidékfejlesztés Koordinációs és szakmai kapcsolatrendszer Partnerségi terv Projektlista Itthon Tolnában ÁROP pályázat
Rendezési tervek
Megyei rendezési terv Szekszárd MJV településrendezési terve Településrendezési tervek Megyei településfejlesztési programok, javaslatok Területfejlesztési programok, javaslatok
Értékeink
Tolna megye értékei Tolna Megyei Értéktár Bizottság Védett természeti értékeink Védett műemlékeink
Közgyűlés
Köszöntő Tisztségviselők Képviselők Bizottságok Hatályos rendeletek Döntések Ülések A Tolna Megyei Önkormányzat Közgyűlésének szervezeti struktúrája
Hivatal
A Tolna Megyei Önkormányzati Hivatal vezetői Köztisztviselők Szervezeti ábra Szervezeti és Mûködési szabályzat Választási információk Állásajánlatok Kiadványok
Partnereink
Nemzetközi kapcsolatok Nemzetközi szervezetek Europe Direct Megyei Önkormányzatok Országos Szövetsége Tolna Megyei Nemzetiségi Önkormányzatok
Közérdekű adatok
Közzétételi lista Közbeszerzések ÁSZ jelentések Éves összefoglaló jelentések Letölthető nyomtatványok Archívum Közérdekű adatok igénylése Szerződések Bírósági ülnökválasztás