Kulturális örökség kategóriában került az Értéktárba:

 

Decsi Hagyományőrző Férfikórus munkássága

A kórus a Sárköz dalainak és református hagyományainak elkötelezett őrzője. Gyökerei a kilencvenes évek derekáig nyúlnak vissza. Gazdag repertoárjukat nemcsak településük rendezvényein és egyházi alkalmain mutatták be, de számtalan fellépésük volt országszerte, számos alkalommal szereztek Arany Páva Nagydíjat, Kiemelt Arany Páva díjat, Országos Arany Minősítést.

Kezdeményezői és szereplői voltak a Népművészek Napjának megszervezésében. A hagyományt teremtő rendezvényen – minden év augusztus első szombatján – a térség népművészetének, hagyományainak értékeit mutatják be, továbbadva és élővé téve a fiatalabb korosztályok számára is.

 

Szabóné Gáncs Tünde népdalénekes munkássága

Közel 30 éve a zenetanítás szeretete fontos része életének, ezt tükrözi művészeti vezetőként végzett munkája. Fontosnak tartja a hagyományőrzést, a magyar tájegységek népdalainak, valamint a bukovinai székely népdaloknak gyűjtését, tanítását. Minőségi munkájával, kórusaival ezt a kultúrát képviselve, nagymértékben hozzájárul ezen értékek megőrzéséhez, továbbadásához határon innen és túl.

Az elmúlt évtizedek során kifejtett odaadó művészeti munkájának szakmai elismerését számos siker és rangos díj fémjelzi.

 

Mözsi-Szabó István festőművész munkássága

Mözsi-Szabó István természetelvű festőművész, az alföldi iskola képviselője. A bajai tanítóképző után művészeti tanulmányait Rudnay Gyula bajai képzőművészeti Szabadakadémiáján kezdte, majd 1948-tól a budapesti Képzőművészeti Főiskolán folytatta, ahol Szőnyi, Barcsay, Domanovszky voltak a tanárai. 1951-től Tolna megyében dolgozott rajztanárként. Közben Bogyiszlón képzőművészeti szakkört, színjátszó kört vezetett, néptáncegyüttest szervezett. Decsen a képzőművészeti és a szövőszakkör vezetőjeként ismerkedett meg a népi szőttes kultúrával. 1963-tól 1975-ig a Fóti Gyermekváros képzőművészeti nevelője volt.

1975-től Szekszárdon, a Babits Mihály Megyei Művelődési Központ tudományos főmunkatársaként kísérleti szövőműhelyt vezetett nyugdíjazásáig.

Művészként sem fordított hátat a tanítói pályának. Festményein az ország legkiszolgáltatottabb, legszegényebb rétegének méltóságát, hagyományait mutatja be. „Vigyázó tornyok” című sorozatát a letűnt román önkényuralom falurombolási terveinek hatására készítette, amelyből rendhagyó történelemórával kísért vándorkiállítás vált.

A festés mellett a székely festékes-szőnyeg hagyományainak kutatója, szövőszékek és keretek korszerűsítője, a falusi közösségek felélesztője, önálló irodalmi estek előadója is volt.

Számos hazai és külföldi kiállításon mutatták be munkáit. Művészi életútját összegző Testamentum című tárlata legutóbb Győrben, Fóton, Baján és Szekszárdon volt látható.

Munkásságáért Tolna Városért Kitüntető Díjban, Csokonai Vitéz Mihály alkotói díjban részesült, illetve megkapta A Magyar Kultúra Lovagja elismerést.

A művészetről így vall: – Számomra a művészet magatartásforma, ha úgy tetszik, szolgálat.

 

