TOLNA VÁRMEGYE hivatalos lapja
Itthon Tolnában!
2024. március 28.,
Gedeon
BEMUTATKOZÁS FEJLESZTŐ MEGYE ÉRTÉKEINK VÁLASZTÁS
PÁLYÁZATOK KÖZGYŰLÉS HIVATAL PARTNEREINK KÖZÉRDEKŰ ADATOK

Pályázatok

Elnöki köszöntő

Hírek

Településeink

Galériák

Eseménynaptár:

Évnyitó ülést tartott a megyei közgyűlés 2018.02.09


A költségvetés elfogadásával nyitotta az évet a Tolna Megyei Önkormányzat Közgyűlése. Az ülés témái között szerepelt a megyei klímastratégia, marketing, a Pannon Európai Területi Társuláshoz történő csatlakozás, valamint a Kormány támogatása a nemzetközi színtéren történő érdekérvényesítő tevékenységében.

_DSC9084

Több mint egy milliárd forintból gazdálkodik az idén a Tolna Megyei Önkormányzat. Az összeg – a működési és feladat-ellátási költségek mellett – magában foglalja a fejlesztések megvalósítását is.

A költségvetés mellett a testület elfogadta Tolna Megye Klímastratégiáját is, amelyet az elmúlt időszakban számos fórumon keresztül a lakosok is megismerhettek. Az így „társadalmasított” dokumentum a megye egészére vonatkozóan tartalmazza az éghajlatváltozásból adódó problémák megoldási javaslatait.

Az idei év fő feladata: kommunikálni az eredményeket, bemutatni az értékeket – áll a 2018-as marketing tervben. Míg az előző esztendő a megye új arculatának kialakítására helyezte a hangsúlyt, a jövőben már a – főként – TOP-os (Terület- és Településfejlesztési Operatív Program) fejlesztések eredményeinek bemutatása a cél. A Tolna megyére jutó 27,55 milliárd forintos TOP forrás szinte teljes egészében elosztásra került, így a projektek megvalósításának nyomon követése válik elsődlegessé. A terv sorra veszi az elkövetkező időszak rendezvényeit, marketing eszközeit és kijelöli a nyilvánosság eléréséhez szükséges csatornákat.

A képviselők megszavazták: a Tolna Megyei Önkormányzat csatlakozik a Pannon Európai Területi Társuláshoz, amely számos fejlesztési lehetőséget hordoz magában, és elősegíti a társadalmi-gazdasági kohéziót.

A Közgyűlés határozatot hozott arról, hogy támogatja Magyarország Kormányát a nemzetközi színtéren történő érdekérvényesítésben. A megye – a Kormányhoz hasonlóan – megkívánja őrizni mindazt, ami a magyar emberek szorgalmából és identitásából épült.

Az elfogadott határozati javaslat szerint: az elmúlt időszakban hazánk sorsát és mindennapjait érintő kihívásokkal szembesültünk. A migrációs folyamatokból eredő, Európát és Magyarországot veszélyeztető terror kockázata minden kétséget kizáróan nemzeti üggyé vált. A nemzetet alkotó egységeknek, az ország közösségeinek, így tehát a megyét képviselő közgyűléseknek is kötelességük kinyilvánítani véleményüket a kormány bevándorlással összefüggő politikáját illetően.

A megyei önkormányzat büszke Tolna megye értékeire, elsődlegesen tekint az itt élő emberekre. Örökségként tekint a vidék közös javaira, a magyar nyelvre és kultúrára, otthonként a településekre. A keresztény gyökerekre épít, a közösségek hagyományait tiszteli. Tolna megyét gyarapítani a magyar ifjúság tehetségével kívánja, s a fiatalokat a szülőföldön boldogulás lehetőségének megteremtésével segíti. Az itt élő emberek problémáinak megoldásán munkálkodik, és óvja a lakosokat az idegen kultúrákból eredő feszültségektől.

E kívánalmak és célkitűzések megvalósulása érdekében fejezi ki támogatását a Kormány irányába.

Fejlesztő Megye
Törvényi változások Területfejlesztés Vidékfejlesztés Koordinációs és szakmai kapcsolatrendszer Partnerségi terv Projektlista Itthon Tolnában ÁROP pályázat ITP Rendezési tervek
Választás
Választási szervek Választási ügyintézés 2024. évi általános választások Korábbi választások
Értékeink
Tolna megye értékei Tolna Vármegyei Értéktár Bizottság Védett természeti értékeink Védett műemlékeink Kincses Tolna Megye Applikáció Gasztromegye receptkönyv
Közgyűlés
Köszöntő Tisztségviselők Képviselők Bizottságok Hatályos rendeletek Döntések Ülések A Tolna Vármegye Önkormányzata Közgyűlésének szervezeti struktúrája Elnöki beszédek
Hivatal
Feladat- és hatásköre A Tolna Vármegyei Önkormányzati Hivatal alaptevékenységének kormányzati funkció szerinti megjelölése: A Tolna Vármegyei Önkormányzati Hivatal vezetői Köztisztviselők Szervezeti egységek Szervezeti és Mûködési szabályzat Állásajánlatok Kiadványok Tolna Megyei Klímairoda
Partnereink
Nemzetközi kapcsolatok Nemzetközi szervezetek Europe Direct Megyei Önkormányzatok Országos Szövetsége Tolna Vármegyei Nemzetiségi Önkormányzatok Tolna Megyei Bűnmegelőzési Tanács TMFÜ Nonprofit Kft. Tolnáért Nonprofit Közhasznú Kft.
Közérdekű adatok
Közzétételi lista Közbeszerzések ÁSZ jelentések Éves összefoglaló jelentések Letölthető nyomtatványok Archívum Közérdekű adatok igénylése Szerződések Bírósági ülnökválasztás