TOLNA VÁRMEGYE hivatalos lapja
Itthon Tolnában!
2024. március 29.,
Auguszta
BEMUTATKOZÁS FEJLESZTŐ MEGYE ÉRTÉKEINK VÁLASZTÁS
PÁLYÁZATOK KÖZGYŰLÉS HIVATAL PARTNEREINK KÖZÉRDEKŰ ADATOK

Pályázatok

Elnöki köszöntő

Hírek

Településeink

Galériák

Eseménynaptár:

Közös gondolkodással tervezik a jövőt a megyék és a központi kormányzat 2017.04.03


A megyei önkormányzatok szerepének tervezése és erősítése a helyi és központi államigazgatás szereplői között címmel szervezett szakmai konzultáció-sorozatot a Megyei Önkormányzatok Országos Szövetsége (MÖOSZ) és a Belügyminisztérium (BM). A sorozat nyitórendezvényét csütörtökön tartották Kecskeméten.

IMGP8965

A meghívott megyei önkormányzati elnököket, tisztségviselőket, államigazgatási területen dolgozó szakembereket, polgármestereket Rideg László, a Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat elnöke köszöntötte. Mint mondta, örömmel adnak helyszínt a konferenciának az ország legnagyobb megyéjében, és annak megyeszékhelyén Kecskeméten, mely véleménye szerint a következő években az ország egyfajta gazdasági fővárosa lesz.

IMGP8934

A települések és az önkormányzatok ma egyfajta versenyben vannak egymással. Emiatt előfordulhat, hogy egy-egy település, vagy térség bezárkózik és saját problémával, feladatival törődik – mondta megnyitó beszédében Pogácsás Tibor önkormányzati államtitkár. A kormány ezen tapasztalatok alapján jutott arra a felismerésre, hogy vannak olyan ágak, melyek estében szükséges, hogy a települések, vagy a megyénk rálátásán túl, annál magasabb fókuszból történjen a fejlesztéspolitika, a fejlesztési irányelvek meghatározása – tette hozzá visszatekintésében.

Mint kiemelte, a feladatmegosztás-változás korszaka és a finanszírozási módok megújítása lezárult. Hangsúlyozta, ez a kettő együtt reményeik szerint hosszú távon stabilizálja a megyei önkormányzati rendszer működését. A kormányzat abban szeretne segítséget nyújtani, hogy a zajló, részben kontrollált, részben spontán zajló folyamatok eredményeként kialakult jó gyakorlatok átültethetők, átadhatók legyenek az ország bármely területén, ahol arra nyitottak – mondta az államtitkár.

Mindemellett a kormányzat úgy véli, hogy szükséges egy olyan tudományos kutatássorozat elvégzése, mely megpróbál kívülállóként szakmai szemmel rátekintetni az önkormányzat és az állam kapcsolatára, az önkormányzati közigazgatás és az állami közigazgatás kapcsolatára, az eseményekre, és folyamatokra – nyomatékosította Pogácsás Tibor. Ez ugyanis mind az önkormányzatok, mind a kormányzat részére tükröt arról, hogy az adott átalakítások mennyiben szolgálják a kitűzött célokat – fűzte hozzá.

IMGP8946

Mint azt ugyancsak kiemelte, sok tekintetben egyfajta útkeresés, a feladatok konkrét megtalálása folyik. Zárásként elmondta, a megye lehet a kapocs, mely a kormányzat szándéka és a polgárok érdekeinek kiszolgálását összeköti.

A megyei önkormányzatok jelentős változás időszakát élik, ezt mindenki tapasztalhatja a törvények változásában, a hatáskörök megszűntével, átcsoportosításával. A megyei önkormányzatok jelentősége nem csökkent, viszont feladatainak száma igen – mondta beszédében Fehérvári Tamás, a Megyei Önkormányzatok Országos Szövetsége (MÖOSZ) elnöke.

Mint azt tudatta, a megyék felelősen gondolkodnak arról, hogy mit lehetne tenni a magyar közigazgatás e régi tradicionális szervezetével kapcsolatban és abban is megértik egymást, hogy meg kell határozniuk azt, hogy miként fogják a következő évtizedekben a megyék új feladatszabását kitalálni.

Hangsúlyozta, szeretnének együttműködni, közösen gondolkodni arról, hogy a megyékben lévő települések hogyan segíthetők. Ennek kiváló példája a folyamatban lévő Területi Operatív Program (TOP), mely a megyék fő pilléreként szerveződik, és melynek célja, hogy EU-s forrásokhoz juttassa a vidéki településeket. Ezen felelősen és sokat dolgoznak a megyék és reménye szerint ez az elkövetkező években sikertörténet lesz. Ám az azt követő időszakról is nekik kell javaslatot tenni azzal kapcsolatban, hogy milyen módon szeretnék a jövő megyéjét elképzelni – tudatta a MÖOSZ elnöke.

