TOLNA MEGYE hivatalos lapja
Itthon Tolnában!
2017. november 22.,
Cecília
BEMUTATKOZÁS FEJLESZTŐ MEGYE RENDEZÉSI TERVEK ÉRTÉKEINK
PÁLYÁZATOK KÖZGYŰLÉS HIVATAL PARTNEREINK KÖZÉRDEKŰ ADATOK

Pályázatok

Elnöki köszöntő

Hírek

Településeink

Galériák

Eseménynaptár:

III. Magyar Értékek Napja lesz a hétvégén Budapesten 2017.09.06


Budapesten, a Szent István Bazilika előtti téren 2017. szeptember 9-én kerül megrendezésre a III. Magyar Értékek Napja. Tolna megyét a Medinai Tamburazenekar képviseli. A megye pavilonjánál zsinórhorgolást mutatnak be a györkönyiek és sióagárdi viselettel is lehet majd találkozni. Aki teheti, látogasson el, hiszen a kulturális programok mellett 30 kiállítói pavilon, 26 kézműves foglalkozás és interaktív mesterségbemutató gondoskodik a színvonalas kikapcsolódásról.

A programsorozat szépen példázza a közös értékeink iránt érzett felelősség mozgósító erejét, hiszen a III. Magyar Értékek Napja 19 megye és 6 határon túli régió, valamint közel 600 közreműködő, fellépő részvételével zajlik.

_DSC3831

Az egész napos rendezvény keretében az előző két – 2013-ban és 2015-ben rendezett – Magyar Értékek Napja hagyományaihoz híven a Kárpát-medence szellemi és tárgyi kulturális örökségének legjavával találkozhat a látogató. A nagyszabású, értékorientált esemény lehetőséget teremt a megyékben és a külhoni magyarlakta régiókban fellelhető, egy-egy térség kultúráját fémjelző értékek, hagyományok és alkotások bemutatására.

Programfüzet

Fejlesztő Megye
Törvényi változások Területfejlesztés Vidékfejlesztés Koordinációs és szakmai kapcsolatrendszer Partnerségi terv Projektlista Itthon Tolnában ÁROP pályázat
Rendezési tervek
Megyei rendezési terv Szekszárd MJV településrendezési terve Településrendezési tervek Megyei településfejlesztési programok, javaslatok Területfejlesztési programok, javaslatok
Értékeink
Tolna megye értékei Tolna Megyei Értéktár Bizottság Védett természeti értékeink Védett műemlékeink
Közgyűlés
Köszöntő Tisztségviselők Képviselők Bizottságok Hatályos rendeletek Döntések Ülések A Tolna Megyei Önkormányzat Közgyűlésének szervezeti struktúrája
Hivatal
A Tolna Megyei Önkormányzati Hivatal vezetői Köztisztviselők Szervezeti ábra Szervezeti és Mûködési szabályzat Választási információk Állásajánlatok Kiadványok
Partnereink
Nemzetközi kapcsolatok Nemzetközi szervezetek Europe Direct Megyei Önkormányzatok Országos Szövetsége Tolna Megyei Nemzetiségi Önkormányzatok
Közérdekű adatok
Közzétételi lista Közbeszerzések ÁSZ jelentések Éves összefoglaló jelentések Letölthető nyomtatványok Archívum Közérdekű adatok igénylése Szerződések