TOLNA VÁRMEGYE hivatalos lapja
Itthon Tolnában!
2024. március 29.,
Auguszta
BEMUTATKOZÁS FEJLESZTŐ MEGYE ÉRTÉKEINK VÁLASZTÁS
PÁLYÁZATOK KÖZGYŰLÉS HIVATAL PARTNEREINK KÖZÉRDEKŰ ADATOK

Pályázatok

Elnöki köszöntő

Hírek

Településeink

Galériák

Eseménynaptár:

Jó gazdák lesznek a falu- és tanyagondnokok 2021.12.16


A falu- és tanyagondnoki képzés résztvevőit köszöntötte Fehérvári Tamás, a megyei közgyűlés elnöke szerdán délelőtt. A megyei önkormányzat hivatalában szervezett oktatás első alkalmával közel húsz település jelöltje hallgathatta meg a szakmai előadásokat.

DSC_9906

Legutóbbi közgyűlési ülésén határozott úgy a megyei önkormányzat, hogy egy professzionális oktatási szervezetet bíz meg a falu- és tanyagondnoki képzés feladatával.

Mivel sok helyen – kisebb falvakban, tanyákban – nehézkes a közösségi közlekedés, illetve – intézmény hiányában – nehéz hozzájutni közszolgáltatáshoz, valamint az alapvető szükségletek kielégítését segítő különböző szolgáltatásokhoz, ezért a gondnokok rendkívül fontos szolgálatot tesznek. A falugondnoki, illetve tanyagondnoki szolgáltatás célja, hogy ezen helyek hátrányait enyhítse, legyen szó egyéni, vagy közösségi szintű szükségletekről.

A falugondnoki szolgáltatás ezer lakosnál kisebb településen, míg a tanyagondnoki szolgáltatás legalább hetven és legfeljebb négyszáz lakosságszámú helyen működtethető.

Falu- illetve tanyagondok az lehet, aki a – megyei önkormányzat által szervezett – szükséges képzést elvégzi.

A képzés célja a falu- és tanyagondnokok felkészítése:

- az alapfokú szociális szolgáltató feladatok ellátására,

- a hivatalokkal, intézményekkel, szervezetekkel, helyi közösségekkel való kapcsolattartásra;

- az élethelyzetből adódó problémák megoldására, személyes segítségnyújtásra;

- emberi kapcsolatok ápolására a település lakosaival, a hagyományok, az összefogás erősítésére, a közösségi alkalmak megteremtésére.

Fehérvári Tamás szerint rendkívül lényeges és hiánypótló feladatot látnak el a kistelepülések és tanyák gondnokai. Ehhez nagymértékű és hasznos segítséget nyújt a képzés – tette hozzá.

Az elnök kijelentette: a megye és a kormány célja egyaránt az, hogy csökkenjen a falvakból való elvándorlás, és az emberek helyben is tudjanak boldogulni. Mivel a falugondnokok munkája sokrétű, ezért aktív és szakértő hozzáállást kíván e feladatkör. Nem csak a megszerzett tudás, hanem a helyismeret és az emberi kapcsolatok is sokat fognak segíteni nekik. Fehérvári Tamás végezetül azt kívánta: legyenek jó gazdái településüknek és munkálkodjanak mindvégig a közösség érdekében.

Fejlesztő Megye
Törvényi változások Területfejlesztés Vidékfejlesztés Koordinációs és szakmai kapcsolatrendszer Partnerségi terv Projektlista Itthon Tolnában ÁROP pályázat ITP Rendezési tervek
Választás
Választási szervek Választási ügyintézés 2024. évi általános választások Korábbi választások
Értékeink
Tolna megye értékei Tolna Vármegyei Értéktár Bizottság Védett természeti értékeink Védett műemlékeink Kincses Tolna Megye Applikáció Gasztromegye receptkönyv
Közgyűlés
Köszöntő Tisztségviselők Képviselők Bizottságok Hatályos rendeletek Döntések Ülések A Tolna Vármegye Önkormányzata Közgyűlésének szervezeti struktúrája Elnöki beszédek
Hivatal
Feladat- és hatásköre A Tolna Vármegyei Önkormányzati Hivatal alaptevékenységének kormányzati funkció szerinti megjelölése: A Tolna Vármegyei Önkormányzati Hivatal vezetői Köztisztviselők Szervezeti egységek Szervezeti és Mûködési szabályzat Állásajánlatok Kiadványok Tolna Megyei Klímairoda
Partnereink
Nemzetközi kapcsolatok Nemzetközi szervezetek Europe Direct Megyei Önkormányzatok Országos Szövetsége Tolna Vármegyei Nemzetiségi Önkormányzatok Tolna Megyei Bűnmegelőzési Tanács TMFÜ Nonprofit Kft. Tolnáért Nonprofit Közhasznú Kft.
Közérdekű adatok
Közzétételi lista Közbeszerzések ÁSZ jelentések Éves összefoglaló jelentések Letölthető nyomtatványok Archívum Közérdekű adatok igénylése Szerződések Bírósági ülnökválasztás