Potápi Árpád János beszédében rávilágított, hogy idén ünnepeljük Szent László királyunk trónra lépésének 940., szentté avatásának pedig 825. évfordulóját is. Elmondta, hogy a Zágrábban püspökséget alapító lovagkirállyal kezdődött a magyar és a horvát nép több mint 800 éven át tartó, példás együttműködése. A közös magyar-horvát történelem lapjain kitüntetett helye van Franjo Vlasicnak, aki miközben horvát bánként 1832-től kitartóan védelmezte a reá bízott horvát nép jogait, azt sosem a magyarság ellenében tette.

Fehérvári Tamás szintén a bánt és hagyatékát méltatta beszédében, amely teljes terjedelmében az alábbiakban olvasható:

„Az ősi ház, az ősi föld, éppoly elválaszthatatlan tőlünk, mint testünk valamely tagja, mint lelkünk valamely része.”

Tisztelt Államtitkár Úr! Elnök Urak! Szószóló Úr!

Tisztelt Főkonzul Úr! Főjegyző Úr! Polgármester Urak!

Kedves Dombóváriak! Hölgyeim és Uraim!

Gárdonyi Géza gondolataival köszöntöm Önöket Tolna megye azon városában, amely immár negyed évezrede elválaszthatatlan része a tiszteletre méltó Franjo Vlasic bán szellemének.

Isten hozott mindenkit!

Rendkívül büszkék vagyunk, hogy Vlasic bán számára az ősi házat, az ősi földet, szűkebb pátriánk: Dombóvár testesíti meg. Ősi a szokás is, hogy az általunk nagyra becsült emberek számára emléket állítunk.  Tesszük ezt azért, mert a történelmet alakító ősök méltó helyet érdemelnek. Olyat, ahol majd megállhatunk egy pillanatra, és büszkén gondolhatunk a múlt dicsőségére, amelyből nem csupán a jelen, hanem a jövő generációi is erőt meríthetnek.

Tisztelt Megemlékezők!

Visszatekinteni annyit jelent, mint elismerni a múló idő erejét, mint megismerni a történelem olykor aranykeretes, máskor kopott szélű képeit. Múltba révedni viszont nem csupán ennyit jelent. Amikor megemlékezünk, egyúttal irányt is teremtünk a jövőbe. Mert amit fontosnak tartunk megőrizni a múltból, azt a boldogulásunk építőelemeként fogjuk használni.

Ezt tesszük Dombóvár szülöttének emlékével is, hiszen Franjo Vlasic számos olyan értéket képviselt életútja során, amelyek ma is meghatározóak és követendőek számunkra.

A bán azokban az időkben élt, amikor a Kárpát-medence népei bár különböző nyelvet használtak, és más-más hagyományokkal rendelkeztek, mégis képesek voltak egy Monarchia egységében, közös célokért és fennmaradásért küzdeni.

Bizonyára eltérő volt az autonómia foka, és mindenki ragaszkodott kulturális értékeihez, mégis sikeres együttműködést tudtak megvalósítani. Ennek az oka pedig nem más, mint a közös múlt, a mindenek felett álló hazaszeretet, és az évszázados keresztény gyökerek voltak.

Horvát testvéreinkkel – mondhatjuk úgy is – közös emlőn nevelkedtünk. Együtt, számos szakadhatatlan szálat szőttünk a történelem szövetébe. Ilyen erős szál az is, hogy itt Dombóváron ugyanolyan ősként tekintünk Franjo Vlasic bánra, mint ahogy a horvát közösségekben teszik. Városunk, Dombóvár, és Tolna megye egyaránt jó otthona kíván lenni az itt élő nemzetiségeknek.

„Amelyik ház arra épül, hogy otthon legyen, és úgy épül, és azok építik, akik otthont akarnak belőle: abból a házból otthon lesz. És jó otthon lesz, és sokáig lesz otthona sokaknak...” – írja Wass Albert, akinek történeteit és életét ismerve kijelenthetjük: sorsunkat az otthon, a haza, és a szülőföld szeretete rendkívüli módon meghatározza.

Úgy gondolom, a város és térségének horvát közössége igazi otthonra lelt, hiszen részt vesznek annak építésében, és teljes szívükből akarják, hogy az jól sikerüljön. Legalább ilyen szeretettel gondolunk mi is a szülővárosunkra, ahová jó érzés megérkezni, ahol jó élni.

Kedves Horvát és Magyar Barátaink!

Vlasic bán – ugyan körülményesen, de végül sikeresen felállított – mellszobrára tekintve jusson eszünkbe mindig, hogy bár eltérő nemzetiségek, és különböző közösségek élnek itt, egy dolog biztos: a közöttük lévő kötelék szakadhatatlan.

Közös emlékeink gondozásához, és otthonunk további gyarapításához kívánok sok sikert Dombóvárnak, sok sikert Tolna megyének!”