TOLNA VÁRMEGYE hivatalos lapja
Itthon Tolnában!
2024. április 18.,
Andrea
BEMUTATKOZÁS FEJLESZTŐ MEGYE ÉRTÉKEINK VÁLASZTÁS
PÁLYÁZATOK KÖZGYŰLÉS HIVATAL PARTNEREINK KÖZÉRDEKŰ ADATOK

Pályázatok

Elnöki köszöntő

Hírek

Településeink

Galériák

Eseménynaptár:

Az ősz folyamán folytatódik a megyei klímastratégia megalkotása 2017.10.04


2017. őszén folytatódtak a konzultációk a Tolna Megyei Önkormányzat „Klímavédelem és fenntarthatóság - klímastratégia kidolgozása és éghajlatváltozási platform létrehozása és működtetése - Tolna megyében” című, (KEHOP-1.2.0-15-2016-00009 azonosítószámú) 30 millió forintos, európai uniós, vissza nem térítendő forrásból megvalósuló projektje keretében. A megyei önkormányzat, a házigazda települési önkormányzatok és a Dipol Csoport közreműködése által hét rendezvényre került sor. Mind az önkormányzati vezetők, mind pedig a szakértők a klímavédelem ügyének fontosságát hangsúlyozták. Még két alkalommal, Dombóváron és Szekszárdon várják az érintetteket, hogy a járási workshopokon hozzájáruljanak a Tolna Megyei Klímastratégia kidolgozásához. Novemberben szekszárdi záró konferenciával ér véget a rendezvénysorozat.

2kor700

Szeptember 7-én Tamásiban és Dunaföldváron, 13-án Dombóváron és Simontornyán, 21-én Gyönkön és Nagymányokon városi konferenciák, míg 14-én Tamásiban járási workshop került megrendezésre.

A rendezvényeken a lakosok, a civilek és az önkormányzatokat képviselő résztvevők egyaránt megismerkedhettek a stratégiai célokkal és intézkedésekkel. Megvitatták véleményeiket, javaslataikat, továbbá szakértői válaszokat kaptak minden felvetésükre.

A klímaváltozás mérséklése, s az e célt szolgáló klímastratégia megalkotása érdekében a megye 10 városában klímastratégiai konzultációkra, a járásszékhelyeken (Szekszárd, Bonyhád, Dombóvár, Paks, Tamási) pedig közös műhelymunkára kerül sor, amelyeken az összegyűjtött információkat rendszerezik és a stratégiába foglalják.

A Tolna Megyei Klímastratégia 2017. év végére elkészül el. Cél, hogy több mint kétezer Tolna megyei vegyen részt szemléletformálási akciókban, az emberekben erősödjön a klímatudatosság, és a vezetők is ennek jegyében tervezzék a helyi fejlesztéseket.

Fejlesztő Megye
Törvényi változások Területfejlesztés Vidékfejlesztés Koordinációs és szakmai kapcsolatrendszer Partnerségi terv Projektlista Itthon Tolnában ÁROP pályázat ITP Rendezési tervek
Választás
Választási szervek Választási ügyintézés 2024. évi általános választások Korábbi választások
Értékeink
Tolna megye értékei Tolna Vármegyei Értéktár Bizottság Védett természeti értékeink Védett műemlékeink Kincses Tolna Megye Applikáció Gasztromegye receptkönyv
Közgyűlés
Köszöntő Tisztségviselők Képviselők Bizottságok Hatályos rendeletek Döntések Ülések A Tolna Vármegye Önkormányzata Közgyűlésének szervezeti struktúrája Elnöki beszédek
Hivatal
Feladat- és hatásköre A Tolna Vármegyei Önkormányzati Hivatal alaptevékenységének kormányzati funkció szerinti megjelölése: A Tolna Vármegyei Önkormányzati Hivatal vezetői Köztisztviselők Szervezeti egységek Szervezeti és Mûködési szabályzat Állásajánlatok Kiadványok Tolna Megyei Klímairoda
Partnereink
Nemzetközi kapcsolatok Nemzetközi szervezetek Europe Direct Megyei Önkormányzatok Országos Szövetsége Tolna Vármegyei Nemzetiségi Önkormányzatok Tolna Megyei Bűnmegelőzési Tanács TMFÜ Nonprofit Kft. Tolnáért Nonprofit Közhasznú Kft.
Közérdekű adatok
Közzétételi lista Közbeszerzések ÁSZ jelentések Éves összefoglaló jelentések Letölthető nyomtatványok Archívum Közérdekű adatok igénylése Szerződések Bírósági ülnökválasztás