IMGP8960

– Azt gondolom, hogy ezt a tradicionális magyar szerkezetű közigazgatási, szervezési rendszert nem szabad elveszíteni. Annak érdekében, hogy tovább tudjon működni, a mi javaslataink, ötleteink is kell hogy támogassák azt, együttműködve a miniszteriális szervekkel és a magyar kormányzattal, hiszen enélkül nem lehet eredményeket elérni – fogalmazott Fehérvári Tamás.

– Bízom abban, hogy ez és a következő a tanácskozások is segítik ezt a folyamatot, abban, hogy az eredmények és megbeszélések igazolni fogják, hogy a megyék érettek a feladat ellátására, és a megyék bizonyítani fogják, meg tudják mondani a döntéshozóknak, milyen irányba kellene elmenni a magyarországi településszerkezetnek, a megyék szerepének, és így tovább – mondta a MÖOSZ elnöke, hozzátéve, hogy mindennek érdekében szeretnének javaslatokat tenni.

– Örülök, hogy a kormány részéről fennáll a partnerség, illetve annak, hogy zajlik TOP-ok megvalósítása és mielőbb megtörténhet a pénzek kihelyezése, mert ez óriási eredmény lesz. De gondolni kell a jövőre is – hangsúlyozta.

Mint Fehérvári Tamás mondta, hálás azoknak, akik partnerek a közös gondolkodásban.

A TOP-ok esetében március 22-ig az összes EU-s forrás meghirdetésre került. Az összesen 1262 milliárd forintnyi TOP forrásból a megyék számára 797 milliárdot nyitottak meg. Az összesen 69 felhívás közül 35 nyílt meg a megyék számára, ezek közül 18 még nyitott, 17 már lezárult – tájékoztatott előadásában Oláh Gábor regionális fejlesztési programokért felelős helyettes államtitkár.

IMGP8967

Kiemelte, jelenleg a TOP-ok legnagyobb részét képező felhívástömeg döntési szakaszban van. Az Irányító Hatóság (IH) márciusban már elkészítette a döntési javaslatokat, melyet a megyei önkormányzatok számára „vissza fognak mutatni” – mondta Oláh Gábor.

Hangsúlyozta, mielőtt az IH-vezető a támogatási döntéseket meghozza, valamennyi megyei közgyűlésnek támogató határozatot kell hoznia, melyek értelmében támogatni fogják a majdani IH-vezetői döntést. Hozzátette, reményeik szerint ezek a döntések a napokban meg fognak születni. Ezen határozatok alapján tudják majd folytatni a döntéshozatalt áprilisban. Ezt követően áprilisban és májusban a  támogatási szerződések megkötésével tudják folytatni az operatív program végrehajtását.

Lesz még egy felhívási kör, annak lebonyolításával várakozásaik szerint el fogják tudni érni azt,  hogy az év végére valamennyi TOP keretében rendelkezésre álló uniós forrás el tud jutni a támogatói döntés szakaszba.

A TOP most jut el abba a szakaszba, melyben a korábbi tervezést felváltja a projektek végrehajtásával kapcsolatos ügyek rendezése – mondta a helyettes államtitkár.

Tudatta azt is, hogy az IH május elejére egy országos turnét tervez, melynek keretében szeretnék a majdani kedvezményezettekkel is leülni és számukra workshop keretében átadni azt a tudást, hogy miként kell egy TOP-os projektet gyorsan, ütemezetten végrehajtani.

IMGP8983

Számadó Róza, a BM Önkormányzati Koordinációs Iroda főosztályvezetője (a képen) arról szólt, hogy a kecskeméti rendezvény kiemelt esemény abban a nyolc rendezvényből álló sorozatban, melyet a központi közigazgatás, illetve az önkormányzati szereplők számára szerveztek meg a magas szintű közös gondolkodás érdekében.

Vitályos Eszter, a Miniszterelnökség uniós fejlesztésekért felelős államtitkára az közelmúltban eszközölt, új és döntés alatt lévő jogszabályi változtatásokat, illetve a frissen megjelenő pályázati felhívásokat ismertette.

Mint felhívta a figyelmet, a felhívások jogszabályi gerincét alkotó 272-es számú kormányrendelet módosítása az „élethez való hozzáigazítás” miatt gyakori.

Elmondta, a legutóbbi módosítások szerint a felhívások szakmai tartalmának megismerése érdekében társadalmi egyeztetésre van lehetőség. Szólt arról, hogy a felhívások meghirdetésekor a támogatási kérelmek benyújtására nyitva álló időszak hosszabbításáról az IH dönthet.

