TOLNA VÁRMEGYE hivatalos lapja
Itthon Tolnában!
2024. március 29.,
Auguszta
BEMUTATKOZÁS FEJLESZTŐ MEGYE ÉRTÉKEINK VÁLASZTÁS
PÁLYÁZATOK KÖZGYŰLÉS HIVATAL PARTNEREINK KÖZÉRDEKŰ ADATOK

Pályázatok

Elnöki köszöntő

Hírek

Településeink

Galériák

Eseménynaptár:

Elment Hirt Ferenc 2018.12.07


Újra gyászol a megyei önkormányzat. Ma hajnalban elhunyt Hirt Ferenc, a térség országgyűlési képviselője.
Hirt Ferenc évtizedeken át segítette a megye gyarapodását, áldozatosan dolgozott a vidéken élő emberek boldogulásáért, a hátrányos helyzetű térségek felemelkedésének elősegítéséért.
Hirt Ferenc jó honatya volt, akit az emberek méltán szerettek es tiszteltek.
Halála felbecsülhetetlen veszteség a megye számára is.

Hirt Ferenc gyász

Hirt Ferenc 1967-ben született Pincehelyen. Iskoláit Tamásiban és Szekszárdon végezte el, majd elhelyezkedett a Tamási Építőipari KTSZ-nél, később a tamási Orion gyáregységnél. Súlyos autóbalesete miatt kerekes székbe kényszerült.

A kilencvenes évek elején gépjármű kereskedelmi vállalkozást hozott létre.

2005-ben kapcsolódott be a politikai életbe, három cikluson át volt országgyűlési képviselő. Tolna megye fejlesztési biztosaként többek között koordinálta a megyei jogú városok, a megyei önkormányzatok, kormányhivatalok képviselőivel együttműködve a projekt előkészítő, és –menedzsment-struktúra kialakítását, közreműködött a feladatokhoz szükséges humánerőforrás felmérésében, a követelmények meghatározásában.

Fejlesztő Megye
Törvényi változások Területfejlesztés Vidékfejlesztés Koordinációs és szakmai kapcsolatrendszer Partnerségi terv Projektlista Itthon Tolnában ÁROP pályázat ITP Rendezési tervek
Választás
Választási szervek Választási ügyintézés 2024. évi általános választások Korábbi választások
Értékeink
Tolna megye értékei Tolna Vármegyei Értéktár Bizottság Védett természeti értékeink Védett műemlékeink Kincses Tolna Megye Applikáció Gasztromegye receptkönyv
Közgyűlés
Köszöntő Tisztségviselők Képviselők Bizottságok Hatályos rendeletek Döntések Ülések A Tolna Vármegye Önkormányzata Közgyűlésének szervezeti struktúrája Elnöki beszédek
Hivatal
Feladat- és hatásköre A Tolna Vármegyei Önkormányzati Hivatal alaptevékenységének kormányzati funkció szerinti megjelölése: A Tolna Vármegyei Önkormányzati Hivatal vezetői Köztisztviselők Szervezeti egységek Szervezeti és Mûködési szabályzat Állásajánlatok Kiadványok Tolna Megyei Klímairoda
Partnereink
Nemzetközi kapcsolatok Nemzetközi szervezetek Europe Direct Megyei Önkormányzatok Országos Szövetsége Tolna Vármegyei Nemzetiségi Önkormányzatok Tolna Megyei Bűnmegelőzési Tanács TMFÜ Nonprofit Kft. Tolnáért Nonprofit Közhasznú Kft.
Közérdekű adatok
Közzétételi lista Közbeszerzések ÁSZ jelentések Éves összefoglaló jelentések Letölthető nyomtatványok Archívum Közérdekű adatok igénylése Szerződések Bírósági ülnökválasztás