TOLNA VÁRMEGYE hivatalos lapja
Itthon Tolnában!
2024. március 29.,
Auguszta
BEMUTATKOZÁS FEJLESZTŐ MEGYE ÉRTÉKEINK VÁLASZTÁS
PÁLYÁZATOK KÖZGYŰLÉS HIVATAL PARTNEREINK KÖZÉRDEKŰ ADATOK

Pályázatok

Elnöki köszöntő

Hírek

Településeink

Galériák

Eseménynaptár:

Fókuszban a helyi termékek 2015.11.18


Tolnai megyei állomásához érkezett a „2015 - Helyi termék éve” szakmai fórumsorozat, amelynek résztvevőit Ribányi József alelnök köszöntötte a szekszárdi piacon. Az idei esztendőt a Földművelésügyi Minisztérium nyilvánította a helyi termékek évének, hogy ezzel is ösztönözze azok előállítását és fogyasztását. Az országos rendezvények segítenek abban, hogy a helyi termékeket előállító emberek megismerjék lehetőségeiket, és szakmai információkat szerezzenek.

RJ - Helyi termékek éve

A szerdai eseményt a piacon található Placc-Ifjúsági Közösségi Térben rendezték meg. A helyszínre utalva Ribányi József elmondta: a megyeszékhelyen immár egy korszerű építmény áll rendelkezésünkre, s ez a piac nem csupán egy kereskedelmi helyszín, hanem élettel is megtölti a város szívét. Ezen a helyen szó szerint minden földi jót megtalálnak az emberek, ami fontos a vásárlóknak és a gazdáknak, kereskedőknek egyaránt – tette hozzá.

Az alelnök kijelentette: többek között azért is érkezett örömmel a fórumra, mert a rendezvény szellemisége, célja egybevág a megyei közgyűlés elképzeléseivel, azaz a helyi agrárgazdaság épülését szolgálja. Tolna megye léte és gyarapodása a mezőgazdaságtól függ leginkább, ezért is fontos, hogy a kiváló minőségű helyi termékeket minél többen megismerjék. Mint elmondta: a helyi termékek számunkra helyi értékek is egyben.

A fórumon a NÉBIH és a Földművelésügyi tárca szakértői tartottak előadásokat; szó esett többek között az élelmiszer-értékesítés feltételeiről, a helyi termelői piac nyitásával és üzemeltetésével kapcsolatos tudnivalókról, eredetvédelemről és a védjegyekről, valamint az adózással kapcsolatos általános információkról.

Fejlesztő Megye
Törvényi változások Területfejlesztés Vidékfejlesztés Koordinációs és szakmai kapcsolatrendszer Partnerségi terv Projektlista Itthon Tolnában ÁROP pályázat ITP Rendezési tervek
Választás
Választási szervek Választási ügyintézés 2024. évi általános választások Korábbi választások
Értékeink
Tolna megye értékei Tolna Vármegyei Értéktár Bizottság Védett természeti értékeink Védett műemlékeink Kincses Tolna Megye Applikáció Gasztromegye receptkönyv
Közgyűlés
Köszöntő Tisztségviselők Képviselők Bizottságok Hatályos rendeletek Döntések Ülések A Tolna Vármegye Önkormányzata Közgyűlésének szervezeti struktúrája Elnöki beszédek
Hivatal
Feladat- és hatásköre A Tolna Vármegyei Önkormányzati Hivatal alaptevékenységének kormányzati funkció szerinti megjelölése: A Tolna Vármegyei Önkormányzati Hivatal vezetői Köztisztviselők Szervezeti egységek Szervezeti és Mûködési szabályzat Állásajánlatok Kiadványok Tolna Megyei Klímairoda
Partnereink
Nemzetközi kapcsolatok Nemzetközi szervezetek Europe Direct Megyei Önkormányzatok Országos Szövetsége Tolna Vármegyei Nemzetiségi Önkormányzatok Tolna Megyei Bűnmegelőzési Tanács TMFÜ Nonprofit Kft. Tolnáért Nonprofit Közhasznú Kft.
Közérdekű adatok
Közzétételi lista Közbeszerzések ÁSZ jelentések Éves összefoglaló jelentések Letölthető nyomtatványok Archívum Közérdekű adatok igénylése Szerződések Bírósági ülnökválasztás