Ujváry Lajos (1925-2006) festőművész munkássága

Ujváry Lajos festőművész 1925. február 25-én született Kaposváron. Középiskolai tanulmányait a veszprémi piarista gimnáziumban kezdte, majd édesapja halálát követően költöztek Hőgyészre. Dombóvárra járt iskolába, ahol a Dombóvári Királyi Katolikus Esterházy Miklós Nádor Főgimnáziumban szerzett érettségit 1944-ben. Első mestere Marczell György festőművész, gimnáziumi tanár volt. 1951-ben szerzett diplomát a Képzőművészeti Főiskolán Poór Bertalan és Szőnyi István növendékeként. Diákkorában a magyar irodalom legjobbjaival levelezett (Szabó Lőrinc, Kassák Lajos, Remenyik Zsigmond, Tersánszky Jenő, Tamási Áron), s szinte valamennyiükről készített portrét, melyeket 1960-ban a Csók Galériában mutatott be. 1985-ig a Képző- és Iparművészeti Gimnázium tanára. Vonzotta a paraszti életforma, különösen a székely falvak élete, amely alkotásai témaválasztásában is megmutatkozik. Magnószalagos rögzítéssel néprajzi kutatásokat is végzett Erdélyben és Moldvában. A magyar tájképfestészet egyik legmeghatározóbb egyénisége, a paraszti életforma rekvizitumainak ábrázolója. Munkáira az egyszerűség, erőteljes, szikrázó-vibráló színvilág jellemző. Tagja a Művészeti Alapnak, illetve a Képző- és Iparművészeti Szövetségnek. A számos csoportos bemutató mellett – többek között – 1953-ban a Fényes Adolf teremben, 1960-ban a Csók Galériában, 1962-ben Szekszárdon, 1977-ben Dombóváron, 1980-ban ismét Dombóváron, majd Bonyhádon és Tevelen, 1981-ben Pécsen és Tamásiban, 1988 újra Dombóváron volt önálló kiállítása. Munkái külföldön (Anglia, Franciaország, Bulgária, Egyiptom, Finnország, Kína, Japán, Egyesült Államok) is ismertek, alkotásai külhoni és hazai magángyűjtemények megbecsült darabjai. 2005-ben Dombóvárnak is ajándékozott néhány képet, amelyek azóta is a Polgármesteri Hivatal tulajdonában állnak. Noha egyes kritikusok szerint a művész a jelenkori tájképfestészet egyik legmeghatározóbb egyénisége, művészetét csupán halála közeledtével ismerték el hivatalosan is. 2005-ben munkássága elismeréseként Munkácsy-díjat, Dombóvártól pedig Díszpolgári címet kapott, valamint Hőgyészen, a Gróf Apponyi Kastélyszállóban a festőművészt köszöntő és életművét bemutató állandó kiállítás is nyílt. A Képző- és Iparművészeti Szakközépiskola és Kollégium (ahol rajztanárként dolgozott) posztumusz örökös tantestületi tagnak választotta.

Ujváry Lajost munkássága egyértelműen a „nagy festők” közé emeli. Alkotásainak témaválasztása, ábrázolásmódja nagybani szociális érzékenységet tükröz. Munkáiról sugárzik a szépség, az egyszerűség keresése és szeretete. Festményeiben – függetlenül a használt színtónusoktól, illetve a megjelenített témától/tárgytól – mindig egyfajta mélység, bizonyos fokú fájdalom, illetve hiányérzet fedezhető fel, amely az alkotásokat többrétűvé, szinte kissé allegorikussá teszi.

 

Mözsi viselet

A mözsi viselet nem egy nemzetiség, hanem a faluban már itt élők, és itt hazát lelt svábok, és szlovákok által az évtizedek alatt egységgé formált viselet. Az országban sehol sem található hasonló. Egyediségét 1993-ban Tradíció Védjeggyel ismerték el.

A mözsi viselet német viseleti elemekből - melyek a Fekete erdőből és Bajorországból erednek -, valamint magyar és szlovák viseletekből átvett motívumokból az évtizedek alatt harmonikus egységgé formálódott. A Mözsön élő nemzetiségek egységesen ezt a viseletet hordták. A szlovák és a sváb viselet csak a nők frizurájában és fejfedőjében tért el egymástól. A faluban egészen a 20. század elejéig népviseletben jártak, csak a negyvenes évek vége felé vetkőztek ki a nők a viseletből és kezdtek világi ruhát hordani.

A Mözsi Német Nemzetiségi Klub tagjai gondozzák napjainkban az 1993-ban Tradíció Védjegyet elnyert viseletet, s ebben a viseletben lépnek a közönség elé. A mözsi német nemzetiségi Zöldkert Óvoda nevelési programjának szerves részét képezi a mözsi viselet, fellépéseikkor a kislányok büszkén viselik a színes ruhákat.

 

Épített környezet kategóriában került az Értéktárba:

 

Bölcskei víz alatti régészet és kőtár

Hazánkban a víz alatti régészeti kutatás a Bölcskei római kori kikötőerőd feltárásával kezdődött, Gaál Attila szakmai vezetésével. Előzménye egy 1973-as hajóbaleset volt, melynek mentési munkálatai során a búvárok egy feliratos téglát hoztak a felszínre. A kutatás 1983. október 14-én kezdődött, majd 1987. és 1992. között kiterjedt a rommező teljes területére és a folyó fövenyén fekvő leleteket begyűjtötték. A víz alatti régészeti feltárásban részt vett "Cousto" kapitány és legénysége is.

