TOLNA VÁRMEGYE hivatalos lapja
Itthon Tolnában!
2024. április 19.,
Emma
BEMUTATKOZÁS FEJLESZTŐ MEGYE ÉRTÉKEINK VÁLASZTÁS
PÁLYÁZATOK KÖZGYŰLÉS HIVATAL PARTNEREINK KÖZÉRDEKŰ ADATOK

Pályázatok

Elnöki köszöntő

Hírek

Településeink

Galériák

Eseménynaptár:

Megújult a vízelvezető rendszer Nagydorogon 2018.11.08


Mintegy 103 millió forintos TOP forrásnak köszönhetően oldották meg Nagydorogon a belterületi csapadékvíz elvezetését. A több mint két kilométeres szakasz megújítása alkalmából átadóünnepséget szervezett a település, amelyen részt vett Süli János miniszter, a térség országgyűlési képviselője és Fehérvári Tamás, a Tolna Megyei Közgyűlés elnöke.

_DSC0177

Kovács György polgármester köszönetét fejezte ki a megyének és a kormányzatnak egyaránt, hiszen a beruházással komoly helyi problémákat sikerült megoldaniuk. A lezúduló csapadékvíz ugyanis elöntötte a környező telkeket, s emiatt belvizes állapotok alakultak ki, ami veszélyeztette az ott található lakóépületeket. A közösség más fejlesztések miatt is örülhet: egészségházat és piacteret alakítanak ki – tudatta a település vezetője.

_DSC0200

Fehérvári Tamás elsősorban a falu életminőségének javulását emelte ki, hiszen a megye célja: a helyi közösség mindennapjainak jobbá, komfortosabbá tétele. Tolna megyében összesen 16 település büszkélkedik nyertes projekttel a vízrendezést szolgáló pályázatok körében. Több mint 2,6 milliárd forint segíti a csapadékvízből adódó problémák megoldását megyeszerte.

_DSC0088

Süli János az erőmű bővítése kapcsán tett ígéretet, hogy a településen és környékén további fejlesztések fognak megvalósulni. Például a Nagydorogot Pakssal összekötő út felújítását is tervezik.

A köszöntőbeszédeket és átadást követően a helyiek növényültetésbe kezdtek, majd pedig lakossági fórumon vehettek részt, melyen a beruházás részleteiről tartott tájékoztatót Szeleczki József műszaki ellenőr és Fülöp János kivitelező.

_DSC0045

A Terület- és Településfejlesztési Operatív Program (TOP) keretében megvalósult TOP-2.1.3-15-TL1-2016-00017 kódszámú projekt a belterületi csapadékvíz-elvezető rendszer fejlesztését foglalja magában.

A fejlesztés az első ütemnél tart, bár így is számos kézzelfogható eredményt mutat: az új, teljes egészében nyílt árokrendszer száz négyzetkilométernyi területről összegyűlő csapadékvíz elvezetését oldja meg. Részben földárokról, részben pedig kiemelt szegélyű vápás burkolatról van szó, mely a Mező és a Vasút utcát, valamint a Gábor Áron lakótelepet érinti, összesen közel 2,4 kilométer hosszan.

_DSC0069
Fejlesztő Megye
Törvényi változások Területfejlesztés Vidékfejlesztés Koordinációs és szakmai kapcsolatrendszer Partnerségi terv Projektlista Itthon Tolnában ÁROP pályázat ITP Rendezési tervek
Választás
Választási szervek Választási ügyintézés 2024. évi általános választások Korábbi választások
Értékeink
Tolna megye értékei Tolna Vármegyei Értéktár Bizottság Védett természeti értékeink Védett műemlékeink Kincses Tolna Megye Applikáció Gasztromegye receptkönyv
Közgyűlés
Köszöntő Tisztségviselők Képviselők Bizottságok Hatályos rendeletek Döntések Ülések A Tolna Vármegye Önkormányzata Közgyűlésének szervezeti struktúrája Elnöki beszédek
Hivatal
Feladat- és hatásköre A Tolna Vármegyei Önkormányzati Hivatal alaptevékenységének kormányzati funkció szerinti megjelölése: A Tolna Vármegyei Önkormányzati Hivatal vezetői Köztisztviselők Szervezeti egységek Szervezeti és Mûködési szabályzat Állásajánlatok Kiadványok Tolna Megyei Klímairoda
Partnereink
Nemzetközi kapcsolatok Nemzetközi szervezetek Europe Direct Megyei Önkormányzatok Országos Szövetsége Tolna Vármegyei Nemzetiségi Önkormányzatok Tolna Megyei Bűnmegelőzési Tanács TMFÜ Nonprofit Kft. Tolnáért Nonprofit Közhasznú Kft.
Közérdekű adatok
Közzétételi lista Közbeszerzések ÁSZ jelentések Éves összefoglaló jelentések Letölthető nyomtatványok Archívum Közérdekű adatok igénylése Szerződések Bírósági ülnökválasztás