Arról is tájékoztatott, hogy folyamatos elbírálás esetén a felhívások felfüggesztése, vagy lezárása csak az erről hozott döntés közzétételét követő harmadik napon lehetséges. Szakaszos elbírálás esetén a támogatási kérelmek benyújtására nyitva álló időszakban az adott értékelési szakasz lezárása csak az erről szóló döntés közzétételét követő nyolcadik napon lehetséges – mondta.

Mint közölte, a támogatási szerződéseket érintő módosításokat is eszközöltek. Ilyen, hogy a projekt fizikai befejezésének határideje az IH előzetes hozzájárulása esetén meghaladhatja a felhívásokban rögzített végső határidőt. Hozzátette, as hosszabbítás lehetőségét igyekeznek korlátozni.

IMGP9007

A pénzügyi lebonyolítást érintő módosításokkal kapcsolatban elmondta, egyes kedvezményezettek kötelesek lesznek projektszintű likviditási tervet készíteni az előlegigénylések megalapozottsága érdekében. Illetve, hogy ha a felhívás lehetővé teszi, a közvetett költségtípusokra vonatkozó mértékek együttes összege az adott projekt esetén a Kormány egyedi hozzájárulása alapján meghaladható.

A területi kiválasztási eljárásrendet érintő módosításokról szólva tájékoztatott, a döntési javaslatot az IH megküldi a területi szereplő részére, illetve, hogy akkor hozható támogatási döntés, ha a területi szereplő a döntési javaslattal változatlan formában egyetértett és erről a közgyűlés határozatot hozott. Elmondta azt is, hogy egyetértés hiányában az IH egy alkalommal elrendeli a területi szereplő által megjelölt támogatási kérelmek újraértékelését, valamint, hogy mindezt a folyamatban lévő eljárásokban is alkalmazni kell.

A tervezett jogszabályi módosítások között említette, az éves fejlesztési keretre vonatkozó előírások felülvizsgálatának, illetve a szakmai beszámoló és a kifizetések elválasztásának tervezetét.

Vitályos Eszter elmondta, a 2014-2020-as támogatási időszakban eddig összesen 8867 milliárd forint értékben hirdettek meg felhívásokat. Ebből 1290 a TOP keretében meghirdetett felhívások értéke 1290 milliárd forint volt. összesen 4757 milliárd forint értékben született döntés, melyből a TOP konstrukció keretében meghirdetett felhívásokkal kapcsolatos döntés 334 milliárdot tesz ki. Kifizetések eddig 1904 milliárd forint értékben történtek, a TOP keretében 274 milliárdot fizettek ki a kedvezményezetteknek.

A legjelentősebb TOP támogatások Hajdú-Bihar-, Szabolcs-Szatmár-Bereg-, Bács-Kiskun- és Baranya megyébe jutottak – tette hozzá.

IMGP8936

Az államtitkár a TOP-on kívül elérhető pályázati felhívásokról is tájékoztatást adott.

Helyi nemzetiségi önkormányzatnak hirdették meg az EFOP-3.11.M7 felhívást, mely a fiatalok iskolai előmenetelének javítása és a korai lemorzsolódás visszaszorítását szolgálja. Szintén helyi nemzetiségi önkormányzatnak írták ki a Digitális környezet a köznevelésben EFOP-3.2.3-17 számú felhívást is.

Ugyancsak elmondta, a civil szervezetek, önkormányzatok, egyházak számára a TOP-on kívül a legtöbb országosan elérhető operatív programban is áll rendelkezésre forrás. A felhívások száma 90 feletti, összesen 1400 milliárd Ft-os kerettel, de ezekben a napokban is újabb felhívások váltak, válnak elérhetővé.

A megyei önkormányzatokat érinti a megyei szintű felzárkózás-politikai együttműködések támogatása a helyi esélyegyenlőségi programokhoz kapcsolódóan. Ez az EFOP-1.6.3-17-es számú felhívás.

A helyi önkormányzatok számára hirdették meg az Egészségügyi humánerőforrás-fejlesztés EFOP-1.10.2-17, illetve a Bari shej – Nagylány – Roma lányok továbbtanulási esélyeinek növelése EFOP-1.4.4-1, az alapellátás és népegészségügy rendszerének átfogó fejlesztése-népegészségügy helyi kapacitás fejlesztése a mentális egészség területén EFOP-1.8.20-17 számú felhívást.

Ugyancsak a helyi önkormányzatok által pályázható a betegbiztonság növelését célzó komplex infrastrukturális fejlesztések az egészségügyi ellátórendszerben témában kiírt, EFOP-2.2.18-17, illetve az átmeneti és rehabilitációs intézmények korszerűsítése, EFOP-2.2.3-16 számú felhívás, és a helyi klímastratégiák kidolgozása, valamint a klímatudatosságot erősítő szemléletformálás, KEHOP-1.2.1. felhívás.