A bölcskei Duna-mederből az utóbbi évtizedek legjelentősebb római kori leletegyüttesét tárták fel. Ez a hazai búvárkutatás kezdetét is jelentette. Bölcske a római kori úthálózat egyik állomása volt, dunai átkelővel. A felszínre hozott mintegy ötszáz feliratos kőemlék segítségével Pannónia római kori történetét is jobban megismerhetjük. A feltárt leletek temetői sírkövek, pogány isteneknek szentelt oltárok voltak, melyet a katonaság a kőfejtésnél egyszerűbb építési alapanyagként használt, Aquincum és Adony között gyűjtötték össze őket. A bölcskei kikötőerőd 76 m hosszú és 58 méter széles volt, négy sarkán tornyokkal. Évszázadok alatt a Duna medre változásával építmény együttes a víz alá került. A feltáráskor kiemelt téglák bélyegei arról tanúskodnak, hogy az erőd Kr. u. a 4. század első felében épült.

 

A Dunából kiemelt római kövek méltó elhelyezésére és bemutatására Vass György paksi építész tervei alapján lapidárium létesült, amelyet 1996. október 13-án adták át. Elnevezését a kutatások neves régészszakértőjének és aktív résztvevőjének emlékére, Soproni Sándorról kapta.

A magyarországi Limes szakasz részeként tervezik világörökségi helyszínné nyilvánítását. Mindamellett jelentős római kori helyszín, lelet együttes és úttörő a hazai víz alatti feltárások tekintetében.

További részletek:

https://library.hungaricana.hu/hu/view/MEGY_TOLN_Sk_2009_a_bolcskei/?pg=0&layout=s

http://www.sulinet.hu/oroksegtar/data/telepulesek_ertekei/Bolcske/

 

Természeti környezet kategóriában került az Értéktárba:

 

Pókbangós Bárányi-rét, Tengelic

A Tengelici-homokvidéket egyetlen állandó vizű patak, az Éri-patak szeli át Pusztahencsétől Kajdacsig, ahol a Sárvízbe torkollik. A patak mentén, a talajszint adottságaitól függően 1-től 10-12 hektár nagyságú láprétek alakultak ki, melyeknek részét képezi a Bárányi-rét, ahol a táj legnagyobb botanikai értéke a fokozottan védett, tavasszal virágzó pókbangó (Ophrys sphegodes), amely „jelzőnövényének”, az agárkosbornak társaságában mintegy „százas” állományában tenyészik itt. A pókbangó a környezeti tényezőkre rendkívül igényes, jövőbeli létét, megmaradását az okszerű területkezelés, az időbeli kaszálás vagy a kíméletes legeltetés fogja meghatározni. Korábban a patak menti réteken, feltehetően a Bárányi-réten kívül is, több helyen tenyészett pókbangó, de az intenzív legeltetés, kaszálás és legfőképpen a műtrágyázás bevezetése következtében azokon a helyeken kipusztult. A megmaradt tövekre az 1970-es évtizedben Kalotás Zsolt talált rá.

A Pókbangós Bárányi rét a dél-mezőföldi Tájvédelmi Körzet része.

 

Jézus Szíve római katolikus templom, Paks

A jelenlegi háromhajós, neoromán stílusú, bazilikális elrendezésű római katolikus templomot 1901-ben kezdték el építeni egy korábbi, középkori eredetű templom helyén. A terveket Schlauch Imre pécsi építész, a pécsi székesegyház tervezőjének, Friedrich Schmidtnek tanítványa készítette el. A templom építési stílusára hatással lehetett a pécsi székesegyház. Erre utal a bazilikális elrendezés, az ablakok formája, belső terében a kazettás mennyezet, a szentélyzáródás. A mennyezet középső kazettájában levő Szent Szív kép pedig Kegyes József (1834-1914) festőművész alkotása. A templom felszentelésére 1901 végén került sor.

A többször elpusztult és ezen a helyen álló középkori előzményekre 1749-ben épült templom, melyhez 1789-ben építettek tornyot. Eredeti formájában nem maradt fenn, de a torony alatti, feltehetőleg a 18. század közepéről származó kriptát 2004-ben feltárták, jelenleg megtekinthető. A város nagytemploma emblematikus a paksiak, ezen belül különösen a hívők számára. A templom rendszeresen városi kulturális események, koncertek színhelyéül is szolgál.

