TOLNA VÁRMEGYE hivatalos lapja
Itthon Tolnában!
2024. március 28.,
Gedeon
BEMUTATKOZÁS FEJLESZTŐ MEGYE ÉRTÉKEINK VÁLASZTÁS
PÁLYÁZATOK KÖZGYŰLÉS HIVATAL PARTNEREINK KÖZÉRDEKŰ ADATOK

Pályázatok

Elnöki köszöntő

Hírek

Településeink

Galériák

Eseménynaptár:

Gulyás Gergely miniszter adta át a megyei kitüntető díjakat 2018.09.03


Ünnepi ülést tartott szombaton a Tolna Megyei Közgyűlés megemlékezve arról, hogy 319 éve, szeptember elsején I. Lipót császár pecséthasználati jogot adományozott a megyének, újjáépítve a magyar közigazgatást a török hódoltság után. Idén azért Kakasdon emlékeztek meg az évfordulóról, mert egyúttal átadták ismét rendeltetésének a felújított, Makovecz Imre tervezte faluházat is.

_DSC8196

Kakasdon együtt rendeztek szombaton falunapot és megyenapot, melyek közös felvezetése volt a felújított labdarúgópálya átadása. Az ünnepség aztán a faluház előtti központi téren folytatódott a felújított épület átadásával. A résztvevők mindenekelőtt egy perces csenddel és szívhez szóló népdallal emlékeztek meg a közelmúltban elhunyt Bányai Károly polgármesterről. Az ő kívánságának megfelelően Sebestyén Lajos, Kakasd díszpolgára mondott köszöntőt felidézve a faluház építésének történetét. Mint mondta, az építész el tudta hitetni a falubeliekkel, hogy a cél nemcsak szent, de el is érhető, a siker biztosítéka pedig a kakasdi emberek tehetsége, szorgalma. Szavaiból kiderült, hogy 300 millió forint pályázati támogatásból újították fel a 25 éve épült „kéttornyú csodát”, amely Európában és még azon túl is ismertté tette a Tolna megyei község nevét. Nem mindenre jutott most a pénzből, ezért pótlólagos támogatást kértek és kaptak. Megköszönte mindenkinek, aki valamilyen módon segítséget nyújtott a renoválásban, majd úgy fogalmazott, hogy életre van ítélve az a közösség, amely nem hagyja veszni értékeit.

_DSC8016

A megyenapot megtisztelte jelenlétével Gulyás Gergely miniszterelnökséget vezető miniszter is, aki a faluház avatásának ünnepi pillanata előtt kiemelte, Makovecz Imre épületei, amelyekhez hasonlót soha senki nem épített, mindenben szemben álltak a szocialista realizmus kockaházaival. A nemzeti színű szalagot a miniszter Potápi Árpád János nemzetpolitikáért felelős államtitkárral és Sebestyén Gáborral, Kakasd alpolgármesterével közösen vágta át.

Potápi Árpád János ezt követően ismertette Orbán Viktor miniszterelnök levelét. Ebben egyebek mellett az áll: „Örömmel és büszkeséggel tölt el, hogy a Kárpát medence egyik legkülönlegesebb épülete ma ismét régi fényében tündökölhet.” Majd azzal folytatódik a miniszterelnök levele: „Kívánom, hogy a faluház két tornya még sok évtizeden át hirdesse az itt élő emberek összetartozását éppúgy, mint Tolna és Hargita megye lakóinak határokon átívelő testvériségét.” Vasárnap írják ugyanis alá a testvérmegyei együttműködésről szóló dokumentumot.