A civil szervezetek által pályázható kiírások között említette az Iskolaközpontú helyi együttműködések támogatása, EFOP-1.3.9-17, a Végtelen lehetőség – Kísérleti program a leginkább elmaradott járások területi felzárkózása érdekében, EFOP-1.5.1-17, a Természettudományos élménypedagógiai programkínálat és természettudományos élményközpontok fejlesztése EFOP-3.3.6-17, valamint az Online kormányzati, közigazgatási és e-egészségügyi szolgáltatások terjedésének és a digitális jólét megteremtésének elősegítése országos/helyi civil és szakmai szervezetek támogatásával GINOP-3.3.3-17 számú pályázati felhívást.

A felsorolt felhívások jó része már meg is jelent, míg fennmaradó részük hamarosan kiírásra kerülhet – derült ki Vitályos Eszter, a Miniszterelnökség uniós fejlesztésekért felelős államtitkára előadásából.

IMGP9110

Ezt követően Varga Péter, a Belügyminisztérium Önkormányzati Koordinációs Iroda moderátora (a képen) tartott módszertani ismertetőt az előadások utáni workshopról. A wokshopok célja, hogy négy területen vizsgálja a lehetőségeket annak kapcsán, hogy a megyei önkormányzat milyen koordinációs mechanizmusokat működtessen a központi közigazgatás és a települési önkormányzatok együttműködésének támogatására.

A workshop, vagyis műhelymunka feladata volt az eddig megvalósult megyei koordinációs mechanizmus felmérése, valamint tapasztalatok, vélemények és javaslatok összegyűjtése a négy tématerületen – módszertan, erőforrás, információ, tájékoztatás, bevonás – belül.

IMGP9123

A műhelymunkán az önkormányzatok munkatársaitól többek között olyan kérdésekre vártak választ, mint: milyen ágazatokban szükséges a megye és a központi közigazgatás közötti rendszeres egyeztetés; milyen szakmai platformokat szükséges létrehozni; kik vegyenek részt az egyeztetéseken; milyen humánerőforrás szükséges a megye és a központi közigazgatás közötti egyeztetések előkészítéséhez, lebonyolításához; mennyi időre van szükség az egyeztetésekhez; milyen információra van szükség a megye és a központi közigazgatás közötti együttműködéshez; melyik szervezet állítsa elő, illetve biztosítsa a szükséges információkat; kik kerüljenek bevonásra a megye és a központi közigazgatás közötti egyeztetésekbe, vagy hogy milyen eszközök szükségesek a hatékony bevonáshoz.

A workshopoknak köszönhetően minden jelenlévő hozzá tudott tenni a gyakorlati életben is jól használható információkat a véleményekhez és javaslatokhoz, mind a négy témakörben, hogy a megyék és a központi közigazgatás közötti együttműködés valóban hasznos legyen.

MÖOSZ.com

Fejlesztő Megye
Törvényi változások Területfejlesztés Vidékfejlesztés Koordinációs és szakmai kapcsolatrendszer Partnerségi terv Projektlista Itthon Tolnában ÁROP pályázat ITP Rendezési tervek
Választás
Választási szervek Választási ügyintézés 2024. évi általános választások Korábbi választások
Értékeink
Tolna megye értékei Tolna Vármegyei Értéktár Bizottság Védett természeti értékeink Védett műemlékeink Kincses Tolna Megye Applikáció Gasztromegye receptkönyv
Közgyűlés
Köszöntő Tisztségviselők Képviselők Bizottságok Hatályos rendeletek Döntések Ülések A Tolna Vármegye Önkormányzata Közgyűlésének szervezeti struktúrája Elnöki beszédek
Hivatal
Feladat- és hatásköre A Tolna Vármegyei Önkormányzati Hivatal alaptevékenységének kormányzati funkció szerinti megjelölése: A Tolna Vármegyei Önkormányzati Hivatal vezetői Köztisztviselők Szervezeti egységek Szervezeti és Mûködési szabályzat Állásajánlatok Kiadványok Tolna Megyei Klímairoda
Partnereink
Nemzetközi kapcsolatok Nemzetközi szervezetek Europe Direct Megyei Önkormányzatok Országos Szövetsége Tolna Vármegyei Nemzetiségi Önkormányzatok Tolna Megyei Bűnmegelőzési Tanács TMFÜ Nonprofit Kft. Tolnáért Nonprofit Közhasznú Kft.
Közérdekű adatok
Közzétételi lista Közbeszerzések ÁSZ jelentések Éves összefoglaló jelentések Letölthető nyomtatványok Archívum Közérdekű adatok igénylése Szerződések Bírósági ülnökválasztás