 

Sport kategóriában került az Értéktárba:

 

Dombóvári olimpikonok sportteljesítménye

Buzánszky Jenő (1925-2015) labdarúgó munkássága

Buzánszky Jenő labdarugó a legendás Aranycsapat hátvédje volt. 1925. május 4-én született Újdombóváron, vasutas családban. Elemi és gimnáziumi tanulmányait is itt folytatta, 1943-ban érettségizett az Esterházy Miklós Nádor Katolikus Főgimnáziumban. 1946-ban MÁV Vasúti Tisztképzőt végzett, 1964-ben a Testnevelési Főiskolán diplomát szerzett szakedzői tagozaton. Labdarugó pályafutását 1938-ban kezdte a Dombóvári Vasutasban. 1946-ban magasabb osztályba, a Pécsi Vasutas Sport Klubhoz igazolt. Pécsről az NB-I-es Dorogi Bányászhoz került. Az akkori magyar válogatott szövetségi kapitánya, Sebes Gusztáv a jövő labdarúgóját látta benne és a válogatottba hívta. Egyetlen vidékiként került be a legendás Aranycsapatba.

Tagja volt az 1952-es Helsinkiben Olimpiai aranyérmet szerző válogatottnak. Játszott Wembley-ben az 1953. november 25-i angolok elleni találkozón, az „évszázad mérkőzésén”, melyet válogatottunk 6:3-ra megnyert. Tagja volt az 1954-ben Svájcban Világbajnokságon ezüstérmet szerzett csapatnak. 49-szer ölthette magára a címeres mezt. Első osztályú labdarúgóként 1947-1960-ig 274 bajnoki mérkőzésen futott ki a pályára.

Aktív labdarúgó pályafutása után edzőként, valamint technikai vezetőként továbbra is labdarúgással foglalkozott. 1996-ban az MLSZ alelnökének is megválasztották. 1986-ban Olimpia Érdeméremmel, 1993-ban a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztjével,1995-ben Magyar Olimpiai Bizottság Érdemrendjével, 2001-ben Csík Ferenc-díjjal tüntették ki. 2015. január 11-én hunyt el Esztergomban.

 

Rózsa Norbert olimpiai, világ- és Európa-bajnok úszó munkássága

Rózsa Norbert olimpiai bajnok, világbajnok úszó Dombóváron született 1972. február 9-én. Itt járt általános iskolába, 1979-ben kezdte a rendszeres úszást. Tamás Kornél, majd Fehérvári Róbert, később Kecskés Andrea irányította felkészülését. Az Országos Delfin Seregszemle 1982-ben hozta meg számára az első nagy sikert: ezüstérmes lett. 1983-ban az országos úttörő bajnokságon 50 méteres mellúszásban bajnoki címet szerzett. 1986-ban országos gyermekcsúcsot állított fel. 1987 őszén Széchy Tamás tanítványa lett. 1990-ben 100 méteren mellúszásban világbajnok lett, 200 méteren világbajnoki ezüstérmes, 1991-ben 100 méteren Európa-bajnok, 200 méteren EB-ezüstérmes.

Az 1992. évi nyári olimpiai játékokon Barcelonában ezüstérmet nyert 100 és 200 méter mellúszásban. Világbajnoki aranyérmes Perth-ben 100 m mellúszásban, 1994-ben Rómában 100 és 200 méteren világbajnok, vegyes váltóban VB-bronzérmes, 1996-ban 200 méteren Atlantában Olimpiai bajnok, 1998-ban 200 méteren és vegyes váltóban VB-bronzérmes, közben Világ- és Európa csúcstartó. 1994-ben a legjobb országos férfi sportoló címet nyerte el. Szülővárosa, Dombóvár 1991-ben Dombóvár díszpolgára címmel tüntette ki. A város a Farkas Attila uszoda falán elhelyezett táblával tiszteleg a kiváló sportoló sportteljesítménye előtt.

 

Díjai, elismerései:

• Kiváló Ifjúsági Sportoló (1989)

• Az év magyar sportolója szavazás második helyezettje (1990)

• OSH Világbajnoki Győzelemért Érem (1991)

• Az év magyar sportolója szavazás harmadik helyezettje (1991)

• Magyar Köztársasági Arany Érdemkereszt (1992)

• Az év magyar úszója (1994, 1996, 1998)

• OTSH Világbajnoki Győzelemért Érem (1994)

• Az év magyar sportolója (1994)

• A Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztje (1996)

• Az úszó Hírességek csarnokának tagja (2005)

• A magyar úszósport halhatatlanja (2014)

 

 

Jelenleg 52 településen folyik értékgyűjtő munka és közel 400 érték szerepel a megyei értéktárban.