A Hargita megyei delegáció azonban már a szombati ünnepi közgyűlésen is részt vett, a ceremónia a magyar Himnusz és a székely himnusz eléneklésével kezdődött, majd Fehérvári Tamás, a Tolna Megyei Közgyűlés elnöke mondott beszédet. A megye szépségeinek és értékeinek felidézését követően akként fogalmazott, hisszük hogy a megyék sorában Tolna az egyik legerősebb építőköve hazánknak. Mint mondta, a 109 település és az itt élő 230 ezer ember nem egy metropolisz léptékű közösség, annál több viszont a büszkeség, a lélek, s annál több a potenciál, mely előre viheti e térséget. A TOP-os forrásként rendelkezésre álló 27 és fél milliárd forint hamar megtalálta a gazdáját, s a megvalósuló projektek mind-mind hozzátesznek egy-egy téglát a közös otthon falaihoz – mondta Fehérvári Tamás. Majd azzal folytatta: „Olyan megyét képzeltünk, ahol az országgyűlési képviselőkkel, polgármesterekkel, helyi civilekkel együttműködve fejlesztjük a térséget élhetővé és gazdaggá. Olyan megyét képzeltünk, amely szellemi bástya marad a keresztény értékek védelme és tovább örökítése érdekében.” A továbbiakban arról beszélt, hogy mi mindent tettek ennek megvalósítása érdekében, majd köszöntötte a Hargita megyei vendégeket. Végül kijelentette, Hargita lesz a 110. település Tolna megye szívében.

Potápi Árpád János nemzetpolitikáért felelős államtitkár arról beszélt, hogy ebben a tájban, azaz a Völgységben ott van a magyar történelem minden nagy sorsfordulója, a múlt század minden megpróbáltatásának lenyomata. Ahogy ennek az épületnek a falaiban is ott van a németek precizitása, a székelyek életöröme, sőt a felvidékiek munkabírása is. Hosszan sorolta, hogy – a kormány és a helyi szereplők összefogása nyomán – számos oktatási intézményt újítottak fel, bővült az ipari park, orvosi rendelőket, kórházat fejlesztettek, átadták a bonyhádi sportcsarnokot és a kakasdi kerékpárutat. Majd azt mondta, hogy nem a csillagok szerencsés együttállása, amely élteti ezt a térséget, hanem az ott élők munkája, azoké az embereké, akik minden nap azzal a bizonyossággal a szívükben indulnak útnak, hogy nem hiábavaló a fáradozásuk. A díjazottakhoz is szólt, harcostársaiként köszöntötte őket, akikkel ezután is közösen küzdhetnek mindazon értékek továbbviteléért, amelyet az egymás kultúrája iránti tisztelet, az összefogásba vetett hit tartott meg.

Kányádi Sándort idézte beszédében Gulyás Gergely: „Vannak vidékek gyönyörű/ tájak ahol a keserű/ számban édessé ízesül/ vannak vidékek legbelül”, majd felidézte történelmünk drámáit és sorsfordulóit. A mához érkezve azt mondta, most újra iskolák, templomok, utak és otthonok épülnek, egyszerre nő a gazdaság és csökken az államadósság. Az elmúlt három évben 10 százalék felett, tavaly nyár óta pedig 17 százalékkal nőttek az átlagbérek, soha nem látott mélységbe csökkent a munkanélküliség. Ugyanakkor minden megoldott probléma újabb feladatokat hoz. A munkanélküliségnél ugyan kellemesebb nehézség a munkaerőhiány, de nem könnyebb megoldani. Egy nemzet akkor emelkedhet fel igazán, ha mindenki részt vehet benne – mondta egyebek mellett a miniszter, hozzátéve, hogy olyan országot kell megteremtenünk, ahol otthon lehetünk. Később így fogalmazott: „Az, hogy milyen lesz az életünk, azon múlik: milyenek közösségeink, és hogy miként veszünk bennük részt. Így lesz a vidék, ahol élünk az otthonunk, az ország pedig a hazánk.” Végül azt kívánta, minden Tolnában élőnek, hogy tapasztalhassa meg Kányádi idézett igazságát.

Az ünnepség zárómomentumaként pohárköszöntőt mondott Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke, aki egyebek közt azt mondta, erős Magyarországot és Romániát szeretne, hogy itthon is és otthon is jól érezzék magukat.

Elismerték a kimagasló teljesítményt

A hagyományoknak megfelelően a megyei elismeréseket is, a kitüntetettek pár perces kisfilmben mutatkoztak be. Roma nemzetiségi nívódíjban részesült dr. Orsós Anna egyetemi tanár, a német nemzetiségi nívódíjat Fricz József kapta meg.

A közgyűlés elnöke Tolna megye közbiztonságáért díjban részesítette dr. Kovács Zoltán megyei főkapitány-helyettest szakterületén végzett kiváló, magas színvonalú és áldozatos munkájáért, társadalmi szerepvállalásáért, szakértő vezetői tevékenysége elismeréseként.

Tolna megye közszolgálatáért díjat kapott Fehérvári Zoltánné, a bonyhádi adócsoport vezetője a város, valamint a közös önkormányzati hivatalhoz tartozó nyolc település adóigazgatási feladatainak kiváló teljesítéséért, vezetői megbízatásának példás gyakorlásáért. Ugyanebben a díjban részesült Gulyásné dr. Könye Katalin jegyző, a tamási önkormányzati hivatal példás irányítása, kimagasló vezetői munkája és szakmai elkötelezettsége, a településfejlesztés, a civil szféra és a sportélet területén tanúsított támogató munkája elismeréséül.

Sipos Márton-díjban részesült Márkus István, a szekszárdi Borvidék Félmaraton főszervezője a szabadidősport szervezésében vállalt közösségépítő tevékenysége, a megyeszékhely sporteseményeinek, sportéletének fellendítése érdekében végzett elkötelezett munkája elismeréséül.

Az idén a faddi Gáti Marian kapta meg Babits Mihály-díjat a képzőművészet különböző ágazataiban hosszú évtizedek óta végzett alkotó munkássága, a fiatal generációk körében végzett igényes, esztétikai nevelő tevékenysége elismeréséül.

Beszédes József-díjat kapott a bonyhádi Knipl János vállalkozása több évtizedes sikeres fejlesztéséért és ezáltal a foglalkoztatás területén elért példás eredményeiért, festés-technológiai cége korszerű és környezetbarát működése elismeréséül.

Bezerédj István-díjban részesült dr. Szily Ferenc szekszárdi főorvos, közel hét évtizedes, kiváló röntgen diagnosztikai szakmai munkájáért, Tolna megye betegei és a kórház elkötelezett, alázatos szolgálatáért.

Tolna Megyééért díjat kapott Hirt Ferenc országgyűlési képviselő az évtizeden túlmutató honatyai érdekképviselete, szűkebb hazájának, Tolna megyének gyarapítása, a területfejlesztés és a vidéken élő emberek boldogulásáért végzett áldozatos munkája, a hátrányos helyzetű térségek felemelkedésének elősegítése elismeréséül.

TEOL:hu, Ihárosi Ibolya

Fotó: Ótós Réka

Fejlesztő Megye
Törvényi változások Területfejlesztés Vidékfejlesztés Koordinációs és szakmai kapcsolatrendszer Partnerségi terv Projektlista Itthon Tolnában ÁROP pályázat ITP Rendezési tervek
Választás
Választási szervek Választási ügyintézés 2024. évi általános választások Korábbi választások
Értékeink
Tolna megye értékei Tolna Vármegyei Értéktár Bizottság Védett természeti értékeink Védett műemlékeink Kincses Tolna Megye Applikáció Gasztromegye receptkönyv
Közgyűlés
Köszöntő Tisztségviselők Képviselők Bizottságok Hatályos rendeletek Döntések Ülések A Tolna Vármegye Önkormányzata Közgyűlésének szervezeti struktúrája Elnöki beszédek
Hivatal
Feladat- és hatásköre A Tolna Vármegyei Önkormányzati Hivatal alaptevékenységének kormányzati funkció szerinti megjelölése: A Tolna Vármegyei Önkormányzati Hivatal vezetői Köztisztviselők Szervezeti egységek Szervezeti és Mûködési szabályzat Állásajánlatok Kiadványok Tolna Megyei Klímairoda
Partnereink
Nemzetközi kapcsolatok Nemzetközi szervezetek Europe Direct Megyei Önkormányzatok Országos Szövetsége Tolna Vármegyei Nemzetiségi Önkormányzatok Tolna Megyei Bűnmegelőzési Tanács TMFÜ Nonprofit Kft. Tolnáért Nonprofit Közhasznú Kft.
Közérdekű adatok
Közzétételi lista Közbeszerzések ÁSZ jelentések Éves összefoglaló jelentések Letölthető nyomtatványok Archívum Közérdekű adatok igénylése Szerződések Bírósági ülnökválasztás